Танай Чолханов: Украина теряет Одессу?

ELVESZÍTI-E UKRAJNA OGYESSZÁT?

Az ukrán politikusok szerint Alekszandr Turcsinovnak, a Nemzetbiztonsági és Honvédelmi Tanács titkárának sürgősen lépnie kell annak érdekében, hogy Ogyessza fölött meg ne szűnjön az „ukránbarát erők ellenőrzése”. A Legfelsőbb Rada (parlament) képviselői, az egyes frakcióktól ilyen értelmű kérést terjesztettek elő.

A petíciót Igor Lucenkó, az „Azov” nacionalista zászlóalj egykori harcosa, a „Batykivscsina” (1) párt képviselője tette közzé Facebook-oldalán. Szerinte „e tengerparti gyöngyszemben” az oroszellenes aktivistákkal szembeni „terror” honol, amely mindinkább kezd „soha nem látott méreteket” ölteni. A képviselő azt állítja, hogy az ogyesszai hatóságok támogatják az oroszbarát akciókat, és segítik a helyi ukránellenes erőket. „Ogyessza ugyanolyan forgatókönyv szerint csúszik ki a kezünkből, mint a Donbassz is” – süvölti Lucenkó a világhálón.

Egyes orosz politológusoknak örömére szolgál egy ilyesfajta nyilatkozat. A különböző oroszországi kiadványokban már rengeteg ilyen kommentár látott napvilágot az ilyen semmirekellő „politológusoktól”. Dörzsölik is a kezüket: „Kijev elveszíti Ogyesszát”. Maguk az ogyesszaiak azonban nem osztják optimizmusukat.

Momentán Ogyesszában a szervezett ellenállás lehetőségét kiküszöbölték. Bármilyen, az akciók összehangolására tett kísérlet – még olyan egyszerű esetekben is, mint virágok elhelyezése valahol – letartóztatásokkal, a „hazaárulás” vádjának megfelelő börtönbüntetésekkel végződik. Az oroszbarát aktivisták hónapokat, sőt éveket töltenek előzetesben. Azok a kínzások, amelyeket az Ukrán Biztonsági Szolgálat vet be az ellenzékiekkel szemben, semmiben sem maradnak el a fasiszta Gestapóban alkalmazott kínvallatásoktól. A szólás legkisebb szabadsága is azzal fenyeget, hogy az illetőnek arra rámegy az egészsége, a vagyona – sőt, esetenként, még az élete is.

Igen, az ogyesszaiaknak ma már lehetővé teszik, hogy virágokat helyezzenek el az Örökmécsesnél, vagy a Szakszervezetek Házánál. (2) Ám az erre való nyilvános felhívásokat a terrorcselekményekkel egy sorba állítják, és szabadságvesztés a következményük. Az ellenzékiek otthonait, egyszersmind, fölkeresik a szélsőjobboldali szervezetek – akik kifosztják, megölik az aktivistákat, gyilkossággal fenyegetik meg hozzátartozóikat, közeli rokonaikat. Az ukrán fasiszta rezsim nem tűri a másként gondolkodást. A legaktívabbakat a nácik börtönbe csukják és megölik.

Ily módon Ogyessza mostanra a Kijev iránt meglehetősen lojális város képét mutatja. Porosenkó, az úgynevezett „elnök”(3) büszkén és fennen hirdeti: „Odessza – ce banderivszke miszto” („Ogyessza: banderista város”)

Oroszország ilyesfajta elfuserált „elemzői” beszélnek továbbá rejtett ellenállásról, valamiféle partizánokról. Mostanra azonban ilyenek nincsenek. Valamikor csakugyan sokan voltak. Ám a partizánok, az ellenállás, mindenekelőtt valamiféle szervezet létét feltételezik. A megszállás körülményei közepette ilyen szervezeteket létrehozni rendkívül nehéz. A különleges szolgálatok által gyakorolt nyomás közepette nagy nehézségekben ütközik minden olyan kísérlet, hogy egymást kevéssé ismerő embereket összeszervezzenek. Ugyanezért nehéz új résztvevőket is toborozni az ellenállás számára.

