http://demokrata.hu/hir/kulfold/bajok-kolosszalisak

(Ez az az eset, amikor a szerkesztőségek le szokták szögezni: a szerző véleménye nem feltétlenül esik egybe a szerkesztőség véleményével.

Szergej Taruta a Donbassz egyik mindenható oligarchája volt. 2014-ig – az „Orosz Tavaszig”– Donyeck megye kormányzója is volt – aki politikai felelősséggel tartozott mindazért, ami ott történik. Így a rabló privatizációkért, bányászok sokaságának haláláért. Akiknek azért kellett meghalniuk, mert a bányák tulajdonjogát megkaparintó szélhámos, tolvaj gazemberek minden olyan kopejkán spóroltak, amelyeket a köztudottan vizes, metángázos bányák biztonsági berendezéseire kellett volna költeniük.

Szívünk, rokonszenvünk nincs tehát Szergej (ukránosan: Szerhij) Taruta oldalán. De sok megszívlelendőt mond. És ha már a nagytőke is bírálja az ő érdekeiket védelmező fasiszta juntát…

  1. 08. 17.

Stier Gábor

Ideiglenesen egy szakértői kormánynak kell irányítania Ukrajnát, hogy végre megkezdődhessen a működésképtelen, korrupt politikai berendezkedés átalakítása. Erről Szerhij Taruta, a Magyarországon is befektető ukrán milliárdos üzletember beszélt, aki azért szállt be a politikába a tavaly alapított, nevében alapvetést, kiindulópontot sugalló pártjával, az Osnovával, mert nem akarja elhagyni Ukrajnát. Törekvéseiben, értékeiben és céljaiban a Batykivsinát tekinti partnerének, és elmondása szerint a potenciális elnökjelöltek között jelenleg legnépszerűbb Julija Timosenko győzelme esetén jó tandemet alkotnának.

Szerhij Taruta 63 éves ukrán üzletember, parlamenti képviselő. A főképp az acéliparban érdekelt Donyeck Ipari Szövetség, az ISD egyik alapítója és társtulajdonosa. A cég a 2000-es évek közepén megnyerte a Dunaferr eladására kiírt tendert, amellyel komoly magyarországi befektetővé lépett elő. Részesedést szerzett a lengyel acélgyártásban is. Vagyonát a Forbes 2008-ban 2,65 milliárd dollárra becsülte, amellyel a 8. leggazdagabb ukránnak számított. A pénzügyi válság az ő érdekeltségeit is megrendítette, így a vagyonát 2013-ban ugyancsak a Forbes már csak 597 millió dollárra értékelte. A Dunaferr irányítását is egy orosz hitelező vette át. Taruta egyébként komoly műgyűjtő, több ingatlanja van. A politikától távol tartotta magát, 2014. március 2-től október 10-ig azonban donyecki kormányzó, majd az őszi választásokon képviselő lett. Tavaly év elején alapította meg a jelenlegi hatalmat élesen bíráló Osnova nevű pártját, amely együttműködésre törekszik a szintén ellenzéki Batykivscsinával. Egyes ukrán vélemények szerint amennyiben a jövő évi elnökválasztásokon Julija Timosenko győz, Taruta akár kormányfő is lehet.

– A legnehezebb időkben, 2014 tavaszán állt ki Ukrajna és az új hatalom mellett, és lett a Donbassz kormányzója, hogy néhány hónap múlva egyetlen öltönyben meneküljön el onnan. Gondolom, sokakkal együtt nem arról álmodott, amilyen országot ma lát. Beszélhetünk-e ma egyáltalán Ukrajnáról, mint egységes államról?

– Ukrajna volt, van, és remélem, lesz is, bár most a stabilitás helyreállítása és a függetlenség megőrzése terén komoly problémákba ütközik. Meglepve azonban nem vagyok, hiszen már a megválasztásakor nyilvánosan kijelentettem Petro Porosenkóról, hogy rossz elnök lesz. Valódi üzletembernek sem tartom, hiszen az ő sikere a politikai barteren alapul. Politikai szívességekért cserébe jutott javakhoz, így morális értékválasztását, finoman szólva, nem osztom. Olyan ember, aki a saját érdekeit mindig, így elnökként is mindenek fölé helyezte. Tehette ezt a megválasztásakor, mert a civil társadalom gyenge volt, le lehet rabolni az országot, meg lehet vásárolni a parlamentet, a bíróságot, a hatalmat. Ebben sok helyen segítettek a különféle gárdák, szabadcsapatok is. Így aztán sok jóra nem lehetett számítani.

