Amit itt látunk, az természetesen photoshop. De nem teljesen alaptalan. Mostanra az egykori donyecki Komszomol-iskolát megjárt egykori NDK-s KISZ-titkár elvtársnőnek, úgy lehet, ilyesféle rémlátomásai vannak. (Egyre inkább csatlakozván a lengyel – főleg pedig a balti – diliház lakóihoz.)

Válaszul Oroszországnak a Krímben és a Donbasszban folytatott tevékenységére, a NATO tagországainak meg kell hozniuk a szükséges intézkedéseket, illetve „a Szövetség védelmére kell koncentrálniuk” – idézi a Deutsche Welle Angela Merkel német kancellárt.

Ennek érdekében meg kell hoznunk a szükséges intézkedéseket. Például A KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI ORSZÁGOKBAN VALÓ JELENLÉTÜNK LÉVÉN. (Kiemelés a fordítótól).

(Vagyis harmadszor is legyünk ugródeszkák a harmadik Drang nach Ostenhez – teszem hozzá én. Mintha az előző két ugródeszka-szerep nem járt volna számunkra éppen elég, keserves következménnyel. Bátorkodnék előrehozakodni a zavarba ejtő kérdéssel: szó volt-e erről a közel harminc éve tett ígéretekben – még ha az csak szóban hangzott is el?)

Merkel megjegyezte, hogy a Krím „annexiója” és a Donbasszban folyó HÁBORÚ alapul szolgál ahhoz, hogy Németország növelje védelmi kiadásait. (Mondta ezt éppen ő, aki, és akinek országa éppen most kapott fejmosást azért, mert százalékban kifejezve a legkevesebbet költ nemzeti össztermékéből Amerika folyamatban lévő, illetve leendő háborúira.)

(Ejnye: a gnedige Frau kijevi védencei – mostanáig legalábbis – tagadták, hogy a Donbasszban háború folyna. Ott, kérem szépen, TERRORELLENES MŰVELET folyik. Igaz, a hadsereg és annak fegyverzete aktív bevonásával – noha a terroristák ellen harcolni a rendőrség különleges erőinek lenne a feladata, BÁRMELY CIVILIZÁLT ORSZÁG ALKOTMÁNYA SZERINT.)

Ugyanakkor, a kancellár asszony véleménye szerint, mindezzel párhuzamosan „az Oroszországgal ápolandó jó kapcsolatok érdekében kell munkálkodniuk”.

(Ércsük, ugye? „Úgy szeretlek, majd’ megeszlek.”)

(ÉS MOST EGY KIS ELŐTÖRTÉNET):

Június 30-án Porosenkó ukrán elnök követelte: a NATO vezetése értékelje Ukrajna érdemeit „az orosz agresszió” elhárításában.

(A magam részéről ehhez hozzátenném: … és mérlegelje azt is: hogy’ van az, hogy a „Donbasszt megszálló, e legkorszerűbb fegyverekkel ellátott orosz hadseregnek egyetlen nemhogy rakétája, tüzérségi lövedéke, aknája, gránátja, ballisztikus rakétája – de még kazettás és foszforbombája, másfelől pedig egyetlen géppisztoly, sőt pisztolygolyója nem ért egyetlen ukrajnai falut sem. Miközben – ha máskor nem, de a határ közelében dúló 2014 nyári harcok idején, ukrán lövedékek orosz állampolgárokat sebesítettek meg, OROSZ FÖLDÖN. Egyiküket a tornácára kilépve érte a halálos lövés. Mondom: OROSZORSZÁGI OROSZ FALUBAN, kilométerekre az ukrán határtól.

De mérlegelje azt is: az amerikai adófizetők pénzéből a náci juntának nyújtott katonai és egyéb segélyeiből mennyi vándorol kis védenceik zsebébe.)

Korábban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette: a Nyugat Oroszország elleni szankciói mindaddig érvényben maradnak, A SZÖVETSÉG CSAPATAI PEDIG MINDADDIG AZ OROSZ HATÁROKNÁL LESZNEK, amíg Oroszország nem változtat politikai irányvonalán.

