„Mielőtt lett volna amerikai nemzet, mielőtt ennek a nemzetnek bármilyen szimbóluma (a zászló, az alkotmány, a Fehér Ház) megjelent volna, ott volt Washington” – mondta Garry Wills történész az Egyesült Államok legismertebb alapító atyjáról.

George Washington 1732. február 11-én született. Az amerikai gyarmatok ekkoriban hűséggel kapcsolódtak Londonhoz, a kereskedelem és a kultúra szoros kötelékeivel. Ám az anyaország és a kolóniák között fokozatosan megromlott a kapcsolat. A korona által megbízott kormányzók lenézték a gyarmatokon élő alattvalókat. Az amerikai tiszteknek a hadseregben is gyakran megaláztatásokat kellett elszenvedniük angol társaiktól. A földbirtokosokat ellátó brit kereskedők pedig kihasználták a nagy távolság és az információ lassú áramlásának előnyeit – és rendszerint átverték amerikai megrendelőiket. George Washington, Benjamin Franklin, Thomas Jefferson és a többi alapító atya fokozatosan váltak a teljes körű függetlenség híveivé.

Egy jéghideg kapcsolat

Édesapja halála miatt George nem fejezhette be iskoláját, és a többi, híres alapító atyával ellentétben egyetemi végzettséget sem szerzett. Ezért ő mindig is provinciálisabb maradt náluk, az európai kultúráról is csak másodkézből szerzett információt. Olvasással képezte tovább magát, idővel hatalmas könyvtárral rendelkezett. A könyvekkel kapcsolatban megjegyezte: „A könnyed olvasmányok – a csekély fontossággal bíró művek – ugyan pillanatnyi szórakozást adhatnak, de semmilyen maradandó hatásuk nincs.”

Washington és édesanyja között mindvégig fennállt egy hidegség, egyfajta csendes ellenségeskedés. Hiperkritikus anyja mellett George roppant érzékennyé vált a kritikákra, és egész életében sóvárgott az elismerésre. A fiú emiatt túlszabályozta a saját személyiségét. Heves érzelmek dúltak benne, de ezeket roppant önfegyelemmel képes volt elrejteni. Ha anyja került szóba, mindig érzelmi vihar kerekedett benne, amelyet csak nagy nehezen tudott lecsitítani. Mivel eltiltotta magát attól, hogy dühét és felháborodását kifejezze, meggyőződésévé vált, hogy a csend és a rezignáltság a férfiasság és az erő jelei.

Idősebb testvére, a tanult és városias Lawrence lett George bálványa. Bátyja a roppant vagyonnal rendelkező Fairfax klánba házasodott be. Ez a kapcsolat repítette be az ifjú George-ot is a virginiai uralkodó osztályba. Az öreg Fairfax ezredes szárnyai alá vette a fiút, elvitte magával rókavadászatokra, és egyengette a karrierjét. E befolyásos családdal való kapcsolat nélkül Washingtonból soha nem lett volna az, aki lett.

Lawrence és az ezredes az angol királyi haditengerészetbe szerette volna küldeni George-ot, de ismerősei hatására édesanyja ezt megvétózta. Így a fiú ingatlanközvetítő lett. Lawrence megbetegedett, és 34 éves korában tuberkulózisban meghalt. (A Washington klán szinte minden férfi tagja fiatal korban halt meg.) Akarata ellenére, apja és testvére korai halála révén George társadalmi helyzete jobb lett. Már fiatalon földbirtokos és rengeteg rabszolga tulajdonosa lett. Katonai pályára állt, ahol bátorsága – és ambíciója – a feletteseinek hamar feltűnt. Sohasem kerülte a veszélyt. Hiába figyelmeztették, ő rendszeresen a tűzvonalba, csapatai élére állt. Egy ízben két lovat is kilőttek alóla, de ő egy harmadikra felpattanva folytatta a küzdelmet. Az indiánok úgy tartották, természetfeletti védelem alatt áll, azért kerülik el a golyók.

