Az első világháborút lezáró békeszerződést a magyar történelem legnagyobb tragédiájának tartja a megkérdezettek csaknem háromnegyede. Mégis: a többség szerint a kérdés csak politikai okokból kerül elő ilyen gyakran.

A válaszadók véleménye erősen megoszlik arról, hogyan kell viszonyulnunk Trianonhoz a Publicus Intézet reprezentatív felmérése szerint. Nagyjából ugyanannyian értenek egyet azzal az állítással, hogy soha nem szabad beletörődnünk a trianoni döntésbe, mint ahányan nem.

Ha a politikai preferenciákat nézzük, akkor a „Nem, nem, soha!” táborát leginkább kormánypártiak gyarapítják. A fideszesek 61 százaléka gondolkodik így, a jobbikos szavazók körében ez az arány 43 százalék, az MSZP-sek esetében 39 százalék.

A nagy többség, a megkérdezettek majdnem 75 százaléka egyetért – vagy „inkább egyetért” – azzal, hogy „Trianon Magyarország történelmének legnagyobb tragédiája”. Másfelől: kisebb arányban, de többségi támogatást tudhat maga mögött az a kijelentés is, hogy „Trianon kérdése csak politikai okból kerül ilyen gyakran elő, mert alkalmas a nemzeti érzelmek felszítására”. A vizsgálat készítői abból a feltevésből indultak ki, hogy Trianon ügyében alapvetően két narratíva létezik: a traumát még mindig nem dolgozta fel a magyar társadalom, miközben a politika (a jobboldal) eszközként használja fel a kérdést. A felmérés igazolta, hogy mindkét állítás megalapozott, és egyszerre érvényes – mondta lapunknak Pulai András, a Publicus Intézet igazgatója.

2020-ban lesz a trianoni szerződés megkötésének százéves évfordulója. Pulai szerint számítanunk kell rá, hogy a jobboldal még inkább rájátszik majd a nemzeti indulatok szítására, hergelni fogja az embereket. Kérdésünkre, hogy a „migránsozást” felválthatja-e „trianonozás”, közölte: a kettő nem kizárja, inkább jól kiegészítheti egymást a kormányzati propagandában. Hiszen Trianon is beépíthető a „nemzeti szuverenitás védelmének” témakörébe.

Pulai szerint nem szabad eltagadni, hogy Trianonból máig megoldatlan problémák is adódnak. A baloldal eddig hátat fordított ezeknek a problémáknak, nem akart tudomást venni róluk – így teljesen átengedte a terepet a jobboldalnak. A Publicus igazgatója hangsúlyozta, hogy a hallgatás nem tartható álláspont. A baloldalnak olyan stratégiát kell kidolgoznia, amely tekintettel van az érzékenységekre, a konfliktusok kiélezése helyett a feszültségek tompítására fókuszál. Két évvel ezelőtt Pulai András még meglepődött volna azon, hogy a fideszes szimpatizánsok jóval nagyobb arányban gondolják úgy, „soha nem szabad belenyugodni a trianoni döntésbe”, mint a jobbikosok. Ma már nem csodálkozik. A mostani felmérés egybevág más kutatásokkal, amelyek arról tanúskodnak, hogy a radikális (szélsőséges) szavazók javarészben már nem a Jobbiknál, hanem a Fidesznél vannak.

Éppen ezért az is elmondható – tette hozzá Pulai András –, hogy a kormánypárt a senki földjére navigálja a Jobbikból kivált Mi Hazánk Mozgalmat, amikor úgy tesz, mintha felkínálná számára a szélsőjobboldali tér elfoglalásának lehetőségét. A politikai spektrumnak azon a részén ugyanis jelenleg nincs számottevő szavazóréteg.

Örökített sérelmek

 Az I. világháború éveitől eltekintve Magyarország prosperáló, felfelé ívelő időszakát élte, Trianonnal lezárult ez a korszak. Alapjaiban megrendült a fejlődésbe vetett hit, a magyarok, akik addig úgy érezték, hogy nagy és erős államhoz tartoznak, hirtelen egy kis országban találták magukat – szemlélteti Demeter András szociálpszichológus, milyen szakadék húzódik a Trianon előtti és utáni állapotok között.
A veszteség feldolgozását nehezíti, hogy a határon túl maradt magyarság helyzete az utóbbi száz év során nem rendeződött megnyugtatóan. A Kárpát-medencében ma is létezik „magyarkérdés” – jelentette ki Demeter András.

Emlékeztetett rá, hogy a szocializmus idején Trianon tabutémának számított, de a magyarországi politika a pártállami évtizedekben sem ösztönözte (és azóta sem ösztönzi) a határon túli magyarokat arra, hogy költözzenek át az anyaországba. Oda-visszahatás működik. Magyarországon egyfajta idealizált kép él a határon túli magyarokról, akik Magyarországról alakítottak ki szintén idealizált képet. A kisebbségi helyzetből adódó sérelmek, az arról szóló történetek generációkon át öröklődnek, a magyarországi nacionalizmusnak pedig érdeke napirenden tartani az ügyet. Mindezek a tényezők együttesen nehezítik a múltbéli trauma feldolgozását.

A történelmi megbékélés jellemző példájaként szokás emlegetni a jó francia-német viszonyt, amit annak ellenére sikerült kialakítani, hogy a két ország kapcsolatát területveszteségekkel járó háborús konfliktusok terhelték.

Csakhogy Franciaország és Németország nagyjából egyformán erős hatalomként tárgyalhatott egymással – állapította meg Demeter András. Amikor két, hasonló státuszú országról van szó, könnyebb rendezni a kapcsolatokat. A magyar történelem is bizonyítja ezt – utalt a szociálpszichológus az Ausztria és Magyarország között 1867-ben létrejött kiegyezésre, az Osztrák-Magyar Monarchia megszületésére.

A trianoni szerződés jóval bonyolultabb feladat elé állította Magyarországot. Az erőforrásokat és a figyelmet többfelé kell osztani. Ahhoz – mondta Demeter András –, hogy a szomszédos államok esetében Magyarország érvényesítse az érdekeit, különösképpen jó diplomáciai érzékre van, lenne szükség.

A híresen borús magyar néplélek létrejöttét azonban tévedés lenne Trianonnal magyarázni, már csak azért is, mert a „nemzethalál víziója” jóval korábbi eredetű. Ladányi János szociológus az Önpusztító nemzeti habitus című 2015-ös könyvében kitért rá, hogy az általánosan elterjedt vélekedéssel szemben a magyar nemzettudat kialakulása szempontjából Trianon legalább olyan mértékben következménynek, mint amennyire oknak tekinthető. Nemzetkarakter bizonyosan nincsen – jelentette ki Ladányi. Vannak azonban tipikusan ismétlődő, meglehetősen hasonló társadalmi szituációk, és az ezekre a szituációkra adott, meglehetősen hasonló társadalmi válaszok. A rossz történelmi beidegződések megváltoztatása nagyon nehéz, de – bizakodott a szociológus – nem lehetetlen feladat. Enélkül viszont mindenféle gyökeres fordulat elképzelhetetlen.