(Aztán azt tetszik-e tudnia a norvég úrnak, hogy miért jött létre annak idején a Varsói Szerződés? Ki sem fogja találni: pontosan ezért! Hogy A NATO NE MONDHASSA MEG KELET-EURÓPA NÉPEINEK, HOGY MILYEN LEGYEN A POLITIKÁJUK. Arról az 1989/90-es gentlemen’s agreementről – úriemberek megállapodásáról – most ne is beszéljünk, amiben szó sem volt arról, hogy a NATO az orosz határok felé vonul, hogy felügyelje Oroszország politikai irányvonalát. Az „úriemberek megállapodásához” ugyanis mindkét fél részéről úriemberekre, és nem banditákra, gengszterekre van szükség, akik az első adandó alkalommal ledobják álarcukat, hogy kimutathassák a foguk fehérét. És vágnak sutba, olykor napokon, sőt órákon belül is, írásos – nemzetközi – megállapodásokat. MINSZKBEN például, alighogy véget érnek a tárgyalások, és az ukrán tárgyaló delegáció is felcihelőzködik – AZ ELÉRT MEGÁLLAPODÁS MÁR ABBAN A PILLANATBAN SEM ÉRVÉNYES.)

Március végén az EU és a NATO tervet dolgoztak ki csapatok gyors átdobására, egy Oroszországgal való háború esetén.

(Ezért tehát addig – abban a reményben – provokálom az oroszokat, amíg azoknál netán elszakad a cérna, és visszacsapnak. Merthogy az úgy van: ha valaki, valakik, egy másik állam határaihoz felvonulnak – azt az illető állam ÚGY FOGJA ÉRTÉKELNI, HOGY TÁMADÁS FENYEGETI. Próbáljuk – próbálnánk – meg, példának okáért, felvonultatni az orosz haditengerészetet Amerika partjaihoz!)

Korábban a NATO európai haderőinek főparancsnoka, Curtis Scaparotti amerikai tábornok kijelentette: OROSZORSZÁG ELISMERI A NATO FÖLÉNYÉT EGY ESETLEGES KATONAI KONFLIKTUSBAN, ÉS TART TŐLE.

(Kérdezem: ha Oroszország csakugyan ennyire fél a NATO fölényétől egy fegyveres konfliktusban, akkor miért – úgymond – fenyegetőzik? Miért készül lerohanni parányi – ám immár NATO-tag – szomszédait? Tán nem tudja, hogy Amerika akkor visszacsap? Ha másért nem, hát a NATO Alapszerződésének híres 5. cikkelyének alapján. Egyáltalán nem vagyok, ugyanakkor biztos: ha Ukrajna csakugyan beváltaná egyes politikusainak fenyegetéseit, és rátámadna [„a kárpátaljai szeparatizmust az orosz titkosszolgálatok instrukciói alapján szító] Magyarországra – vajon a NATO akkor is a segítségünkre sietne-e.)

Azzal kapcsolatban, hogy Oroszország növeli katonai potenciálját, március 8-án a NATO fokozta katonai jelenlétét a balti országokban. Emlékeztetőül: a NATO – az Egyesült Államokkal az élen – Lengyelországban és a Baltikumban CSAPÁST MÉRŐ hadcsoportokat hoz létre.

(Foglaljuk össze: 1. A NATO felvonul az orosz határokhoz. 2. Mivel ez orosz vélemény szerint (de bárki más is így vélekedne) fenyegeti az ország biztonságát, ezért VÁLASZLÉPÉSEKET tesz. 3. A NATO e válaszlépésekről – kellő hisztéria és eszelős rikácsolás kíséretében – láttatja azt, hogy Oroszország fenyegeti szomszédait.

Nota bene: 1983-ban a hatalmas Egyesült Államok azért rohanta le Grenadát, a parányi Karib-tengeri szigetállamot, mert úgy érzékelte, hogy az a pár száz, ott tartózkodó kubai orvos és szakember halálos fenyegetést jelent az USA biztonságára. Holott a kicsiny szigetállam az amerikai partoktól sok száz kilométerre, a közép-amerikai szigetvilág túlsó részén, és nem az Egyesült Államok partjainál terül el.

Az 1979-es választási győzelme óta az országot irányító népi kormányt viszont, mindenesetre, így megdöntötték.)

Sándor Csikós