Úgy tűnik, hogy a környezetvédelem az utóbbi idők egyik legvitatottabb közéleti kérdése, és főleg a fejlett országokban, az emberek nagy részét elméletben foglalkoztatjaÚgy tűnik, hogy a környezetvédelem az utóbbi idők egyik legvitatottabb közéleti kérdése, és főleg a fejlett országokban, az emberek nagy részét elméletben foglalkoztatja , de amikor konkrét lépéseket kell tenni, már sokkal árnyaltabb a helyzet. Egy dolog biztos: a környezetvédelem problémáit megoldani, fenntartható gazdaságot és társadalmat kialakítani erőteljes társadalmi elfogadottság és részvétel nélkül lehetetlen. A fenntartható fejlődés fogalmát a Brundtland-jelentés vezette be a köztudatba (a Közös jövőnk című tanulmányban, amelyet az ENSZ megbízásából készített a Gro Harlem Brundtland által irányított, vezető tudósokból álló munkacsoport az 1980-as években), és azt jelentette, hogy olyan fejlődést kell tervezzen az emberiség magának, amely úgy elégíti ki a jelen generációk igényeit, hogy nem emészti fel a rendelkezésre álló erőforrásokat, és esélyt biztosít a következő generációk számára is.

Sajnálatos módon, az erőforrások ésszerűtlen használata, az erdős területek, a biológiai sokféleség állandó csökkenése, az ésszerűtlen vízgazdálkodás, az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése azóta is folyamatos. A tudományos világ figyelmeztetett a következményekre, a politikum azonban késlekedett megtenni a megfelelő lépéseket, így lett a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem egyre inkább közéleti probléma, a társadalom szociálisan aktív rétegei megmozdultak, és ennek következtében jöttek létre a környezetvédelmi mozgalmak. A környezetvédelmi mozgalmak megjelenésüktől kezdve a lakosság informálását tűzték ki fő céljukként, és a megfelelő társadalmi nyomás hatására a hatóságok cselekvésre ösztönzését remélték.

A társadalmi szervezetek, környezetvédelmi mozgalmak változatos módon próbálták a közélet, a társadalmi érdeklődés fontos problémájává tenni a kérdést. Jelenleg nagyon sok tanulmány foglalkozik a környezetvédelmi mozgalmak hatásával a társadalom fejlődésére, pl. Michael Shellenberger és Ted Nordhaus, egy átfogó tanulmány keretében (The Death of Environmentalism – Global Warming Politics in a Post-Environmental World). A tanulmány szerint a környezetvédők első hulláma a konzerválást tűzte ki célul, a még létező élőhelyek megőrzését, a veszélyeztetett fajok megvédését. Ezen célkitűzések elérése során a környezetvédők konfliktusba kerültek a gazdasági érdekekkel, mivel a gazdasági növekedés egyik fő motorja éppen az erőforrások kiaknázása, az erdők kitermelése, újabb területek elfoglalása volt, ami az élőhelyek nagyarányú csökkenéséhez és a veszélyeztetett fajok még veszélyeztetettebbé válásához, illetve kipusztulásához vezetett.

Sajnos, a helyzet nem sokat javult, és a környezetvédők második hulláma már az ember közvetlen környezete veszélyes szennyezésével kellett szembenézzen. A városi levegő minőségének romlása, az ivóvízkészletek csökkenése jelentette a legnagyobb problémát, vagyis lassacskán a közvetlen környezet is alkalmatlanná kezdett válni az emberi élet számára. Ekkor fogalmazódott meg a tézis, mely szerint „a környezetvédelem alapproblémája az, hogy az ember mint szociális lény veszélyezteti az ember mint biológiai lény létét a földön”. A környezetvédők második hullámának a fő célkitűzése a szabályozások javítása volt. Ezen a területen számos eredmény született, pl. csökkent az autók, gyárak által kibocsátott gázokban a szennyező anyag mennyisége. A környezetvédelmi mozgalom ebben a hullámban nagymértékben diverzifikálódott. Szakmai szervezetek alakultak, amelyeknek sok esetben sikerült befolyásolniuk a döntéshozatali folyamatokat, és helyi érdekvédelmi szervezetek, amelyek befolyásolták közvetlen környezetük alakulását, pl. bicikliutakat hoztak létre, odafigyeltek a városi zöldövezetekre.

