A pétervári munkáskúriában megtartott választások eredményeihez

1. A meghatalmazottak választása

A munkások hangulatának legjellemzőbb vonása az, hogy 1907-hez képest a választások iránt sokkal nagyobb fokú érdeklődést tanúsítanak. Nem számítva az üzemenként imitt-amott elszórt kis csoportokat, bátran mondhatjuk, hogy a bojkottista hangulatnak nyoma sincs. Az Obuhov nem bojkottált, hanem a gyárvezetőség akarata fosztotta meg a választás lehetőségétől. A Névai Hajógyár volt az egyetlen, ahol a bojkottisták szervezetten léptek fel, de a munkások ott is fölényes többségben a részvételért szálltak síkra. A munkások széles tömegei a választások mellett voltak. Sőt, törekedtek a választásokra és nagy érdeklődéssel választottak, hacsak ez elé nem gördítettek áthághatatlan akadályokat. Erről tanúskodnak a „megmagyarázások” ellen nemrégiben rendezett tömegtiltakozások is. . .

Majdnem kizárólag szociáldemokratákat vagy a szociáldemokratákhoz csatlakozókat választottak meg. Rajtunk kívül álló körülmények miatt csak egyes üzemekben sikerült kifejteni a következetes munkásdemokrácia platformját, annál is inkább, mert a likvidátorok a munkások elől bölcsen elrejtették platformjukat. De ott, ahol sikerült, a munkások mindenütt a likvidátor ellenesek platformját fogadták el „utasítás” formájában. A likvidátorok ilyen esetekben — nyilván nem tisztelve sem magukat, sem nézeteiket — kijelentették, hogy „lényegében ők is ilyen utasítás mellett vannak” (Névai Hajógyár), amikor pedig az egyesülési szabadságra vonatkozó „módosításokat” nyújtották be, ezeket fölöslegesekként elvetették. Következésképpen, főként „személyek szerint” választottak. És a meghatalmazottak óriási többségükben szociáldemokraták vagy hozzájuk közelállók közül kerültek ki.

A szociáldemokrácia a munkásosztály érdekeinek egyetlen kifejezője, erről tanúskodik a meghatalmazottak választása.

2. Az elektorok választása

A 82 meghatalmazott közül határozottan likvidátor ellenes 26, határozottan likvidátor 15 volt, a többi 41 — „egyszerűen szociáldemokraták”, szociáldemokratákhoz csatlakozók vagy pártonkívüli baloldaliak voltak.

Ki mellé áll ez a 41, melyik politikai vonalat hagyják jóvá — ez az a kérdés, amely elsősorban érdekelte a „frakciósokat”.

A meghatalmazottak gyűlése óriási többségében a „Právda” hívei által javasolt utasítás mellett foglalt állást. Ezzel meghatározta a maga arculatát. A likvidátor ellenesek politikai vonala diadalmaskodott. A likvidátorok kísérlete, hogy ezt megakadályozzák, megbukott.

Ha a likvidátorok politikailag becsületesek lettek volna, ha tisztelték volna saját nézeteiket — visszahívták volna jelöltjeiket, minden helyet átadtak volna a „Právda” híveinek. Mert magától értetődik, hogy csak az utasítás hívei lehettek jelöltek. Az utasítás ellenfelei, mint az utasítás védelmezői — csak politikailag megbukott emberek vállalkozhatnak ilyesmire. És a likvidátorok vállalkoztak rá! Elrejtve a meghatalmazottak elől nézeteiket, ideiglenesen „közéjük tartozónak” tettetve magukat, mint akiknek „nincs semmi ellenvetésük” az elfogadott utasítás „ellen”, egységesdit játszva és panaszkodva a likvidátor ellenesekre mint egységbontókra — igyekeztek meghatni a nem frakciós meghatalmazottakat, valahogyan „becsempészni” a maguk embereit. És valóban becsempészték őket, megtévesztvén a meghatalmazottakat.

Világos volt, hogy a likvidátorok kalandorkodásának nem lesz vége.

Nem kevésbé világos volt az is, hogy a pétervári proletariátus a „Právda” politikai vonalát, és csakis azt fogadja rokonszenvvel, — hogy a meghatalmazottak akaratának megfelelően csak a „Právda” híve lehet a munkások képviselője.

Nagyobb győzelmet nem is kívántunk. . .

3. Kétféle egység

Mielőtt rátérnék a küldött megválasztására, néhány szót kell szólnom arról az „egységről”, amelynek végzetes szerepe volt az elektorok megválasztásánál, és amely után úgy kapnak a likvidátorok, mint fuldokló a szalmaszál után.

Trockij nemrég azt írta a „Lucs”-ban, hogy a „Právda” valamikor az egység mellett volt, most pedig az egység ellen van. Igaz-e ez? Igaz is, meg nem is. Igaz, hogy a „Právda” az egység mellett volt. Nem igaz, hogy most az egység ellen van: a „Právda” mindig egységre hívja fel a következetes munkásdemokráciát.

