https://pestisracok.hu/ipari-nagyhatalom-lesz-vietnam-es-ebbol-magyarorszag-is-hatalmasat-profitalhat/

A nemzetközi gazdasági nyitás részeként a sajtókapcsolatkban is világszerte keresi a partnereit Vietnam, amelynek vezetése immár régóta az objektív tájékoztatás híve. A Vietnami Kommunista Párt vezetése a következő évtizedre már inkább támaszkodna a hazai magánvállalkozásokra, mint az állami vállalatokra – tudta meg a PestiSrácok.hu Hanoiban a vietnami szerkesztők igazgatóságának vezetőjétől, aki a nemzetközi kapcsolatokat is koordinálja. Pham Dúc Thái úr (képünkön balról a második) tudósítónknak elmondta, hogy a távol-keleti országot irányító politikai elit egyik kiemelt célja a vietnamiak boldogulásának elősegítése, életszínvonaluk emelésének folyamatos biztosítása. Vietnam vezetése eltökélt abban, hogy hazájuk egy évtizeden belül a Föld vezető ipari hatalmainak egyike legyen, ehhez – amellett, hogy nagymértékben támogatják a vietnami fiatalok külföldi ösztöndíjszerzését – jelentősen átalakítják a hazai oktatási rendszert a következő esztendőkben. Nagyívű, ám nem alaptalan céljainak eléréséhez Vietnam Európában elsősorban Magyarországra, és a V4-es tagállamokra számít, a közép-európai szövetség tagjai előtt kiemelkedő szabad beruházási potenciál van Vietnamban.

Pham Dúc Thái úr! Vietnam gazdasági céljai rendkívül nagyratörőek, és egyre inkább bizonyossá válik, hogy az 1986-os fordulat meghozta gyümölcsét, országukban szabadon lehet vállalkozni, a vietnami cégek egyre ismertebbek a nemzetközi piacokon is. Politikai szempontból miképp ítéli meg, a Vietnami Kommunista Párt által irányított országuk elfogadottsága kedvezőbb lett-e az utóbbi években?

A Vietnami Kommunista Párt vezető szerepe a stabil politizálás, illetve a stabil vietnami gazdaságpolitika alapja. Ahogy említette, az 1986-os fordulatnak köszönhetően hazánk egyre inkább kilépett az elszigeteltségből, a tervgazdálkodást felváltó, piaci alapokon alapuló modellünk eredményei ma már megkérdőjelezhetetlenek. A pártnak ma már világszerte kétszáznál is több szövetségese van, ami magáért beszél. Vietnam már régen nem egy különutas ország, olyan korábbi ellenségeinket is a barátaink között tudhatunk ma már, mint az Amerikai Egyesült Államok, amelynek korábbi elnöke, Barack Obama elsőként látogatott el hozzánk az amerikai vezetők közül. Ez azt is jelenti, hogy a vélt, vagy valós politikai különbözőségek immár nem lehetnek akadályai a hatékony gazdasági együttműködésnek. Vietnam minden nemzettel, minden országgal barátságra törekszik, és ez így lesz a jövőben is.

A vietnami emberek szorgalma, kitartása példaértékű, de mit profitálnak ők a politikai elit által elhatározott irányvonalból, annak eredményeiből?

Vietnam nem elnyomó rendszer, a Vietnami Kommunista Párt vezetőségének célja, hogy a vietnami emberek életszínvonala, kilátásai a gazdaság egyre erősebb teljesítménye mellett egyre jobbak legyenek. Mi más is lehetne, egy ország politikai vezetésének célja, minthogy az állampolgárok boldogulását szolgálja? Ez ma már nem politikai-ideológiai megközelítés tárgya. Ha a politikai elit teljesítményével az emberek elégedetlenek, akkor nem fognak bízni benne, és másokat akarnak a helyükbe. A vietnami vezetés a vietnami nemzetben gondolkodik, akármennyire is összetett az. Mi úgy látjuk, hogy sikeres jövőt építeni csak ezzel a megközelítéssel lehet. Célunk, hogy Vietnam egy évtizeden belül a világ vezető ipari hatalmai között legyen, ha ezt megvalósítjuk – és meg is tesszük –, abból minden vietnami embernek profitálnia kell. Ebben a hatalmas munkában a vezetés nagyban számít a fiatalabb hazai generációkra, ők fogják élvezni ennek a befektetésnek a gyümölcsét, és ők lesznek a tartósan sikeres Vietnam egyik alappillére is.

A hazai emberi erőforrásokon kívül számítanak azokra a vietnamiakra, akiknek családjai már huzamosabb ideje külföldön, például Európában élnek?

