Sczönherz Zoltán «rohadt, büdös kommunista» lett, talán azért is, mert zsidónak született, és mivel Magyarország függetlenségéért küzdött, az egyesek által napjainkban oly szelídnek talált Szombathelyi Ferenc — Horthy vezérkari főnöke, az újvidéki mészárlás irányítója — bábáskodása mellett a katonai bíróság halálra ítélte. A család kegyelmi kérvényét Szombathelyi elutasította, és Schönherzet 1942. október 9-én reggel nyolc óra tíz perckor felakasztották a Margit körúti katonai fegyház udvarán.

Családját Auschwitzba deportálták. Apját, Schönherz Húgót ettől megkímélte a sors, illetve a halál. Nem tudott beletörődni nagyreményű fia csúfos halálába. Az állandó lelki gyötrelembe belapusztult. Schönherz felesége, Ungár Márta, gazdag zsidó ügyvédi családból származott. Prágában ismerkedtek meg, közösen beléptek a legális cseh kommunista pártba, a Felvidék Magyarországhoz csatolása után Schönherzet üldözték, Mártát letartóztatták, az alagi csendőrlaktanyába vitték, és vallatás gyanánt hároméves fiát a csendőrnyomozó a lábánál fogva fejjel lefelé kilógatta az ablakon, az édesanyát pedig felszólította, hogy vagy beszél vagy elejti a gyereket. Márta beszélt. A férje ezt soha nem tudta neki megbocsátani, igaz, nem ismerte a körülményeket, amelyek szóra bírták a feleséget. Őt és családját, valamint Schönherz akkor hatéves, György nevű kisfiát is bevagonírozták. Mindenki a gázkamrában végezte. Egyedül Schönherz húga, Klára jött haza. Továbbra is Kassán élt és ott halt meg.

Schönherzre nagy sors várt: a villamosmérnöki karon végzett, felesége az ügyvédin. Nyelveket beszéltek, szuper intelligensek voltak, külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek. Várták őket Angliában vagy Amerikában. Szép életet élve komoly karriert futhattak volna be, de az volt a «mániájuk», mint annyi más értelmiséginek akkoriban, hogy tenni kell valamit a hazáért, a fasizmus ellen, az emberi értelem megmentéséért. Mint sokan mások, ezt a kehetőséget, mint említettem, Shcönherz nejével együtt a kommunisták oldalán kereste.

Ügyesen bujkált, de Schweinitzer rendőrsége is ügyes volt, különösen Wayand főfelügyelő. Letartóztatták, megkínozták.  Bajcsy-Zsilinszky Endrétől kezdve sok prominens személyiség állt ki mellette, de a kivégzését a német nagykövet kifejezetten elvárta a harcoló ország biztonsága érdekében. Ezért aztán egyenesen Szombathelyi katonai bírósága ítélkezett fölötte.

A család elbúcsúzott tőle október 8-án este. A felesége nem lehetett jelen, mert nem hagyhatta el kijelölt lakóhelyét, Kassát. Még ilyen rendkívüli esemény miatt sem. A mártír, aki úgy egyébként a mai szüóhasználattal élve «rohadt, szemét kommunista», ráadásul még «büdös zsidó» is, a család távozása után szép kerek, hihetetlen nyugalomról áruljodó betűkkel, rezdületlen sorokban búcsúzott feleségétől: «Búcsúzok tőled és Gyuritól. Visszaemlékszem sok szép dologra, ami közös volt. Prága, Szilézia, a brünni látogatás, Prága VII, Pilsen, Kassa st. stb. Levelem végén azonban nem érzékenyülök el szentimentálisan. Kívánom neked, hogy helyes úton haladj és még sok boldogság érjen az életedben. Én magam töreltelnül állok itt, mint egész életemben. Így is halok meg. Üdvözöld a barátaimat. Szeretettel ölel mindnyájatokat Zolitok.»

Schönherz Klára élettársa, Löffler Béla szobrászművész, aki korábban a Horthy hadsereg századosa volt, személyes találkozásunkon azt mondta: «Nagy hülye volt ez a Zoli. Elmehetett volna, élhetett volna szépen, békességben a tüneményes megjelenésű és okos feleségével, csodás fiával. De ő meg akarta váltani a világot.»

Mint annyi mindenki másnak, ez Schönherznek sem sikerült.

A magyar vértanúk között volna a helye, de onnan a rendszerváltás után minden «rohadt, mocskos» kommunistát kitiltottak. A róla elnevezett utcákat visszakeresztelték korábbi nevükre. Schönherzről születése 100. évfordulóján a kutya sem emlékezett meg.

Neki már mindegy. Neki már nem fáj a hiábavaló áldozat.

De mi lesz így belőlünk, mai magyarokból?