De, sajnálatos módon, mindeddig, a tudományos közösség egyre erőteljesebb figyelmeztetései ellenére a fogyasztói társadalom modellje erőteljesebben érvényesül a társadalmi közgondolkodásban, mint a fenntartható fejlődés értékrendje, és a környezetvédelem kérdését általában nem tekintik általános társadalmi feladatnak, hanem egy érdekcsoport (a környezetvédők) problémájának. Természetesen itt országonként és társadalmi rendszerenként más és más a helyzet. A nyugati típusú demokratikus társadalmakban a helyi környezeti problémák megoldása érdekében a társadalom aktív rétege megmozdul, szervezeteket hoz létre vagy támogat, amelyek kiállnak a bicikliutak létesítése, a városi zöldövezetek megóvása mellett. Számos példát leír a szakirodalom ezen a téren. A diktatórikus vagy banánköztársaság típusú társadalmakban egyszerűen eltűnnek a gazdasági érdekeket sértő környezetvédők. Nemrég jelent meg egy megrázó film a youtube-on a környezetvédelem mártírjainak emlékére (She’s Alive… Beautiful… Finite… Hurting… Worth Dying for).

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy nálunk mennyire közéleti probléma a környezetvédelem, hiszen egy olyan városban élünk, ahol minden tavasszal vágják a fákat, és egyre csökken a zöld felület, a Maros partja szemetes, és biciklivel közlekedni életveszélyes. Úgy tűnik, nálunk egyelőre az a vélemény általános, amely szerint „a környezetvédelem a gazdag országok feladata, először gazdagodjunk meg, azután foglalkozunk ezzel a kérdéssel”, és egyébként is a környezetvédelem nem általános társadalmi kérdés, hanem a „környezetvédők” feladata. A tehetősebbek, amely egyben a szociálisan aktív és a véleményformáló réteg – egyelőre a fogyasztói társadalom „áldásait” élvezik, az autót semmi pénzért nem cserélnék biciklire, a városi zöldövezetek sorsa nem ejti őket kétségbe, hiszen a szabadidőt a várostól több száz kilométerre töltik. A véleményformáló réteg hatása természetesen kihat a közösségre.

A társadalomban mindig párhuzamosan érvényesülnek az egyéni és a közösségi érdekek, és nálunk ma – úgy tűnik – az egyéni érdek felülírja a közösségi érdeket és jól megfigyelhetők bizonyos tendenciák. Az egyik a szakirodalom által leírt, úgynevezett NIMBY- (a nem az én udvaromban angol kifejezés szavainak kezdőbetűje) -effektus, amely szerint az én udvarom maradjon tiszta, egyébként nem érdekel, mi történik. Természetesen sokan vannak, akiket érdekel a kérdés, és úgy gondolják, hogy nekik kijár a tiszta víz, levegő, az egészséges környezet, de semmilyen felelősséget nem éreznek az adott helyzet megváltoztatására, azt remélik, hogy majd más megoldja helyettük a problémákat, majd jön valaki, pl. a Greenpeace, és megtisztítja a Maros-partot, kellemes, egészséges környezetet biztosít számukra, ahol folytathatják jelentős erőforrásokat felemésztő életmódjukat (pl. a számukra megengedett ökolábnyomnál 4-5-ször nagyobb lábnyomot hagynak). Sajnos, mindez nem fog megtörténni, és mindaddig, amíg nem lesz ez a kérdés jelentős társadalmi probléma, amíg jelentős gondokat érintő társadalmi vitákon (somostetői kerülőút, fakivágási program) 4-5-en szólalnak fel a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem szempontjait figyelembe véve egy 100-150 fős másként vélekedő tömegben, addig nem remélhetünk változást. A mindenkori hatalom pontosan tudja, hogy a fontosabb ügyeknek mekkora a társadalmi támogatottsága, és fel tudja mérni, hogy milyen szervezett erővel kell számolnia egy kérdésben (nyilván azok nem számítanak, akik magukban morognak egy fa kivágása kapcsán, vagy a szemetes Maros-partot látva azt kérdezik, hogy hol vannak a környezetvédők), és ennek tudatában cselekszik.

A tapasztalat azt mutatja, hogy erős társadalmi szervezetek csak erős társadalmi támogatással jönnek létre, és aki komolyan tenni akar valamit, az próbáljon szervezett formában cselekedni (pl. csatlakozzon valamelyik létező szervezet munkájához, vagy ha egyik szervezet sem tetszik, akkor alapítson újat). A „fejlődés” leple alatt történő környezetrombolás napjaink velejáró jelensége, és természetesen egy százéves fát könnyen ki lehet vágni fél óra alatt, de azért nem árt, ha eszükbe jut Karl Popper figyelmeztetése: „ha azt szeretnénk, hogy a civilizációnk megmaradjon, abba kell hagynunk az emberi önteltséget dicsőítő magatartást”, és valóban nem ártana egy kis alázat a világ dolgaihoz való hozzáállásban.

Következésképpen azt mondhatom, hogy a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem kérdésében talán a legjelentősebb a társadalmi, közéleti hozzáállás, a közösséget vezérlő értékrendszer átgondolása. Ezért is kezdtem ezzel a kérdéssel ezt a rövid sorozatot.

Dr. Hajdu Zoltán