„Áprilisi tézisek: Az emigrációból, 1917. ápr. 3-án hazatért Lenin helyzetelemzése és iránymutatása, amelyben rámutatott, hogy a februári forradalmat követően Oroszország a polgári demokratikus forradalom és a szoc. forr. közötti átmenet állapotába került, kifejtette, hogy mit kell tenni a szoc. forr. kivívásához. Ebben az okmányban mutatta ki az Ideiglenes Kormány és az általa tovább folytatott háború imperialista jellegét, s hirdette meg a kormány bojkottját. A szoc. forr.-ba való viszonylag békés átmenet érdekében kiadta a “minden hatalmat a szovjeteknek” jelszót, s ezzel törekedett az Ideiglenes Kormány és a széles dolgozó tömegeket képviselő szovjetek párhuzamos (kettős) hatalmának a felszámolására az utóbbi javára. Követelte a földesúri földek szocializálását és az ipar munkásellenőrzését. Sürgette a pártkongresszus azonnali összehívását, új program kidolgozását, a párt nevének megváltoztatását (szociáldemokrata helyett kommunistára) és a III. Internacionálé megalapítását.” – kislexikon.hu
Vajon tudják a jobboldaliak, hogy az élősködő kizsákmányolás hívei?
Vajon képesek felfogni a jobboldaliak, hogy pénzért megvásárolt proletárokat megalázzák?
Vajon milyen alapon tartják embernek magukat a jobboldal hívei, akik a kapitalizmus élősködését elfogadják?
Vajon értik ezt az embertelenséget?
Nagyon úgy tűnik, ezeket az erkölcsük természetesnek tartja, ezért nem is értik a problémát.

A dolgozókat, akiket a kapitalizmus csőcselékké nevelt, felsőbbrendűként szolgaként kezelik. De mi van akkor, ha a dolgozó jónak tartja az alacsonyabb rendűségét és a szolgaságát. Na, ettől a dolgozó csak egy valódi alacsonyabb rendű csőcselék. Ez a kapitalizmus érdeke. De valóban ez a proletár dolgozó érdeke?

Oroszország a polgári demokratikus forradalomtól a szocialista forradalomhoz való átmenet időszakában

„A cárizmus megdöntése új szakaszt nyitott Oroszország történetében. A februári forradalom nyomán mélyreható változások következtek be az osztály-erőviszonyokban. A burzsoázia átvette a politikai hegemóniát, vezető pártja — a kadetok — a kormányzást. A kispolgári pártok — az eszerek és mensevikek — támogatásával a kadetok mindenáron a hatalom megtartására, a forradalom továbbfejlődésének megakadályozására törekedtek.

Az egyetlen következetesen forradalmi párt, amelynek politikai irányvonala a kivívott győzelem megszilárdítására, a monarchia visszaállítását célzó valamennyi kísérlet megsemmisítésére, a forradalom továbbfejlesztésére irányult, a bolsevik párt volt.

A bolsevik párt a februári forradalom után. Lenin „Áprilisi Tézisei”

A februári forradalom napjaiban, midőn a bolsevikok kiléptek az illegalitásból, a párttagok száma nem volt- több 45 000-nél. Ezek azonban harcedzett, a tömegek között végzett politikai és szervező munka sok éves tapasztalatával felvértezett káderek voltak. A börtönökből, a száműzetésből és az emigrációból hazatértek a párt neves vezetői— F. E. Dzerzsinszkij, P. A. Dzsaparidze, V. V. Kujbisev, G. K. Ordzsonikidze, J. M. Szverdlov, I. V. Sztálin, Sz. G. Saumjan — és az Állami Duma képviselői: G. I. Petrovszkij, M. K. Muranov, A. J. Badajev és mások. Hosszú szünet után már március 5-én újra megjelent a párt központi lapja: a „Pravda”. Nyomában Moszkvában, Kijevben, Harkovban, Szamarában és sok más városban is megjelentek a bolsevik újságok.

A pártszervezetek nem tudtak mindjárt beleilleszkedni a gyökeresen megváltozott helyzetbe, amely új orientációt követelt meg, új jelszavakat a milliós tömegek összefogására és vezetésére. E nehéz pillanatban különös erővel nyilvánult meg Leninnek, a párt vezérének rendkívüli bölcsessége és éleslátása.

A forradalom emigrációban érte Lenint. Itt írta meg „Levelek a távolból” című sorozatát, amelyben a végbemenő forradalom mozgató erőit és sajátosságait, szocialista forradalomba való átnövésének perspektíváit elemezte. „Munkások — írta Lenin —, a cárizmus elleni polgárháborúban a proletárhősiességnek, a népi hősiességnek csodáit műveltétek, most csodákat kell művelnetek a proletariátus és az egész. nép megszervezése terén, hogy előkészítsétek győzelmeteket a forradalmi második szakaszában.”

