Ha megpróbáljuk jobban kiismerni magunkat a lengyelek és magyarok által folytatott politikában, akkor észrevehető, hogy ezek az országok már régóta meg szeretnék szerezni Ukrajna területeinek egy részét. Erről sok minden árulkodik. Lengyelország például ukránokat vesz fel munkára, és ennek során lengyel kártyát ad ki nekik. Ezzel arra édesgetik Lvov lakóit, hogy ha lehetőség nyílna egy erről szól népszavazás megrendezésére, az ukránok a Lengyelországhoz történő csatlakozásra szavazzanak. Hasonló helyzet figyelhető meg Kárpátalján is, ahol az emberek már nyíltan követelik az Ukrajnától való elszakadást.

Ám apróságokkal kell kezdeni. Így Magyarország részéről elkezdték követelni, hogy az Ukrán Központi Választási Bizottság hozzon létre külön választási körzeteket ott, ahol a magyarok egy tömbben élnek. Így ezt a követelést hangoztatták a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) képviselői. Az ukrajnai magyarok pártjában úgy vélik, hogy ilyen választási körzeteket lehetne létrehozni a beregszászi, a nagyszőlősi járásban, illetve a munkácsi és ungvári járás egyes részein.

A magyarok – miközben újfent bizonyítani akarják fölényüket egy ukrán földön, illetve el akarják venni Kárpátalját – egyre szemtelenebbek. Ez a magyaroknak már nem az első hasonló kísérletük arra, hogy elvegyék a földjeinket és beavatkozzanak az ukrán törvényekbe. Méghozzá abból a célból, hogy úgy változtassák meg ezeket a törvényeket, hogy azután azok megfeleljenek nekik” – kommentálták a „Jobb Szektorban” Magyarország kívánságát.

igyelemre méltó, hogy a nacionalisták aggodalmai nem alaptalanok. Hiszen éppen Magyarország volt az, amely ellenezte az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segítséget. Amellett ez az ország aktívan ellenzi Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz, és keményen fellép a „nyelvtörvény” ellen. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Megjegyzendő, hogy Kárpátalján sok magyar iskola működik – ahogy sok a magyar felirat is. Az emberek pedig gyakorlatilag szabadon beszélnek magyarul. A helyzet hasonlít a krímihez, csak a történelmük eltérő. Meglehet azonban, hogy a végkifejlet hasonló lesz. Érdekes lenne tudni: mit szól majd az EU és a NATO ahhoz, ha Lengyelország elcsatolja Lvovot, Magyarország pedig Kárpátalját? Egy sor szakértő szerint Ukrajna a jövőben éppen így fog kinézni:

Borisz Perelomov, „Harkov” Tájékoztató Ügynökség