https://erdelyilevelek.pestisracok.hu/a-facebook-esete-a-szekely-terroristakkal/

2018-08-24 7 hozzászólás 5,967 Olvasó

Szegény „székely terroristákat” még az ág is húzza, pontosabban: a Facebook is bünteti. Történt, hogy szerdán Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke – Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Beke Csilla társaságában – meglátogatta a csíkszeredai börtönben fogva tartott Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. A látogatásról Sándor egy bejegyzésben számolt be a közösségi oldalon, amit azonban a Facebook cenzorai, mivel a tartalom szerintük „közösségi alapelvekbe ütközött”, csütörtök délelőtt eltávolítottak. „Valakik nagyon rettegnek a mondvacsinált székely terrorper áldozataitól és támogatóitól” – olvasható az eset kapcsán az EMNT Fb-oldalán. A szervezet képviselői azt is jelezték, hogy az Fb „jóvoltából” már nem tudják megosztani a látogatásról szóló közleményüket sem.

Az eset előzménye, hogy Beke Csilla hétfőn nyílt levélben fordult az RMDSZ elnökéhez és törvényhozóihoz, arra kérvén őket, ne nézzék tovább szótlanul a magyarellenes jogtiprást, amelynek férje az egyik áldozata. „A július 12-i tüntetésen összefogást hirdetve jelentek meg az erdélyi pártok, nemzeti tanácsok, civil szervezetek képviselői, az RMDSZ képviseletében Fejér László-Ödön szenátor úr. Az összefogás ígéretében szeretném önöket megszólítani, mint olyanokat, akik „megvédik a közösséget, akik megteremtik a biztonságot számukra.”…”Kiállnak. Képviselnek. Kiharcolnak….Nyilvánosságra hoznak minden támadást, minden jogsértést….Kiharcolják az igazukat!” – Ezeket önök mondták, vállalták, a honlapjukon megjelenő hitvallásuk! Tegyék meg! Ez, itt most nem a várakozás ideje!”Az asszony felrótta Kelemen Hunor szövetségi elnöknek és az RMDSZ honatyáinak, hogy másfél hónapja, amióta nyári szabadságukat töltik, nem tettek semmit, bár lennének eszközeik a jogsérelmekről tájékoztatni a nemzetközi közvéleményt, a politikai súllyal bíró országok nagykövetségeit.

A szerdai látogatás utáni sajtótájékoztatón, amelyet a börtön bejáratánál tartottak,  Tőkés László elmondta: úgy érezte, hogy szabad emberek ültek egymással szemben a látogatószobában, bár csak telefonon hallhatták egymást. Tőkés kiemelte, az egész erdélyi magyar közösség megfélemlítését célzó jogtipró lépés után a bebörtönzöttek azt üzenték: nincs helye a meghunyászkodásnak, egyenes gerincre és hitre van szükség.

Ezt követte a Facebook gyalázatos tette, amelyre az EMNT szerint feljelentések nyomán került sor. Hogy honnan, merről érkezhettek ezek a „jelzések”, arról vannak tippjeim. Elég, ha a székelyföldi középületek magyar feliratait, illetve a székely zászlókat sorozatban feljelentő „nagyromán” aktivista és az őt mindenféle munícióval ellátó titkos és kevésbé titkos szervezetekre gondolok.

Facebook hozzászólások

7 hozzászólás

Péter Pacsker

mutassuk meg már végre, hogy a velejéig rohadt faszbukra nincs szükségünk … íme egy sima oldalon is lehet írni, válaszolni … engem is többször letíltottak és hazudnak is …

TetszikVálasz76 napja

Emőke Kővári

Én már javasoltam, hogy ügyes magyar informatikusok indítsák el a FREE FACE BOOK-ot.

TetszikVálasz14 napja

István Stephan De Rakovszky

Emőke Kővári Az IWIW nagyon jól működött, de ez most külföldi-magyar tulajdonban van, a Telekom temeti el.
Nekik kellene egy ultimátumot adni, hogy vagy felélesztik (Lehetőséggel az EMMI támogatásával) vagy mindenki egy másik szolgáltatóhoz megy át.
Azt hiszem amint pár ezren felmondanák a szerződésüket, újra fel lehetne iratkozni az IWIW-re.

TetszikVálasz11 napja

Sándor Kinga

Ha mindannyian össze fognánk, akiket letiltanak többször is, pl., mint engem, (most egy versemért 30 napra) akkor fel lehetne őket jelenteni!

TetszikVálasz66 napja

VitézMárk Viktor Gábor

Vagyok, vállalom!

TetszikVálasz13 napja

István Stephan De Rakovszky

Ha a Facebook cenzorai Magyarországon élnek, akkor le kell őket csukni, de lehet, hogy miattuk a külföldi lakhelyük illetékes alkotmánybírósága is hajlandó lenne az ügyet tárgyalni.

TetszikVálasz1 napja

István Stephan De Rakovszky

A Facebook szereptévedésben él: azt hiszik, hogy ők Orwell Minitruja és a Thought Police is ők.
Ideje visszaállítani az IWIWet, és kirúgni a FB-t a V4-ek területéről.

TetszikVálasz11 napja

Peter Jicmon-Zsigmond

A helyzet a következő, ha valamelyik posztot sokan jelentik, akkor az FB töröl és felfüggeszt, a szeku (SRI) csapatmunkában végzi ezt a feladatot.

TetszikVálasz3 napja

Repa Haraszti

A Facebook egy pletyka oldal. Sajnos az emberek nagy része magamutogatasbol, vagy kukkolási szándékkal használja. Sajnos sokak szerint egyenlő a nyilvánossággal is; de én ezzel vitatkoznék. Facebookkal meg senki nem nyert választást, bár nemi jelentőssége nyilván van. De aki pl. a bebörtönzött gyerekek sorsát csak innet követi, az biztos, hogy úgysem lesz aktív ebben az ügyben. Természetesen a Facebook megnyalhatna a zacsimat, de beszarni nem kell attól, hogy genyoznak. Viszont jelezni kell, hogy csak a balos véleményt tűrik (kivéve, ha a magyarellenességéről van szo; az a végtelenségig tolerálható), hogy tudjak az emberek, hogy nem kell nagy hitelt adni az ottani politikai véleményeknek.

TetszikVálasz6 napja

István Stephan De Rakovszky

Fura a hozzászólásod. Használj ékezeteket, mert nagy a különbség a nemi jelentőség és a némi jelentőség között‼

TetszikVálasz1 napja

Repa Haraszti

István Stephan De Rakovszky lehet, hogy Neked fura, viszont én ezt pont leszarom. Ékezeteket hol rak az iPhone, hol nem. Nem fogom azzal húzni az időmet, hogy ezeket korrigaljam. Amúgy megfelelő intellektus birtokában a szövegkörnyezetből elég világosan kirajzolódik, hogy kellene-e ékezet egy adott szora. De aki egyszerre használja az Istvánt és Stephant a nevében, számomra nem tud meglepetést okozni az agyi (nem ágyi — bár ki tudja) képességei tekintetében. Nomen est omen, ahogy a román mondana. (Nehogy kijavítsd!)

TetszikVálasz1 napja

Borgó Prund

A náciliberális Facebook — ot bojkottálni!

TetszikVálasz66 napja

VitézMárk Viktor Gábor

No comment

TetszikVálasz3 napja