Az Ideiglenes Kormányt népellenesnek bélyegezte és óvta a munkásokat attól, hogy a legcsekélyebb bizalmat is tanúsítsák iránta. A bolsevik párt teljes politikai és szervezeti önállósága, tömegkapcsolatainak kiszélesítése, a nép felfegyverzése, a szovjetek megszilárdítása — ezek voltak Lenin első útmutatásai és tanácsai, amelyeket oroszországi elvtársainak küldött.

1917. április 3-án Lenin hazatért. Pétervárott a Finlandi pályaudvaron munkások és munkásnők, katonák és matrózok ezrei lelkesen fogadták. Beszédét, amelyet egy páncélautó tetejéről mondott el, ezzel a jelszóval fejezte be: „Éljen a szocialista forradalom!”.

Másnap Lenin a bolsevikoknak a Tauriai palotában tartott értekezletén a háborúról és békéről szóló beszámolót tartott, s ezt megismételte egy gyűlésen, amelyen a mensevikek is jelen voltak. A beszámoló téziseit április 17-én a „Pravda” „A proletariátus feladatai a jelenlegi forradalomban” címen közölte.

Lenin e tézisei — a történelmi jelentőségű „Áprilisi tézisek” — világos, kimerítő választ adtak a legélesebben felvetődő, legfontosabb kérdésekre, amelyek elé a forradalmi események viharos fejlődése a munkásosztály pártját állította. Lenin rámutatott, hogy a hatalomnak a burzsoázia kezébe kerülésével lezárult a forradalom első szakasza. A munkások és katonák által létrehozott szovjetekben a proletariátus és a parasztság forradalmi-demokratikus diktatúrája öltött testet, amelynek megteremtését a bolsevikokmár 1905-ben napirendre tűzték. Ez a „második kormány” azonban megegyezésre lépett az Ideiglenes Kormánnyal, a burzsoázia diktatúrájának szervével, önként átengedve ennek a hatalmat. Ily módon két diktatúra sajátságos összefonódása jött létre, ez azonban nem állhat fenn sokáig. Most sem a demokratikus békét elérni, sem földet és kenyeret szerezni nem lehet másként, csakis a burzsoázia hatalmának megdöntése és a proletariátus diktatúrájának megteremtése útján. Csak így érhető el a béke — hiszen az antant-imperialistákhoz ezer szállal kötődő burzsoázia a hódító háború folytatása mellett van; a föld — hiszen a burzsoázia érdekei összefonódnak a földbirtokosok érdekeivel, mert a földesúri földek nagy része jelzáloghitellel terhelt; és végül a kenyér is — hiszen az éhínség mesés gazdagodási lehetőséget nyújt a bankoknak, földbirtokosoknak, tőkés gabonakereskedőknek és gazdagparasztoknak. Csak a szocialista forradalom mentheti meg az országot a gazdasági katasztrófától, válthatja valóra a néptömegek életbe vágó követeléseit, ránthatja ki Oroszországot az imperialista háború örvényéből. A szocialista forradalmat a proletariátus csak a falusi szegénységgel szövetségben, a parasztság ingadozó középrétegeit a maga oldalára állítva hajthatja végre.

Elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt óriási jelentőségű megoldást dolgozott ki Lenin az „Áprilisi tézisek”-ben a forradalmi hatalom szervezetének politikai formájára nézve. A Párizsi Kommün tanulságait figyelembe véve és a két orosz forradalom tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az állam új, legmagasabb rendű típusa, amelyben a proletariátus diktatúrája megtestesül, nem a parlamentáris demokratikus köztársaság, hanem az „országszerte alulról fölfelé felépített” szovjetek köztársasága kell, hogy legyen. Ha minden hatalom a szovjetek kezébe kerül, ez maga után vonja a régi, a nép fölött álló és a néppel ellenségesen szemben álló államgépezet összezúzását, felváltását olyan új igazgatási apparátussal, amely közvetlenül kifejezésre juttatja a legszélesebb néptömegek akaratát, forradalmi iniciatíváját.

Az adott helyzetben, midőn a szovjetek támogatták az Ideiglenes Kormányt, s a munkás-, katona- és paraszttömegek bíztak a szovjetekben, hiba lett volna kiadni az Ideiglenes Kormány azonnali megdöntésének jelszavát; ez azt jelentette volna, hogy a bolsevikok a szovjetek ellen fordulnak, elszakadnak a tömegektől. De megengedhetetlen volt a burzsoázia hatalmának támogatása is. Ezért Lenin kiadta a jelszót „Semmi támogatást az Ideiglenes Kormánynak!”, „Minden hatalmat a szovjeteknek!”. Ez a jelszó akkor a szovjeteknek a burzsoá kormánnyal való szakítását jelentette, ami szükségképpen maga után vonta volna ennek bukását és új kormány alakulását — kezdetben mensevikekből és eszerekből, minthogy akkor a szovjetekben ők voltak többségben.