Huszonhat éves korára nemcsak a golyókat kerülte el csodával határos módon, hanem számos súlyos és akkoriban gyakran végzetes betegséget – himlőt, mellhártyagyulladást, maláriát és vérhast is – túlélt.

Ekkor ismerkedett meg és vette feleségül Martha Dandridge Custist, egy szintén vagyonos ifjú özvegyasszonyt, aki két gyermeket hozott a házasságba. Martha háromszáz rabszolgával és komoly földterületekkel rendelkezett. Erős hitű asszony volt, akiről unokája így emlékezett: „Reggeli után elvonult a szobájába, ahol imádkozott és Bibliát olvasott egy órán keresztül – ezt a szokását egész életében, ötven éven keresztül megtartotta.”

George-nak és Marthának soha nem lett közös gyermekük, de mindig voltak gyermekek a háztartásukban. Először Martha korábbi házasságából származó gyermekeit nevelték, később más rokon gyermekek és az unokáik éltek velük. Mielőtt pontban kilenc órakor lefeküdt volna, George gyakran felolvasott az újságokból családjának. A férfinak nem volt könnyű dolga Martha két gyermekével. Az asszony kislánya epilepsziás volt, a fia pedig elkényeztetett. George mindkét gyermeket nagyon szerette, ezért mérhetetlen fájdalmat okozott neki a kislány szenvedése és halála, illetve a fiú jellemének javíthatatlansága.

Az Istenfélő tábornok

Washington hitt Istenben. Meggyőződéssel vallotta, hogy a Gondviselés valami magasztos cél érdekében oltalmazta meg annyiszor az élete során. Hitében keveredett a kereszténység, a humanizmus és a deizmus. Írásaiban Washington egy-két kivételtől eltekintve nem említi név szerint Jézus Krisztust, inkább a „Gondviselés”, a „Sors”, az „Alkotónk” és az „Ég” kifejezéseket használja. Rendszertelenül, de eljárt keresztény istentiszteletekre. Rendszeresen adakozott a szegények részére, és hitt a vallási tolerancia elvében.

„Lelkészekkel veszi körül magát, mert fontos számára a látszat, de valójában nem is hívő” – mondta róla egyszer Thomas Jefferson. „Bárhogy is erőltetem magam, egyetlen olyan dolog sem jut eszembe, amely azt bizonyítaná, hogy Washington tábornok hitt volna a keresztény kinyilatkoztatásban” – állította William White, az elnök lelkésze Philadelphiában.

Unokaöccse ugyanakkor egy korai életrajzírónak elmondta, hogy több ízben is szemtanúja volt, amikor Washington a könyvtárszobájában, a földön térdepel, és előtte egy felnyitott Biblia áll. Robert Porterfield tábornok pedig egy sürgős üzenet kézbesítésekor találta Washingtont térdelő pózban. Amikor Porterfield ezt felemlegette az akkoriban Washington jobbkezeként szolgáló Alexander Hamiltonnak (akiből később Amerika első pénzügyminisztere lett), Hamilton azt mondta neki, hogy az imádkozás Washington állandó szokása.

Egyszer az amerikai indiánoknak tartott beszédében így fogalmazott: „Jól teszitek, hogy el akarjátok sajátítani ismereteinket és életmódunkat, és legfőképpen Jézus Krisztus vallását. Ezeken keresztül hatalmasabb és boldogabb néppé válhattok.”

A főparancsnok

Washingtont a Függetlenségi Háború kezdetén választották a hadsereg fővezérévé. A személyével kapcsolatos általános konszenzust mutatja, hogy minden szavazatot ő kapott – ahogyan a két elnöki ciklusa kezdetekor is. „Van valami roppant vonzó ebben a Washingtonban. Egy úriember, aki az egyik első nagy vagyon birtokosa ezen a kontinensen, és aki a nyugalmat, a családját és barátait hátrahagyva feladja kényelmes életét, és mindent kockára tesz az országáért” – fogalmazott ekkor John Adams, aki később az Egyesült Államok második elnöke lett.

Source: http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201807/washington_es_az_amerikai_nemzet_szuletese