– Ennek ellenére 2015-ben személyesen vette kézbe az úgynevezett Novorosszija megteremtése szempontjából kulcsfontosságú Mariupol védelmét…

– Az államot ne keverjük össze a hatalommal. Az előbbit minden körülmények között meg kell védeni. Mariupolnál sikerült, így nem jött létre a Donbassz és a Krím közötti folyosó. Ezután a helyiek kérésére kerültem a Radába, ahol láttam, mi folyik. Összehívtam a nagyvállalkozókat, az oligarchákat, és felvetettem, hogy a politikai berendezkedés átalakításával, az üzleti klíma javításával állítsuk fejlődési pályára az országot.

– Álljunk meg egy pillanatra, hiszen már másodjára merül fel az oligarchák kérdése. Ukrajna egyik rákfenéje az oli­garchikus berendezkedés. Ön oligarchának tartja magát?

– Nálunk automatikusan az oligarchák közé sorolnak mindenkit, akinek már van mondjuk tíz cége. Egy oligarchának azonban a Világbank nem ad pénzt. Én a legszigorúbb pénzintézetektől kaptam hárommilliárd dolláros hitelt, amelyek a vagyon eredetéről az alvilági vagy a politikai kapcsolatokig, átvilágítottak mindent. Én ezt olyan sikertörténetnek tartom, amely bizonyította, hogy nemcsak politikai és egyéb kapcsolatok révén, hanem megfelelő stratégiával is lehet jól működő vállalkozást felépíteni Ukrajnában. És lehet, hogy egykor nekem volt az országban a legnagyobb fizetésem, ám a cég nyeresége nem az enyém volt, mert azt visszaforgattuk. Higgye el, szerényebben élek, mint sok képviselő, aki soha nem foglalkozott üzlettel.

– Éppen ezért olyan Ukrajnában a politikusok megítélése, amilyen, de az üzleti világ sem dicsekedhet…

– Ezért figyelmeztettem az említett 2015-ös találkozón az üzleti elitet arra, hogy mi lesz az országgal, ha nem változtatnak az addigi gyakorlaton, és tovább finanszírozzák a politikai pártokat. Mert mint mondtam, a mostani elit csődbe viszi az országot, amiért senki sem vállalja majd a felelősséget. Ezért javasoltam olyan, a tőkeerő növelésén, a gazdasági, politikai és médiamonopóliumok felszámolásán és a piaci viszonyokon alapuló üzleti modell megteremtését, amely kihúzza az országot a gödörből. Olyan politikusoknak kell Ukrajnát irányítani, akik hajlandók átalakítani az országot és működtetni ezt a modellt. Mint fogalmaztam, ez mindenkit gazdagabbá tesz, hiszen nincs jobb üzlet, mint az országba befektetni.

– Hát ebből nem lett semmi. Hogyan tovább? Milyennek ítéli az ország gazdasági helyzetét? Meddig képes működni az IMF emlőin?

– A bajok kolosszálisak, és a 2019-es év meghatározó lesz abban a tekintetben, hogy milyen irányban megy tovább az ország. Éppen ezért két cél megvalósításához vállalkozók egy csoportjával az üzleti elit együttműködését kértük. Az egyik irány a társadalmi konszenzus megteremtése az alkotmány megváltoztatása érdekében. Elképzelésem szerint változna az alkotmány elfogadásának módja is, azt nem a bizalmát veszített parlament, hanem egy, a régiók hiteles személyeiből választott alkotmányozó gyűlés szentesítené. A másik irány abban a dokumentumban ölt testet, amely lefekteti Ukrajna kiegyensúlyozott fejlődésének 2030-ig terjedő alapelveit. Ezt a stratégiát ukránok dolgozták ki ukránok számára az ukrán lehetőségek figyelembevételével. A munka az üzleti és az egyetemi szféra bevonásával zajlott. Az elképzeléseket bemutattuk és megvitattuk a Bundestagban és Londonban is. Az elkészült stratégiai dokumentum ambiciózusan évi 10-15 százalékos gazdasági növekedéssel, a középosztály jelentős megerősödésével, a korrupció letörésével, az üzleti élet digitalizációjával számol. Mindez megvalósítható, ha van hozzá politikai akarat. Hiszen ne felejtsük el, Ukrajnában hatalmas potenciál rejlik, amit mutat az is, hogy a függetlenség kivívásakor Európa ötödik legiparosodottabb állama volt. Míg ma? A sor végén kullogva, az IMF-nél kuncsorog pénzért.

– Úgy látjuk, a jelenlegi séma egyszerű. Ukrajna arra hivatkozva zsarolja folyamatosan a Nyugatot, hogy Európát is védve, háborúban áll Oroszországgal. Vagy ön másképp látja?

– Nem. Ez a zsarolás folyamatos, miközben a helyzet, ha lassan is, de azért konszolidálódik. Csakhogy közben sokan megtanulták, hogy a háborún pénzt, sok pénzt is lehet keresni.