Ellenállás azonban volt. Az ogyesszai ellenállás utolsó, nagy port fölvert akciója az SZBU épületének felrobbantása volt 2015 őszén. Az atomtámadás esetére tervezett épület a robbanásba beleremegett, belső födémei beszakadtak. A szomszédos négy tömbben kitörtek az ablakok. A szakértők 10 kilónyi trotilról beszéltek. Ám még az ilyen nagy, szervezetlen, egyedi akciók sem képesek komoly kárt tenni a fasiszta ukrán rezsimben. Voltak támadások vasútvonalak, illetve náci szervezetek irodái ellen. Az ilyesfajta akciók azonban megmaradnak a népi tiltakozás egyedi fellángolásainak, ha az ellenállásnak nincs egy egységes magja, nincs egy országos földalatti szervezet – és, legfőképpen, nincs egy egységes, egyesítő eszme.

Az ellenállás sok vezetője elutazott a Donbasszba, hogy ott harcoljon a fasiszta junta csapatai ellen. Egyesek elhagyták Ogyesszát, és Oroszországban telepedtek le. Semmiféle partizán mozgalom nem lehetséges, ha nincs egy egységes központ, mely gondoskodik az ellátásról, illetve koordinál. Egy ilyen mozgalomnak nincsenek tartalékai – és értelme sincs.

Ogyessza lakosai gyűlölik a fasiszta rezsimet. Antifasiszták letartóztatásaira Ogyesszában állandóan sor kerül. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat beépíti ügynökeit és provokátorait a néptömegek közé. Provokációkkal levadásszák a fasiszta rezsimmel szembenálló, legeltökéltebb embereket. Bárkit letartóztathatnak egy, az internetre föltett posztért, „nem helyénvaló” öltözetéért, a kezében tartott virágokért. Az újnáci szervezetek radikálisai összeverik az utcákon a rendszerrel szembenállókat. Az aktivistáknál házkutatásokat tartanak – aminek során – „szakértői vizsgálat céljából”, ám valójában örökre – számítógépeket, egyéb technikai eszközöket foglalnak le örökre. Az aktivisták lakásait pedig kifosztják.

Honnan keletkezett az a tézis, hogy „Kijev elveszíti Ogyesszát”? Ez a tézis lehetővé teszi, hogy Kijev afféle antiterrorista műveletbe kezdjen és teljes ellenőrzése alá vonja a várost. Közelednek a választások. Az pedig mindenki számára világos, hogy miként szavaznak majd az ogyesszaiak. De az Ogyesszában sorra került minden korábbi választás is egyértelmű eredményeket hozott – mely eredmények csak a Donbasszhoz mérhetők. A bűnös kijevi hatalom célja, hogy – helyi hadiállapot bevezetésével – megfossza választójoguktól az ogyesszaiakat.

Gennagyij Truhanov, az ottani polgármester rohamosan veszít befolyásából. Jó néhány bűnügyben került a vádlottak padjára. Az, hogy szabadlábon maradhasson és folytathassa funkciói ellátását, csak kompromisszumok kötésével volt lehetséges. Ezekbe kénytelen volt belemenni: osztoznia kellett hatalmában és jövedelmeiben,

Ám Gennagyij Leonyidovics akárhányszor is fölvegye a hímzett inget (4), akárhogy pénzelje is a nácikat, és térjen át az ukrán nyelv használatára, Ogyesszát akkor is el fogják venni tőle. Túlságosan nagy tétek forognak fenn. Már jóvá lett hagyva a privatizálandó létesítmények listája. Ezek között stratégiai fontosságúak is vannak. A nyugati gazdák számára fillérekért árverezik majd el azokat a kikötőket, melyekből három van a térségben. Elkel majd a Kikötői Üzem is, ahol átfejtik az egyenesen Togliatti városból érkező ammóniát.

Megbeszélések folynak már NATO-katonák elhelyezéséről Ogyesszában. A Krím híján az ogyesszai kikötő a legalkalmasabb arra, hogy ott haditengerészeti támaszpontot létesítsenek. A kikötő egyben pótolhatatlan azon NATO hadtestek ellátásában, amelyeket Ukrajna északi és keleti részén helyezhetnek majd el.

Így az olyasfajta eszmefuttatások, hogy „Kijev elveszíti Ogyesszát”: részei az egyebek mellett az amerikai titkosszolgálatok által kidolgozott különleges műveletnek. A NATO erők ottani elhelyezéséhez el kell foglalni a várost, és azt teljes ellenőrzés alá kell vonni.

