https://zen.yandex.ru/media/russianhistory/ukrainskie-nacionalisty-vo-vremia-voiny-5b64dc5c2ef71f00a889db36

2018.08.05

A nácitlanítást követően még a németek is „a legfelsőbb fajból” és „a világ uraiból” „a hitleri propaganda áldozataivá váltak.  A történelem azonban az ukrán nacionalistákat semmire sem tanította meg. Ennek ékesszóló bizonyítéka: az ország mostani állapota. Pedig az UPA (1) és az SS „Galiccsina” (2) véres bűntettek tömkelegének a bűnösei. Így a volhíniai mészárlásé is.

A lengyelek és az ukránok között egy-egy összetűzésre már 1942-ben is sor került. Ezek az összetűzések az UPA létrehozása után (3) csak még inkább fokozódtak.

 

 

A németek minden eszközzel igyekeztek szítani a nemzeti gyűlölködést. Méghozzá a lengyeleket szorongatták, míg az ukrán értelmiséget, és a hatalmi szerveket nem bántották. 1943 februárjától a nemzeti tisztogatások fokozódtak. Akkor Paroszla Persa faluban 179 embert öltek meg. A tömegmészárlás azonban 1943. július 11-én érte el igazi tetőpontját – amikor egyidejűleg 150 települést ért támadás.

Az egyik, lengyelek és ukránok által lakott faluban egy asszony így emlékezett: a háború előtt a két népcsoport békében élt egymással. Tisztelték a másik szokásait, megtartották ünnepeit. Ínségesebb időkben megosztották egymással azt, ami a veteményesben termett. A háború kitörésekor azonban hírek kezdtek érkezni arról, hogy hol itt, hol ott egész családokat irtottak ki.

Arra a kérdésre, hogy kiket öltek meg, így válaszoltak: „a ljahokat”. Már nem azt mondták, hogy „lengyelek”, hanem azt, hogy „ljahok”. (4)  Mi az, hogy „ljah”? Mi ezt nem értettük.”

A tisztogatások nem csak a lengyeleket érintették. Teljességgel kiirtották például a volhíniai örményeket, zsidókat, románokat és más nemzetiségeket. A gyilkosok kiváltképp gyűlölettel voltak a lengyel-ukrán vegyes családok iránt, amelyekből pedig nem kevés volt.

Fegyver nem mindenkinek jutott, így sok martalóc kapákkal, fűrészekkel gyilkolt. Áldozataikat fojtogatták mindennel, ami csak a kezük ügyébe került – gyakran drótokkal –, belsőségeiket kieresztették, vagy darabokra fűrészelték. Az egyik papot kútba dobták, és a még élő emberre köveket hajigáltak. Mások szeme láttára becstelenítettek meg lányokat, fiatal asszonyokat. Egyes esetekben az embereket tucatjával zártak be csűrökbe, templomokba, amelyeket azután rájuk gyújtottak. Puskák, töltények nélkül még érdekesebbnek is találták a „ljahok” lemészárlását. (5)

Mesélnek olyan esetről is, Rovnó megyében, amikor késekkel öltek. 1943. február 9-én a nacionalisták, szovjet partizánok képében, benyomultak az egyik faluba. A helyiek kenyérrel-sóval köszöntötték a banditákat. Akik, miután felöntöttek a garatra, hozzáfogtak ahhoz, hogy a helyi lakosokat üssék-verjék, késsel szúrják-vágják. Másnap azután igazi partizánok jöttek a faluba, akik elborzadtak. Mindenütt felismerhetetlen holttestek garmadái hevertek – az egyik házban a harcosok pedig találtak egy, dróttal megfojtott egyéves kisdedet. Akinek szájából egy megkezdett kovászos uborka lógott ki.

  1. június 16-án, Rava-Russzkaja környékén a banderisták feltartóztattak egy vonatot. Zachariasz Procik, a mozdony vezetője szintén együttműködött a nácikkal. Az utasok között voltak ukránok, németek és lengyelek is, de a banditákat csak a lengyelek érdekelték. A hetven szerencsétlen közül 46-ot vadállati kegyetlenséggel legyilkoltak, további húsz pedig, utóbb, a kínzásokba halt bele. Az emberek végtagjait levágták, fejüket szétverték. Egy másállapotos lengyel asszonyt szuronyokkal szögeztek a földhöz. Szinte valamennyi áldozatnak eltorzították az arcát. E kegyetlenkedéseket részletesen lejegyezte Tadeusz Rzelechowski, az Armia Krajowa törzszászlósa.

