Павел Волков

SZABADSÁGOT VOLKOVNAK ÉS VISINSZKIJNEK! NEMET MONDUNK AZ ÚJSÁGÍRÓKKAL SZEMBENI ÜLDÖZTETÉSEKRE UKRAJNÁBAN!

Ukrajna nyíltan fasiszta állammá lett. Ukrajna agressziót követ el a Donbassz ellen, és kegyetlenül üldözi a másként gondolkodókat: baloldali aktivistákat, antifasisztákat, a regnáló rezsim minden következetes ellenfelét.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU emberei 2017. szeptember 27-én berontottak Pável Volkov ismert baloldali újságíró és blogger zaporozsjei lakásába, és őrizetbe vették. Pável Volkov igen jóságos, a mások problémáira odafigyelő, egyszerűen egyedülálló és mélységesen intelligens fiatal ember volt, két felsőfokú diplomával (a zaporozsjei kohászati, illetve menedzser-képző főiskolát végezte el). Marketing szakemberként dolgozott. Verseket írt, gitározott, énekelt egy helyi együttesben, illetve tagja volt a „Mi? Hol? Mikor?” vetélkedő 1 helyi csapatának.

Ez egy sokoldalúan képzett, alkotó egyéniség! Pont az ilyen emberekből lesznek a dolgozók őszinte védelmezői, az igazság önfeláldozó harcosai! Pável sohasem volt nyerészkedő, vagy pénzsóvár. Az SZBU azt állítja, hogy Pável Ukrajna területi integritásának, az ország határai sérthetetlenségének megváltoztatására szólított fel, és „a nemzetek közötti gyűlölség felszítását provokálta”.

Pável ellen az ukrán Btk. 110. cikkelye 3. bekezdésének („Ukrajna területi integritása elleni támadás”), valamint a 258. cikkely 3. bekezdésének alapján („terrorista szervezet számára végzett közreműködés”) emelnek vádat. A vádlottat 12-től 15 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. A vádiratba foglaltak szerint Volkov állítólag részt vett a Donyecki Népköztársaság kikiáltásáról szóló 2014. május 11-i népszavazásban – megfigyelő volt az egyik választási körzetben. A rendfenntartó szervek bűnéül róják fel továbbá, hogy „ukránellenes internet-kiadványok, illetve blogok számára olyan cikkeket írt, illetve ezeken keresztül terjesztett, amely cikkek tartalma az ukrán határok megváltoztatásának az alkotmányban lefektetett rendje ellen buzdított”.

Volkov ügye leplezetlenül megtorlás a fennálló politikai rezsim egy kritikusával szemben! Megjegyezzük, hogy Pável asztmában és allergikus megbetegedésekben szenved, amelyek nyáron felerősödnek. Mostanában pedig erős migrének kezdik gyötörni. Akárhányszor is fordul azonban orvoshoz, az mindig „Nospát” ír fel neki. Megjegyezném, hogy jelenleg aláírásgyűjtés kezdődött a politikai üldözések megszüntetése, Pável Volkovnak és a RIA Novosztyi tájékoztató ügynökségnél dolgozó kollégája, Kirill Visinszkij őrizetének megszüntetése érdekében. Emlékeztetnék arra, hogy Visinszkij, az orosz RIA Novosztyi tájékoztató ügynökség ukrajnai részlegének vezetője a banderista rezsim másik újságíró áldozata. Hazaárulás gyanújával május 15-én kijevi otthonának közelében tartóztatták le2. Kirillt 15 évi szabadságvesztés fenyegeti. Visinszkijt olyan írások leközlésével vádolják, amelyek bírálják az ukrajnai hatalmat, illetve a Donbassz két népköztársasága elleni kijevi agressziót. Pávelhez hasonlóan Kirill is komoly egészségügyi problémákkal küzd, és gyógyszerekre szorul.

Ezért „a toll eme intelligens virtuózainak” – akik senkire semmiféle veszedelmet nem jelentenek – őrizetben tartása felér egy kínzással!! Ukrajnában égbekiáltó törvénytelenségnek vagyunk tanúi, ahol az ellenzéki újságírókkal szemben a legvadabb üldöztetés folyik. Ezért mi, a Donyecki és Luganszki Népköztársaság (LNDR) harcosai felhívással fordulunk az ENSZ-hez, Oroszország elnökéhez és kormányához, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez, az EBESZ-hez és az Európai Unióhoz: gyakoroljanak nyomást az ukrán hatóságokra, az igazságszolgáltatásra annak érdekében, hogy sürgősen engedjék szabadon a jogtalanul fogva tartott újságírókat, Pável Volkovot és Kirill Visinszkijt – és a börtönben eltöltött idejükben nekik okozott fizikai és erkölcsi károkért fizessenek nekik kárpótlást!!

Szabadságot Volkovnak és Visinszkijnek!

Benes Ayo, a Donyecki Népköztársaság (DNR) hadseregének harcosa, kommunista, a DNR illetve Lettország állampolgára

MEGJEGYZÉSEK:

1 Még a szovjet időkben elkezdődött televíziós műveltségi vetélkedő sorozat. Az ország különböző településeiről érkező csapatoknak a legkülönbözőbb – olykor egészen faramuci – kérdéseire kell tudni megválaszolniuk. Az egykori tagköztársaságok egy része folytatja ezt a bevált és népszerű műsort.

2 Kirill Visinszkij kettős – orosz és ukrán – állampolgár. Őrizetbe vételének körülményei egy emberrablásra emlékeztetettek.

Lakóhelyéről a Krímmel határos Herszon megye azonos nevű székhelyére vitték, ott őrzik előzetes letartóztatásban. Nemrégiben a bíróság újabb két hónappal meghosszabbította Visinszkij előzetes letartóztatását.

Visinszkij, már herszoni börtönéből– Porosenkó államfőhöz írt levelében – kérvényezte az ukrán állampolgárságból történő elbocsátását.

Közben találgatások sora lát napvilágot arról, hogy az ukránok hajlandók kicserélni Visinszkijt az Oroszországban (a Krímben) terrorcselekmény előkészítése közben elfogott és elítélt Oleg Szencov ukrán állampolgárért. Szencovnak nemrég az egyik ukrán portál halálhírét költötte – de hamar kiderült, hogy kacsa az egész. Putyin nemrégiben megtagadta, hogy kegyelemben részesítse Szencovot. Ám miután az elítélt anyja levélben kért kegyelmet fia számára, arról terjedtek el hírek, hogy az orosz államfő fontolóra veszi a kegyelem megadását.

Annak idején így cserélték ki az Oroszországban elítélt ukrán terroristanőt, Nagyezsda Szavcsenkót két, Ukrajnában elfogott orosz különleges megbízatású tisztért. Ez utóbbiak hozzátartozói akkor is Putyin közbenjárását kérték. A dolgot úgy intézték el, hogy mindkét államfő kegyelemben részesítette a 22 évre elítélt Szavcsenkót, illetve a 14 és 15 évre elítélt két orosz tisztet.

Előzetes feltételezések szerint Szencov ügye szóba fog kerülni az orosz és amerikai elnök találkozóján.

Az ukrán hadsereg felderítő-diverziós csoportjainak az utóbbi időben megszaporodott fogolyszerző portyái egyik célja, hogy az így ejtett foglyokat ukrán hadifoglyokra lehessen kicserélni.