Mindezzel Ogyessza lakói nagyon is tisztában vannak. 2014-ben ők fellázadtak. De senki sem nyújtott nekik segítőkezet. Májusban égették őket. (5) Ősszel pedig, miután végképp leültek az Oroszország felől érkező segítség iránti várakozások, egész egyszerűen elkezdték immár tömegével küldeni az embereket a rácsok mögé.

Mindezek a tényezők – az Oroszországtól várt segítség elmaradása, Európa képmutató hallgatása az ukrajnai kínzásokról, politikai üldözésekről, és gyilkosságokról; a politikai játszmák és az, hogy a Nyugat nyíltan támogatta a kijevi fasiszta rendszert – már rengeteg szörnyű és szomorú következményekkel járt. Ilyenek voltak az ungvári magyar képviselet (sic! – [6]) felgyújtása, a magyar aktivisták otthonaiban tartott házkutatások és pogromok, a krími tatárok házaiban megrendezett pogromok, és vezetőjük, Szejtumer Nimetullajev herszoni otthonának nyílt kifosztása. Kínzások, emberek bántalmazásának esetei Ogyesszában. Mindez azonban csak a kezdet. A képmutató politikusok egy szörnyeteget nevelnek ki Európa közepén. És a felelősség csakis őket terheli azokért a bűntettekért, amelyeket a fasiszta ukrán rezsim követ el.

Mikor lázadnak hát fel az ogyesszaiak? Az ogyesszaiak – mint minden józanul gondolkodó és tettrekész ember – akkor tudnak majd fölkelni a fasiszta junta rezsimje ellen, amikor megjelenik majd egy egyesítő eszme. Amikor majd értelmét látják a harcnak, tudni fogják majd, hogy miért harcolnak. Ha erre vonatkozóan lesz egy elgondolás. Ehhez pedig meg kell teremteni egy szilárd antifasiszta szervezetet. Mindenekelőtt egyesíteni kell az azonos módon gondolkodók erőfeszítéseit Európából és Oroszországból. Kétség sem fér hozzá: Ogyessza fel fog kelni, ha igazi, tényleges segítséget lát majd antifasiszta harcostársai részéről. Az ogyesszaiak – ha majd visszagondolnak a gyötrelmek, a pokol véget nem érő esztendeinek minden egyes másodpercére – puszta kezükkel lesznek készek darabokra tépni a megszállókat.

Ezért, ahhoz, hogy Ogyessza, Ukrajna más térségei fölkeljenek, elengedhetetlen az akcióegység, az ellenállás egységes magvának megteremtése, valamennyi nemzeti kisebbség egyesülése, illetve a vezetőik közötti egyetértés. Azt a rendkívül bonyolult feladatot, hogy Ukrajnán belül egységbe tömörítsék az antifasisztákat, az ellenzékieket, a kegyetlen üldöztetések közepette kell majd megvalósítani. Nem elegendő az, hogy a néptömegek önmagukban készen álljanak. Szükség van még egy koordináló szervezetre, az ellenállás egy kemény magvára is. A jelen körülmények között ez csak egy új, antifasiszta internacionálé létrehozásával lehetséges. Ukrajna: a kapitalizmus fejlődésének logikus eredménye. Nem lehet úgy szembeszállni ezzel a rendszerrel a nélkül, hogy ne hozzuk létre a magunk rendszerét, és ne kezdjünk agitációba.

Most azonban a népharagnak ezek az egyedi fellángolásai Ogyesszában, Ukrajna más térségeiben csak újabb letartóztatásokhoz, üldöztetésekhez, kínzásokhoz és gyilkosságokhoz vezetnek. Európa pedig éppen úgy képmutató módon szemet huny majd mind e fölött.

Tanaj Csolhanov

MEGJEGYZÉSEK:

(1) „Batykivscsina” („Haza”) párt – Julia Timosenkó pártja. Korábban e párt tagja volt Arszenyij Jacenyuk volt miniszterelnök is. Julia Timosenkó is beszállt a legfelsőbb vezetésen belül dúló hatalmi harcba.

(2) A 2014. május 2-i vérengzés színhelye. Mintegy 300 békés tüntető a székház előtti (Kulikovo pólje nevű) téren sátorozott. (Mozgalmuk akkortájt már egyre inkább lehanyatlott.)