Nemcsak azokra számítunk, akik már korábban külföldre mentek sikereket elérni, hanem a kormányunk kiemelten ösztönzi, hogy a fiatalabb generációk tagjai minél nagyobb számban menjenek ösztöndíjasokként más, például európai országokba tanulni. Az ösztöndíjasaink képzésében élen jár Magyarország, amit nagyra értékelünk. Arra számítunk, hogy a világot látott fiatalabb generációk hazatérve nemzetközileg is elismert tudásukkal itthon segítenek Vietnam terveinek megvalósításában.

Vietnamban járva mindenütt tapasztalható, hogy nemcsak az összes helyi fiatal, hanem az idősebbek kezében is a legmodernebb okostelefon van, az információdömpingben bárki részesülhet, aki akar. Miképp befolyásolja ez az önök országában a hagyományos, és felületes európai szemszögből nézve központosítottnak tűnő hagyományos sajtó szerepét?

A hivatalos vietnami sajtót, az itteni újságírást már hosszabb ideje nem a régi időkre jellemző központi pártlapként kell elképzelni. A mai kor jelentette technológiai, kommunikációs kérdésekre nem lehet korszerűtlen válaszokat adni, egyebek mellett azért, amit ön is említett, manapság mindenkinek rendelkezésére állnak a legfejlettebb eszközök, amiken bárki szinte bármire választ kap. A vietnami sajtó munkatársai nemzetközi szinten is kimagasló szakmai munkát végeznek, munkájuk legfőbb célja pedig a hiteles tájékoztatás. Vietnam említett, nagyszabású terveinek végrehajtásához elengedhetetlenek a hiteles információk, és ez nemcsak a helyiekre vonatkozik. Kiadványaink ma már természetesen online formában is korlátlanul elérhetők a mienken kívül angol, francia, kínai és koreai nyelveken is. Az, hogy a külföldi olvasóink száma meredeken emelkedik, azt jelenti, hogy ők is megbíznak az általuk fogyasztott, felhasznált információkban, ami például az üzleti életben elengedhetetlen a sikerhez.

Említette, hogy a vietnami vezetés számít az ösztönzötten külföldön tanuló, a világ más részein tapasztalatokat szerző fiatalokra. Mi a helyzet otthon, az anyaországban? Vietnam grandiózus terveinek megvalósításához át kell-e alakítani a hazai képzési rendszert, és ha igen, akkor milyen irányban?

A hazai oktatási rendszer reformja az egyik legfőbb törekvésünk, hisz csak akkor hajthatjuk végre említett terveinket, ha versenyképes tudást adunk a fiataloknak. Kiemelt szerepet kap ebben a nyelvoktatás – ez elsősorban az angolt jelenti –, mert minden további sikerhez ez adja meg az alapokat. Ugyancsak hangsúlyos lesz ebben a programban az informatikai képzés fejlesztése. Ezek főképp az alap- és középiskolai rendszerekre vonatkoznak, de komoly átalakításokra készülünk a felsőoktatásban is. A vietnami főiskolák, egyetemek lényegesen önállóbbak lesznek a jövőben, a tervek szerint az intézmények maguk dönthetik el majd, hogy milyen karokat indítanak, ez az igények racionalizálásán túl a versenyképességet, és a minőséget is támogatja. Terveink szerint a rendszer úgy működik majd, hogy a vietnami gimnazisták mindegyike tudja már végzős korára, hogy melyik az a szakirány, ahol a legjobban tud érvényesülni, egyúttal részt venni országunk sikereinek elérésében. Ehhez komoly infrastrukturális beruházás kell, de ennek végrehajtását már eldöntöttük. Mindezt úgy mondom, hogy a vietnami oktatási rendszernek jelenleg sincs szégyellnivalója, diákjaink, hallgatóink rendre az élbolyban szerepelnek a nemzetközi természettudományos versenyeken. Hasonlóan hangsúlyos szerepet kap a kutatás-fejlesztés, amelyben Vietnam külföldi, például magyarországi befektetők részvételére is számít.

Ezekben a grandiózus tervekben milyen mértékben, és miképp számol Vietnam Magyarországgal, illetve a közép-európai régió államaival?

Vietnam folyamatosan keresi az együttműködés lehetőségeit a világ más országaival, ebben kiemelt helyet foglalnak el a V4-es országok, kiváltképp Magyarország. A Fidesz tavaszi negyedik, sorrendben pedig harmadik kétharmados győzelme nagy örömmel töltötte el a vietnami vezetést, mert az számunkra az Európában ritkán tapasztalható hosszú távú politikai, gazdasági stabilitást jelenti, a magyarokra, népük barátságára, szaktudására hazámnak feltétlenül szüksége van. Az említett gazdasági terveinkben feltétlenül számítunk a magyarokra, elsősorban az élelmiszer-, illetve gyógyszeripari beruházások, az oktatás fejlesztése, valamint az informatikai fejlesztések terén. Magyarország és Vietnam együtt és külön-külön is hatalmasat profitálhat a mi hazánk nagyszabású terveinek végrehajtásából.

Fotó: PS