A beregszászi Nagy hegyen álló kereszt a legnagyobb Európában. Az ukránok és magyarok összefogását jelképezi.

Június 22-én, a Jobb Szektor nevű ukrán szélsőjobboldali radikális szervezet suhancai meggyalázták az emlékművet.

A keresztet 2001-ben állították, a Krisztus születése óta eltelt 2000 esztendő évfordulóján, Szent Péter és Pál napján. Talapzatában kapszulát rejtettek el, a jövő nemzedékeinek szóló, alábbi üzenettel:

„Fivéreink és nővéreink a Krisztusban! Ezt a keresztet – amelyet Krisztus születése 2000. évfordulójának szenteltünk – a jövő nemzedékeinek való ajándéknak szántuk, a harmadik évezred küszöbén. Mi, azok az emberek, akik ebben a korban, az Aranykor kezdetén éltünk, adjuk át ezt az üzenetünket. És kívánjuk a lelki békét a Földön élő emberek között, kívánunk egészséget és Isten áldását. Az üzenetet Péter és Pál szent napján alkottuk meg. Beregszász, 2001. 07. 12.”

Úgy tűnik azonban, hogy a jobboldali szélsőségesek rohamosztagosai nem kívánják sem a békét önnön lelkükben, sem pedig a békét Ukrajnában. A két nép közötti barátság és összefogás jelképét meggyalázták. A kilátóterasz falára fekete-fehér festékkel azt pingálták: „Dicsőség Ukrajnának – A hősöknek dicsőség!”. A kereszt aljára pedig a Jobb Szektor nevű náci szervezet vörös-fekete zászlaját festették. (1)