https://nahnews.org/1006642-ukraina-otkryvaet-vtoroi-front-v-kieve-trebuyut-vvesti-v-zakarpate-shturmovuyu-brigadu-vsu

2018.09.22

Kijev, szeptember 22.

Nyugat-Ukrajnában (1) a szeparatista törekvések egyre erősödnek. A nacionalisták követelik a mostani kijevi hatóságoktól, hogy – egy terrorellenes művelet (2) megindítása céljából – Kárpátalján vessék be az Ukrán Fegyveres Erők (VSZU) egyik rohambrigádját.

Minden azzal kezdődött, hogy a kárpátaljai Beregszászon működő magyar konzulátus magyar útleveleket kezdett osztogatni ukrán állampolgároknak. Az útlevél elnyerésének egyik feltételeként előírják, hogy erről az illető ne tájékoztassa a kijevi hatóságokat. Ukrán részről megjegyzik: már több mint százezer ember kapott magyar állampolgárságot.

Ez, persze, nem tetszett az ukrán nacionalistáknak. Mint egy civil aktivista, blogger, Alekszandr Aronyec kijelentette: mostanára Kárpátalja – igyekezvén kiszakítani magát Ukrajnából – a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság útján halad. A blogger azt is megjegyezte: a magyar hatóságok nyíltan osztogatják útleveleiket. Mi több, teszik ezt „egy szuverén állam, Ukrajna területén”. (3)

Elkerülendő, hogy immár Kárpátalján is megismétlődjön „a Donbassz forgatókönyve”, Aronyec arra szólított fel, hogy vezényeljék Beregszászra az Ukrán Fegyveres Erők 128. hegyivadász rohambrigádját. (4)

Annak semmi akadálya, hogy a brigádot N számú rakétarendszerrel erősítsék meg. Haladéktalanul védelmére kell kelni az ország területi integritásának. Különben baj lesz” – mondta a blogger.

Roman Sztodolja

„Harkov” Tájékoztatási Ügynökség

MEGJEGYZÉSEK:

(1)  Valamilyen okból Kárpátalját is gyakran „Nyugat-Ukrajnaként”emlegetik. Holott ezzel az elnevezéssel a Kárpátok (felőlünk nézve) túlsó oldalán lévő területeket szokták illetni.

(2)  „Terrorellenes Művelet”(ATO) Ezen a néven indult meg 2014 áprilisában a puccsista kijevi junta katonai büntető expedíciója a Donbassz tiltakozó mozgalmának erőszakos letörésére. Az elnevezést Porosenkó ez év télutóján „az Egyesített Erők Műveletére” változtatta, és a nemzetbiztonsági szervek irányító tevékenysége helyett azt a hadsereg (a saját) közvetlen felügyelete alá vonta.

(3)  Ugyanezeket az érveket, valamivel később, már maga Klimkin külügyminiszter hozta fel, a nyilvánosság előtt.

(4) Eddig csak a brigád egy zászlóaljának Beregszászra vezényléséről (családtagokkal együtt mintegy ezer fő) volt szó.