Egy hackerekből álló csoport olyan dokumentumokat mutatott be, melyek arról tanúskodnak, hogy az ukrán hadsereg katonái és parancsnokai nem akarnak harcolni, és önszántukból hagyják el sorra pozícióikat a kijevi kormány megtorló műveleteinek harci színtereiről.

A KiberBerkut nevű hacker szervezet közölte, hogy feltörték az egyik ukrán tábornok elektromos postáját, ahol számos olyan levelet találtak, amik az ukrán katonák csoportos dezertálását támasztják alá.»A levelezések azt bizonyítják, hogy az ukrán katonák tömegesen fejezik ki nem akarásukat saját állampolgár társaikba lövésért. Most adatokat is láthatnak a napi szintű több száz dezertőrrel kapcsolatban. Ukrajna «védelmezőinek» morális állapota annyira rossz, hogy fegyverestül hagynak ott teljes harci egységeket, és menekülnek el a harci színterekről, nem törődve még az ezzel járó jogi következményekkel sem.» — olvasható a hackerek közleményében.

Bizonyítékként a KiberBerkut nyilvánosságra hozott néhány dokumentumot V.M. Pusenko tábornok levelezéseiből. Ez alapján például a V0849 egység tábornoka, Grisenko arról tesz jelentést, hogy csak július 16-án 149 katona és tiszt hagyta el a nehézfegyverzetű, a tank és az orrlövész egységeit az ukrán hadseregnek, a donyecki régióban fekvő Amvroszievkiben.

Egy másik levélből az derül ki, hogy az egyik ukrán egységtől július 23-án 32 katona öltözött át civil ruhába és távozott ismeretlen helyre.
A KiberBerkut által feltört elektromos levelezések szerint az önvédelmi erők számos tankot, harckocsit, nehézfegyverzetet és egyéb haditechnikát zsákmányolt már el az ukrán hadseregtől.