A trükköket feltárták, az előttünk álló időszakban a jogalkotásnak meg kell oldania, hogy a kiskapukat bezárjuk- fogalmazott az ATV Egyenes Beszéd Kontrában L. Simon László. A politikus szerint elérkezett az idő, amikor korrigálni kell a kultúrába áramló tao-pénzeket.

L. Simon: a kiskapukat be kell zárni

A volt kulturális államtitkár szerint iparszerűvé vált az a fajta tevékenység, melynek nyomán milliárdos nagyságrendben jutnak tao-pénzekhez olyan szervezetek, amik valódi hatással a művészeti világban nem rendelkeznek.

Sokan arra szerveztek cégeket, egyesületeket, hogy a tao-támogatásokat lehívják- magyarázta L. Simon, aki ugyanakkor az eredeti szándékát a rendszernek helyesnek tartja, azt, hogy összekössék a nyereséges vállalati szektort a kulturális szereplőkkel. Úgy fogalmazott, ez a szisztéma arra kellene, hogy bíztassa a vállalatok vezetőit, hogy ne csak az adóforintjaikból, hanem a sajátjukból is adjanak a művészet támogatására.

A volt államtitkár szerint azonba ma sok cégvezető azt mondja, nem támogat már egy szoborállítást, könyvkiadást, mert támogatta már 100 millióval. „De nem támogatta, csak meghatározhatta, hová megy az állam pénze”- magyarázta a fideszes politikus, majd kijelentette: ebben a formában a magánmecénának a korlátja lett a tao-rendszer.

Ahogy korábban is említette, L. Simon ismét úgy fogalmazott, a tavalyi kulturális tao-támogatások „jelentős része” nem az értékteremtéshez járult hozzá, „hanem egyes emberek gazdagodásához”.

A politikus szerint a 37 milliárdnak mintegy fele veszhetett így el 2017-ben.

Úgy véli, azért kell most már beavatkozni, mert tavaly példátlan mértékű volt a pénzlehívás, az előtte levő évhez képest majdnem a duplájára nőtt az összeg és számos cikk jelent meg, melyek lelepleztek például kamuszínházakat. „Ez a rendszer most jutott el odáig, hogy korrigálni kell”- tette hozzá.

A műsorvezető Krug Emília, valamint Murányi András és Szakonyi Péter újságírók kérdéseire válaszolva arról is beszélt, hogy a sportra fordítható tao-pénzek révén hihetetlen fellendülés kezdődött infrastrukturális területen, számos focipálya, kézilabda- és kosárlabda csarnok, valamint uszodák épültek és szerinte ezek nagy szerepet játszanak a fiatalok sportolási lehetőségeiben.

Arra a felvetésre, hogy miért nem voltak transzparensek a tao-támogatások, L. Simon azt mondta, a kulturális tao-támogatások adatainak nagy része nyilvános, visszakereshető, legutóbbi, a témában írt cikke során ő is ezeket használta és nem tud olyan esetről, mint a sporttámogatások esetében, hogy újságok perelték ki az adatokat a minisztériumoktól.

A jobboldali médiatúlsúllyal kapcsolatos kérdésekre a volt kulturális államtitkár elmondta: 20 évig „brutális baloldali médiatúlsúly volt” és szerinte nem a jobboldal tehet róla, hogy például bezárt a Népszabadság. Úgy véli, ma szólás- és véleményszabadság van, az újságírók elmondhatják és leírhatják a véleményüket sok helyen és szabadon lehet lapokat is alapítani. Arra a kérdésre, hogy az állami hirdetésekért cserébe van-e valamilyen elvárás az azt közlő újságokkal szemben, azt mondta: nincs ilyenről információja.