A nacionalisták az Armia Krajowának (a fegyveres lengyel ellenállás résztvevőinek [6]) az ukránokkal szemben elkövetett tetteivel, illetve a különböző etnikumok között régtől fogva érlelődő konfliktussal próbálják igazolni a tömeggyilkosságokat. A lengyelek népirtásnak minősítették a volhíniai mészárlást. A lengyel Szejm adatai szerint a tisztogatásoknak mintegy 100 ezer ember esett áldozatul. Pedig a tömegmészárlás nem csupán a lengyeleket sújtotta. A legyilkoltak között oroszok is voltak

Mi úgy gondoljuk, hogy itt nincs helye önmentegetőzésnek. Ön erről hogyan vélekedik?

 

MEGJEGYZÉSEK:

(1)  UPA („Ukrán Felkelő Hadsereg”) – a második világháború idején a hitleri hadsereg ukrán segédcsapata.

Az UPA (noha maga is újjáéledt) a hírhedt kijevi „Majdan” napjaiban) vörös-fekete zászlaját ma a legismertebb szélsőjobboldali ernyőszervezet, a „Jobb Szektor” használja. Újra elterjedtek az UPA-ban használatban volt köszöntési, üdvözlési formák, csatakiáltások. (Közülük a legismertebb: „Dicsőség Ukrajnának! – A hősöknek dicsőség!” mostanra olyannyira elterjedt, hogy kötelező köszönési formává lett; ezzel zárnak állami beszédeket is.) Az UPA szokásai közül szintén visszatért a kötelező, kollektív ugrándozás („Aki nem ugrál, az moszkál!” [„muszka”, „moszkovita”, „ruszki”]

(2)  A Wehrmacht, az SS súlyos emberveszteségei miatt a nácik ráfanyalodtak arra, hogy az olyan megszállt, addig megvetett országok kollaboránsai közül is segédcsapatokat toborozzanak az SS-nek. Ilyen volt Ukrajna, illetve a Galícia délkeleti részén lévő Kolomea városában 1943 elején megalakított  („Nachtigal” néven is ismert) „SS Galiccsina” . Galiccsina = Galícia ukrán neve.

(3)  Az UPA megalakításának dátuma – (1942.) október 14. – a mai Ukrajnában a fegyveres erők napja. Nevükhöz fűződik a volhíniai mészárlás mellett, például, a belorussziai Hatiny falucska felégetése, 1943. március 22-én. A mintegy másfél száz lelket számláló település valamennyi lakosát a kolhoz pajtájába terelték, rájuk zárták az ajtókat, és rájuk gyújtották azt. (A 2014. május 2-i ogyesszai mészárlást – ahol a legyilkolt áldozatokat gyújtó folyadékkal még le is locsolták, a menedékül remélt szakszervezeti székházban pedig – Molotov-koktélokkal – tüzet idéztek elő, a helyi népnyelv rögtön elkeresztelte „Ogyesszai Hatinynak”.

(4)  „Ljah” – a lengyelek gúnyneve Ukrajnában.

(5)   Ezeket a rémtetteket ma a Donbasszban is elköveti az ukrán hadsereg – híven fasiszta elődeihez. A Donyeck közeli Novoszvetlovka falu 2014 augusztusában, rövid időre, ukrán megszállás alá került. A falu lakosait kikergették házaikból, beterelték és bezárták őket a templomba (közben gazdátlanul maradt otthonaikat kifosztották). Azt, hogy az ukránok a templomot – szándékaik szerint – rágyújtsák az emberekre, csupán az akadályozta meg, hogy a népfelkelők – értesülvén a készülő szörnyűségről – egy váratlan ellentámadással néhány órán belül visszatértek és kiverték a faluból a megszállókat.

Az orosz határhoz közeli Szaur Mogila magaslatért 2014 nyarán (váltakozó hadiszerencsével) folyó véres ütközet során az ukrán hadsereg lerohant egy kb. két és félszáz lelket számláló falut. A lányokat, asszonyokat mind megerőszakolták, a férfiakat lemészárolták (előtte levágva végtagjaikat).

(6)  A háború alatt a lengyel ellenállási mozgalomban két nagy csoport is küzdött: az emigráns lengyel kormánnyal kapcsolatot tartó Armia Krajowa, illetve a baloldali Armia Ludowa. Az előbbi nem kevés bűntettet követett el a történelmi Galícia lengyel részén élő ukrán kisebbség ellen. Mindkét alakulat a háború utáni években folytatta bandaháborúját a hatalomra került rendszer ellen. Eközben kölcsönösen mészárolták a másik fél nemzeti közösségét. 1946-ban azután a szovjet vezetés (kényszerű) lakosságcserével vágta el a további kölcsönös vérontást: mintegy másfél millió nyugat-ukrajnai lengyel, illetve egymillió ukrán kisebbségi települt át anyaországába.