Noha a kispolgári pártok — osztálytermészetüknél fogva — képtelenek voltak más politikát folytatni, mint a proletariátus és a burzsoázia közötti lavírozás, a kompromisszumok és a burzsoáziának tett engedmények politikáját, az egész hatalomnak a szovjetek kezébe kerülése ennek ellenére nagy jelentőségű tény lett volna. Tág teret nyitott volna a szovjetek által egybefogott tömegek forradalmi öntevékenységének. A szovjeteken belül kibontakozó osztály- és pártküzdelmek során a megalkuvók rövidesen lelepleződtek volna, s a bolsevikok gyorsabban tudták volna a maguk oldalára vonni a tömegeket. A munkásoknak, katonáknak és parasztoknak a szovjetek demokratikus választási rendszerével és a küldöttek visszahívásának jogával élve, lehetőségük volt a szovjetek, s ezen át a kormány összetételének megváltoztatására, a nép létérdekeit védelmező bolsevik párt kezébe adva az ország vezetését.

Ez a forradalom békés továbbfejlesztésének irányvonala volt. E lenini koncepció a népnek a cárizmus felett aratott győzelme nyomán kialakult valóságos helyzet és osztály-erőviszonyok elemzéséből következett. „A fegyver a nép kezében volt, a nép felett nem volt külső erőszak — ez volt a dolog lényege. Ez volt az a körülmény, amely lehetővé tette és biztosította az egész forradalom fejlődésének békés útját.” Lenin leszögezte: a forradalom polgári demokratikus szakaszából a szocialista szakaszba való átmenet békés útja a legkevésbé fájdalmas, a legkedvezőbb a nép számára. A bolsevikok ennek megfelelően minden erejükkel ezért az útért harcoltak.

Lenin és a bolsevikok e döntésükben számításba vették, hogy a forradalom békés továbbfejlődését a nép túlereje biztosítja. E túlerő megőrzését és fokozását, a Vörös Gárda és a hadseregben működő forradalmi szervezetek megerősítését a párt egyik legfontosabb feladatának tekintették.
Az „Áprilisi tézisek”-ben Lenin megfogalmazta a bolsevik párt gazdasági programját. A párt — írta — nem tűzi ki célul a szocializmus azonnali „bevezetését”, amíg maguk a tömegek nem ébrednek tudatára annak, hogy a szocializmus megvalósítása szükséges és elkerülhetetlen. „De csak a »majdnem-marxista« szólamok mögé rejtőző burzsoá szofisták vezethetik le ebből az igazságból az olyan politika igazolását, amely elodázná a gyakorlatilag már teljesen megérett, sürgős forradalmi rendszabályokat, amilyeneket a háború folyamán számos burzsoá állam gyakorta megvalósított, és amelyek a közeledő teljes gazdasági bomlás és éhínség elleni harc érdekében halaszthatatlanul szükségesek.” Az ilyen rendszabályok, a szocializmus felé vezető objektíve már megérett lépések közé tartozott a bankok államosítása; a szindikátusok államosítása vagy legalábbis — haladéktalanul — a munkásküldöttek szovjetjeinek ellenőrzése alá helyezése; a társadalmi termelésnek és a termékek elosztásának a szovjetek ellenőrzése alá helyezése; a földesúri földek elkobzása és az összes földek nacionalizálása.

Lenin rámutatott: mindaddig, amíg a hatalom a burzsoázia kezében van, a háború, amelyet az Ideiglenes Kormány tovább folytat, szükségképpen imperialista jellegű. Ezért a „forradalmi honvédelemnek” tett legcsekélyebb engedmény is a szocializmus elárulásával, az internacionalizmus teljes elvetésével egyértelmű. A párt tevékenységében a tömegek között kifejtett propaganda nyomul előtérbe, melynek feladata; tisztázni előttük a háború igazi jellegét, eloszlatni bennük ama naiv hitet, hogy a háborúnak véget lehet vetni pusztán azzal, hogy „a szuronyt a földbe döfjük” — a tőke hatalmának megdöntése nélkül.

Az „Áprilisi tézisek”-ben Lenin állást foglalt a pártkongresszus mielőbbi összehívása, a pártprogram felülvizsgálása, a párt nevének megváltoztatása mellett. „»Szociáldemokrácia« helyett, amelynek hivatalos vezérei az egész világon elárulták a szocializmust és átpártoltak a burzsoáziához (a »honvédők« és az ingadozó »kautskysták«), Kommunista Pártnak kell neveznünk magunkat” — írta Lenin. A tézisekben felvetette a III., Kommunista Internacionálé megteremtésének feladatát is.