– Éppen ezért adott esetben Kijevnek sem igazán érdeke a feszültség csökkentése?

– Úgy fogalmaznék, az ukrán hatalom keveset tesz azért, hogy béke legyen.

– …És a többi érintett féllel együtt, hogy úgy mondjuk, nem sietteti a minszki folyamatot?

– Ez a formátum önmagában nem elég. Már csak azért sem, mert az összekötő csoportnak nincs felhatalmazása semmire, csak a tárgyalásra. A normandiai keretekben, az elnökök, kormányfők szintjén lehet előrelépni. Tavaly a müncheni biztonságpolitikai konferencián arról beszéltem, hogy a harcosok minden oldalon csak a terület kirablásában érdekeltek, és ebből a zsákmányból Kijevbe és Moszkvába is jut. Így például békefenntartók küldése nélkül elképzelhetetlen a rendezés. Még sorolhatnánk az akadályokat, köztük azt, hogy az ukrán hatalom a háborúra mutogatva, nemcsak az IMF-től kaphat pénzt, de ezzel magyarázhatja a szociális helyzet rendezetlenségét is.

– Ha már a háborúról beszélünk, felmerül a szuverenitás kérdése. Ez Kijev retorikájának a központi eleme, miközben külföldieket ültettek a kormányba. Hogy van ez?

– Még 1991-ben az ukránok döntő többsége a függetlenség mellett szavazott. Ehhez képest az ország folyamatosan Oroszország és a Nyugat között billegett, hol az egyik, hol a másik felé sodródva. Ukrajna sem választhatja meg a szomszédait, így meg kell tanulnia velük békében, lehetőség szerint barátságban élni és az ország érdekeit követve együttműködni. Ami pedig konkrétan a kérdést illeti, ez hatalmas pofon volt az ukrán szakembereknek, mégpedig egy, az országgal folytatott kísérlet nevében. De az is cinizmus, ahogy az ukrán költségvetés lerablásának a jegyében a többi fontos posztra Porosenko barátai, üzlettársai kerültek.

– Közben folyik az ország kiárusítása is…

– Így van. Mondok egy példát. A bankrendszert annak megtisztítása helyett tönkretették. Az IMF pedig tapsolt ennek. Nem véletlenül, hiszen a nyugati befektetők így olcsóbban hozzájuthatnak a részvényekhez. Például az olyan spekulánsok, mint George Soros, akinek a társadalmi szervezeteken keresztül továbbra is erős a befolyása Ukrajnában.

– Soros ott volt már a Majdan szponzorai között is. Most hogyan avatkozik a belügyekbe?

– Mindenekelőtt az NGO-kon keresztül, amelyek az ő szája íze szerint próbálják alakítani a normatívákat, megszabni az irányokat. Forszírozzák a föld eladását, míg az ipart a múlt maradványának nevezik.

A lobbistáikat bejuttatják a hatalomba, majd azok ott érvényesítik Soros érdekeit. Ilyen volt például a Naftohaz privatizálásának erőltetése. Így aztán Soros befolyása egészségtelenül nagy. Akkora, hogy a befektetői modell helyett a hitelezést is rá tudja erőltetni Ukrajnára. Ezen keresztül leárazza az országot, majd olcsón megkaparintja a jobb falatokat. Közben mindenki reformokról beszél, amelyek nem a rendszer átalakításáról, hanem másról, a kormány gondolkodásában mindenekelőtt a költségek csökkentéséről szólnak. Így van ez az oktatási törvény esetében is.

– Csupán ennyi? Ezért kellett két lábbal beleszállni Magyarországba?

– Tudják, a forradalmakat általában az idealisták robbantják ki, míg a gyümölcseit a kalandorok szedik le. Ukrajna sem kivétel ez alól.

– És a hatalom a nacionalisták rabja, avagy éppen ő mozgatja őket?

– Amikor a hatalom korrupt és sok a bűne, akkor az átlagosnál is jobban függ a nép nevében hangos hurrápatriótáktól. A szemükben most Oroszország a főgonosz, így ahelyett, hogy a gazdaság átalakításával és a Donbasszal foglalkoznának, rátámadtak az orosz nyelvre is. Miközben az ország 62 százaléka oroszul beszél.

– Semmi sem magyarázza azonban a kisebbségi nyelvek elleni támadásokat, az pedig végképp érthetetlen, miért találta meg ennyire Kijev Magyarországot…

– Ezzel a törvénnyel a hatalom nagyot hibázott. A kisebbségek ugyanis csak gazdagítják Ukrajnát. Ezt minden normális országban megértik. Nem elvesznek a nemzetből, hanem hozzáadnak.