Azon a napon (ami egybeesett a Donbassz elleni ukrán hadműveletek megindításának napjával – a vérfürdőt a Donbassz lakosságának szóló figyelmeztetésnek is szánták) mintegy HÁROMEZER, FÖLFEGYVERZETT FASISZTA SUHANC ROHANTA MEG A SÁTORTÁBORT, szétverve azt. A vad rohamtól megriadt emberek a székházban próbáltak menedéket találni. Nem tudhatták, hogy AZ ELŐRE BETERVEZETT TÖMEGGYILKOSSÁG PONTOS FORGATÓKÖNYV SZERINT TÖRTÉNIK, és gyilkosaik az épületben megbújva vártak rájuk. Amikor bezárultak a kapuk, a gyilkosok előrontottak rejtekhelyeikről, és borzalmas öldöklésbe kezdtek. Az áldozatokról a 48-as szám van forgalomban – a túlélők azonban 116 áldozatról tudnak. (Az előbbi számok a főlépcsőházban megtalált emberekről szólnak – a gyilkolás azonban az oldalfolyosókon, a dolgozószobákban és a pincében is folyt.) Az áldozatok hozzátartozói minden hónap 2-án megemlékeznek szeretteikről.

(3) Miként a 2014. február 22-én hatalomra került junta is törvénytelen – úgy az általuk 2014. május 25-én megtartott „elnökválasztás” kiírása, megtartása is illegitim. És bár a szavazatok összeszámlálása még be sem fejeződött, Nyugatról hozsannázó nyilatkozatok áradata indult meg „az ukrajnai demokrácia” győzelméről. „Az ukrajnai demokrácia” valójában féktelen terror közepette győzött, amikor lehetetlenné tették minden, valóban alternatív jelölt indulását. (Így Oleg Carjovét, a náci puccs merész kritikusáét is, akit már korábban is, de a „választási” kampány idején is, többször is megtámadtak, súlyosan bántalmaztak. Amikor viszont már a családtagjait is életveszélyesen megfenyegették, a bátor politikus kénytelen volt „bedobni a törölközőt” és elhagyni Ukrajnát. Jelenleg Donyeckben él.)

A „választások” előtt már mindenki tudta, hogy Porosenkó – az amerikaiak akkori embere – fogja megnyerni azt. „Az ukrajnai demokrácia nagyszerű győzelmét” fémjelző választási komédián a választópolgárok mintegy 35 százaléka vett részt csupán. Szinte teljesen bojkottálta azt a Donbassz, időközben az ukrán hadsereg által már megszállt, részének lakossága. A két héttel előbbi népszavazás eredményeként kikiáltott népköztársaságok pedig eleve kizárták részvételüket, mondván: Ukrajna immár egy másik állam, amelynek választásához a Donyecki és Luganszki Népköztársaságnak immár semmi köze.

Ma már mind több orosz politológus tartja hibának, hogy Putyin is (még azon az estén) sietett elismerni az új „államfőt”. Az orosz elnök márciusban még törvénytelen juntának nevezte az új kijevi rezsimet, amellyel maximum halaszthatatlan napi ügyekben lesz hajlandó érintkezésbe lépni. A jelek szerint Lavrov külügyminiszternek sikerült őt eredeti álláspontjától eltéríteni: az ő fáradozásainak is „köszönhetően”, egy hónappal később, egy, Genfben, az ukrán helyzetről megtartott sokoldalú találkozón Putyint összehozták Porosenkóval. Akit attól kezdve (családias hangnemben) Pjotr Alekszejevicsnek kezdett nevezni.

(4) Ukrán népi motívumokkal hímzett férfiing. Állandó viselése – főleg közalkalmazottak számára – ma már kötelező. A „Hímzett Ing Napja” – ukrán nacionalista szenvedélyektől fűtött emléknap.

(5) A 2014. május 2-i ogyesszai tömegmészárlásról van szó. A szakszervezeti székházba szorult emberek egy része megégett. Más, meggyilkolt áldozatokat leöntötték egy gyúló folyadékkal (az áldozatok egy része akkor még élt), hogy megnehezítsék, lehetetlenné tegyék. Hogy nem tűz végzett az áldozatokkal, tanúsította, hogy csak az arcuk, a karjaik perzselődtek meg a rájuk locsolt maró folyadéktól – a ruhájuk ép maradt.

(6) Valójában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség székházáról van szó.