Lenin fellépése, az, hogy a tömegeket harcba hívta a szocialista forradalomért, dühödt ellenállást váltott ki a mensevikek és eszerek részéről. A pétervári szovjet végrehajtó bizottságában — ez az ő kezükben volt — a lenini tervet élesen elítélő határozatot vittek keresztül. Az Ideiglenes Kormány a megalkuvók rágalomkampányát felhasználva arra készült, hogy leszámoljon Leninnel.

bolsevik párton belül is fellépett a lenini irányvonal ellen egy kisebb opportunista csoport (Kamenyev és néhány híve). Ezek az Ideiglenes Kormány „feltételes támogatásának” félmensevik álláspontjára helyezkedtek, és azt állították, hogy Oroszország nem érett még meg a szocialista forradalomra. Az opportunisták azonban hamarosan elszigetelődtek. Rövid időn belül az egész párt a lenini program köré tömörült. A bolsevik szervezetek nőttek és erősödtek: taglétszámuk már áprilisban meghaladta a 80 000 főt. A bolsevikok befolyása országszerte szakadatlanul erősödött.1917. április 24-én Pétervárott megnyílt a bolsevik párt VII. összoroszországi konferenciája, az első legálisan megtartott pártkonferencia. A fővárosban összegyülekezett bolsevik gárda megjárta a cárizmus ellen vívott harc tövises útját. A konferenciát Lenin irányította, s ő volt a legfontosabb napirendi pontok előadója. A konferencia határozatai megszabták a párt irányvonalát az új történelmi helyzetben. A konferencia az „Áprilisi tézisekkel” teljes összhangban a párt általános politikai feladatát abban jelölte meg, hogy irányt kell venni a szocialista forradalomra, és kiadta a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszót, amely ekkor a forradalom békés továbbfejlesztésének jelszava volt.

Az agrárkérdésről hozott határozat követelte, hogy a földesúri földeket haladéktalanul kobozzák el és bocsássák a paraszt- és földmunkás-bizottságok rendelkezésére, továbbá nacionalizálják a földet az egész ország területén. A párt felszólította a parasztokat: ne várják meg az alkotmányozó gyűlés összehívását, hanem azonnal és szervezetten vegyék kezükbe a földesúri földet. A nemzeti kérdésben elfogadott határozatot a proletár internacionalizmus szelleme hatotta át. A határozat kinyilvánította a nemzetek önrendelkezési jogát, a különválást is beleértve. Kimondta: az Oroszország kötelékében megmaradó népek számára területi autonómiát kell adni; a nemzeti kisebbségeket sújtó mindennemű korlátozást el kell törölni; szabad fejlődésüket külön törvényekben kell biztosítani; az összes oroszországi nemzetiség élenjáró proletárjait egységes munkáspártba kell tömöríteni.

Arra a kérdésre, hogyan lehet a leggyorsabban véget vetni az imperialista háborúnak, a konferencia a következőképpen válaszolt: türelmesen, állhatatos munkával meg kell magyarázni a népnek, hogy a háborút csak úgy lehet befejezni, ha a hatalom a proletárok és félproletárok osztályának kezébe megy át. Amíg ez nem következik be, „pártunk minden módon támogatni fogja azokat a külföldi proletárpártokat és csoportokat, amelyek már a háború idején valóban forradalmi harcot folytatnak imperialista kormányaik és saját burzsoáziájuk ellen. Különösen elősegíti majd a párt a fronton valamennyi hadviselő ország katonái közt megindult tömeges lövészárok-barátkozást, s arra törekszik, hogy az elnyomottak szolidaritásának ezt az ösztönös megnyilvánulását tudatos és a lehető legszervezettebb mozgalommá változtassa, amely arra irányul, hogy valamennyi hadviselő országban az egész államhatalom a forradalmi proletariátus kezébe menjen át.”

Az áprilisi konferencia határozottan állást foglalt az ellen, hogy a bolsevikok részt vegyenek a hadviselő országok szocialistáinak Stockholmba tervezett kongresszusán. Ennek összehívása a szociálpacifisták manővere volt; arra szolgált, hogy leplezze az imperialista békefeltételekről folyó diplomáciai tárgyalásokat. „Szocialisták, ha csak nem akarják elárulni a proletariátus ügyét, nem vehetnek részt sem közvetlenül, sem közvetve ebben a szennyes és önző alkudozásban, amelyet a különböző országok tőkései az általuk rablott zsákmány felosztása körül folytatnak” — hangzott az áprilisi konferencia határozata.

bolsevik párt, az áprilisi konferencia határozataival felfegyverkezve, harcot indított a tömegek megnyeréséért, hogy kivonja őket a megalkuvók befolyása alól, hogy megvalósítsa a szocialista forradalom lenini irányvonalát.”

(idézet: – Világtörténelem 7. kötet – című könyvből)

SaLa