Magyar Békekör

Két héttel az amerikai és az orosz elnök enyhülés jegyében megtartott helsinki találkozója után ellentámadásba lendült az amerikai titkosszolgálatok fehérházi felelőse és az FBI igazgatója az amerikai-orosz viszony javításával szemben.

Dan Coats és Christopher Wray „orosz fenyegetésről” szólt csütörtöki sajtóértekezletén, és azt mondta, hogy Oroszország „megpróbálja meggyengíteni és megosztani az Egyesült Államokat”. „Ezt a fenyegetést nagyon komolyan kell vennünk” – mondta az FBI igazgatója. Velük egyidejűleg demokrata és republikánus párti szenátorok csoportja frontális támadást indított Oroszország ellen, és „pokoli szankciókról” szóló határozati javaslatot terjesztett a szenátus elé, hogy — mint írják — „megbüntesse Oroszországot az amerikai választásokba való beavatkozásáért, és Szíriában, illetve Ukrajnában kifejtett tevékenységéért”.

Ha az amerikai szenátus kétharmados többséggel megszavazná, a szankciók messze túllépnének az eddigieken, melyekről kezdeményezőik azt állítják, hogy hatástalanok maradtak. A csoport egyúttal határozott támogatásáról biztosította a NATO-t, és javaslatot terjesztett a szenátus elé arról, hogy Washington csak a szenátus kétharmados többségének beleegyezésével mondhassa el az Észak-Atlanti Szerződést. A Magyar Békekör véleménye szerint az orosz- és enyhülés ellenes támadás késhegyre menő belső hatalmi harcra utal azok között, akik körömszakadásig ragaszkodnak a letűnőben lévő világbirodalmi státushoz, illetve azok között, akik alkalmazkodni akarnak az egyenrangú, békés együttműködésen alapuló új nemzetközi viszonyokhoz.

A fénykép Dan Coatst és Christopher Wrayt ábrázolja