Békési Béla Senior Érdekes, egyre több fiatallal beszélek, akik hasonlóan inkább orosz-pártiak és hasonlóan nem állhatják SAM bácsit…

Csaba VonFischer Több összetevőből áll a kérdés pro, et contra. Egyrészt, a rendszerváltás-kori kritikátlan Nyugat-szimpátia (ld. korabeli sajtó) kialakulásában nagy szerepe volt a keleti blokk zártságának. Másrészt: felnőtt egy generáció, melynek már a Nyugat nem «ismeretlen terület», hanem heti szinten mászkál oda, ahova akar, így a «terra incognita» már nem is annyira érdekes. Harmadrészt: a mostani liberális Európának már semmi köze az Adenauer-Schumann-féle szociális piacgazdaságra alapozott egyesült Európához. Ezek már csak egy agonizáló civilizációs struktúra utolsó rángógörcsei, amit csak a hülye nem vesz észre.

Hurai Ági Azért érdekes, hogy egyre több fiataltól hallom a környezetemben, hogy talán érdemes felvenni második nyelvnek az oroszt, idegen nyelvből.

Sándor Csikós Korunk talán legalapvetőbb ellentmondását sejtem a jelenség mögött. Ez pedig AZ (ÖN)AZONOSSÁGTUDATÉRT VÍVOTT KÜZDELEM. MELY VOLTAKÉPPEN AZ EMBERI NEM FENNMARADÁSÁÉRT VÍVOTT ÉLET-HALÁLHARC, az Amerika vezette NEMZETKÖZI LIBERÁLFASIZMUS, ILLETVE AMA EGYETLEN ORSZÁG KÖZÖTT, MELY KÉPES ÉS AKARJA IS VÉDELMEZNI SAJÁT ÖNAZONOSSÁG-TUDATÁT. Ennek a küzdelemben emblematikus figurája Putyin elnök (akit egyébként én egyre kevésbé kedvelek — noha egészen más okból, mint a hazai liberálfasiszta tábor utálni szokta.)

A liberálfasizmus totális támadást indított AZ EMBERISÉG LEIGÁZÁSÁRA, az EMBEREKNEK, MINT EMBEREKNEK AZ ELTIPRÁSRA. Ahhoz, hogy az emberekből a nemzetek fölötti (globális) nagytőke engedelmes rabszolgáit (v.ö: «beszélő szerszámok»), idomított cirkuszi és háziállatokat, élő robotokat, biomasszát neveljenek/tenyésszenek ki, AZ ELSŐ LÉPÉS: KIÖLNI AZ EMBEREKBŐL MINDENFÉLE (ÖN)AZONOSSÁGTUDATOT. Nemcsak nemzetit, kontinentálist. Nemcsak nemzetiségit. Nemcsak közösségi, csoport-tudatot. De egyéni, nemi, stb. azonosságtudatot is.

Erről szól a migránsok millióinak rászabadítása Európára. Erről szól minden, az Oroszország meggyengítésére irányuló lépés (háború Szíriában és a Donbasszban, a közel-keleti orosz pozíciók kigyomlálására való törekvések, Oroszország elszigetelése, kiközösítése, az európai és a nemzetközi piacokról való kitúrása. Erről szólnak, bizony, még a világméretekben oly «apróságok» is, mint a paksi atomerőmű felújítása, vagy hogy szabad-e az oroszoknak felújítaniuk az egyébként orosz (szovjet) gyártmányú metró kocsikat.)