http://patriot-donetsk.ru/21837-v-mid-rf-prokommentirovali-prodlenie-zakona-ob-osobom-statuse-donbassa.html

A Donbassz különleges státuszáról szóló törvény megtéveszti Kijev nyugati barátait, akik annak cselekedeteiben igyekeznek valamilyen „pozitív jelre” lelni – közölte az orosz külügyminisztérium.

Az ukrán parlament a múlt héten 2019 végéig meghosszabbította a Donbassz különleges státuszáról szóló törvény hatályát. Utóbb Petró Porosenkó, az ország elnöke alá is írta a törvényt. Az orosz külügyminisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán Legfelsőbb Rada döntése milyen lelkes reakciókat váltott ki a nyugati fővárosokban, közöttük Oroszország „normandiai” formátumbeli partnereiben. (Megjegyzés: Berlinben és Párizsban.)

„Nincs, és nem is lehet szó Kijevnek semmiféle olyan vállalásáról, hogy végre készülne hajtani a minszki megállapodásokból eredő kötelezettségeit – miként azt az ország nyugati gyámjai oly sietve deklarálták. A Legfelsőbb Rada határozatának semmi köze a Minszkben elfogadott „Komplex intézkedési terv” 11. pontjához. Amely fehéren-feketén azt az utalást tartalmazza, hogy a régió státuszáról állandó, és nem ideiglenes hatályú törvényt kell alkotni. Ráadásul ezt a törvényt rögzíteni kell az ország alkotmányában. A jelenlegi ukrán hatalom azonban erre már régóta fittyet hány. Mint ahogy arról is mélyen hallgat, hogy a „státusztörvényről” előzőleg egyeztetni kell Donyeck és Luganszk képviselőivel” – áll a tárca közleményében.

Az orosz külügyminisztérium közölte azt is, hogy Kijev továbbra is figyelmen kívül hagyja a minszki megállapodásokat – azoknak úgy a politikai, mint a katonai aspektusait. Az utóbbiak közül például azt a megállapodást, hogy a két felet elkülönítő elválasztó vonal három, egyeztetett szakaszán szét kell választani a felek haderőit és harceszközeit.

„Az Ukrajnában kibontakozó választási kampány során a rendezési folyamat egésze mostanra a különböző politikai erők közötti, ama politikai játszmák túszává lett, mely része a választók szavazataiért vívott küzdelemnek. A Donbassz különleges státuszáról szóló törvény hatályának újabb egy évvel történő meghosszabbítása csak arra szolgál, hogy megtévessze Kijev nyugati barátait. Akik lankadatlanul igyekeznek Kijev tetteiben valamiféle „pozitív jeleket” fölfedezni, ennek alapján pedig Ukrajnát újabb adományokkal ösztönözni” – közölte a tárca.