Akkor hát miről van’ szó? Arról, hogy egyfelől a „Právda”, másfelől a „Lucs” és Trockij teljesen különböző szemmel nézik az egységet. Vannak, úgy látszik, különböző egységek.

A „Právda” úgy véli, hogy egységes egészbe csak a bolsevikok és a pártot akaró mensevikek egyesíthetők. Egység a pártellenes elemektől, a likvidátoroktól való elhatárolás talaján! Mindig ilyen egység mellett volt és lesz is a „Právda”.

Trockij viszont más szemmel nézi a dolgot: egy rakásra hord össze mindenkit, mind a pártot akarók ellenfeleit, mind azok híveit. És persze semmilyen egységet sem tud összehozni: öt éve folytatja a nem egyesíthető egyesítésének ezt az együgyű prédikálását és azt érte el, hogy van két lapunk, két platformunk, két konferenciánk és egy cseppnyi egység sincs a munkásdemokrácia és a likvidátorok között!

Míg a bolsevikok és a pártot akaró mensevikek mindinkább egy egységes egészbe tömörülnek, a likvidátorok szakadékot ásnak maguk és ez egész között.

A mozgalom gyakorlata a „Právda” egységtervét igazolja.

A mozgalom gyakorlata szétzúzza Trockij gyermeteg tervét a nem egyesíthető egyesítéséről.

Sőt. Trockij a fantasztikus egység hirdetőjéből a likvidátorok kiszolgálójává válik, aki a likvidátorok malmára hajtja a vizet.

Trockij minden tőle telhetőt elkövetett azért, hogy két egymással versenyző lapunk, két versenyző platformunk, két egymást tagadó konferenciánk legyen — és most ez a vattázott izmú bajnok maga zengedez nekünk az egységről!

Ez nem egység, hanem komédiáshoz illő játék.

És ha ez a játék lehetőséget adott a likvidátoroknak arra, hogy három elektorukat megválasztassák, ez azért történt, mert olyan rövid idő alatt nem lehetett leleplezni az egység komédiásait, akik a munkások elől elrejtették zászlajukat. . .

4. A képviselő megválasztása

Ebből könnyű megérteni, hogy milyen egységről beszélhettek a likvidátorok, amikor azzal a javaslattal fordultak a „Právda” híveihez, hogy egy jelöltet állítsanak képviselőnek a Dumába. Egyszerűen azt javasolták, hogy a meghatalmazottak akarata ellenére, a pétervári proletariátus utasítása ellenére, szavazzanak a likvidátorok jelöltjére. Mi mást válaszolhattak erre a „Právda” hívei, mint azt, hogy a meghatalmazottak utasítása szent és képviselő csak az lehet, aki az utasítás híve? Szegjék meg a meg hatalmazottak akaratát a likvidátorok jellemtelensége kedvéért, vagy ne törődjenek az utóbbiak szeszélyeivel a pétervári proletariátus utasítása kedvéért? A „Lucs” a „Právda” egységbontó politikájáról rikoltoz és képtelenségeket hord össze az elektorok ellen, de miért nem egyeztek bele a likvidátorok a „Právda” javaslatába, hogy húzzanak sorsot a munkások hat elektora közül? Az egységes munkásjelölt érdekében még erre az engedményre is rászántuk magunkat, de — kérdezzük — miért vetették el a likvidátorok a sorshúzást? Miért becsülték többre a „Lucs” hívei a hat dumajelöltet egy jelöltnél? Talán az „egység” érdekében?

A „Lucs” azt mondja, hogy Gudkov a „Právda” hívét, Badájevet javasolta jelöltnek, de, teszi hozzá szerényen a likvidátor lap, a javaslatot nem fogadták el. De vajon a „Lucs” likvidátorai megfeledkeztek arról, hogy Petrov, aki az ő hívük, nem pedig „právdista”, nem volt hajlandó lemondani jelöltségéről és ezzel gyakorlatilag megmutatta, milyen is az a likvidátori vonzódás az „egységhez”. És ezt mégis egységnek nevezik! Az is, hogy a „Lucs” másik híve, Gudkov azután adta be a jelölését, amikor már megválasztották Badájevet, a „Právda” hívét — talán ez is egység? Ki hiszi ezt el?

A „Lucs” farizeus módon dicséri a politikai jellemmel nem bíró Szudákovot, aki állítólag visszavonta jelölését az egység érdekében. De vajon a „Lucs” nem tudja, hogy Szudákovnak egyszerűen nem lehetett esélye, mert csak két szavazatot kapott? Minek nevezzük azt a lapot, amely mindenki szemeláttára mer hazudni? Politikai jellemnélküliség — csak nem ez a likvidátorok egyetlen „erénye”?

A likvidátorok a kadetok és októbristák akaratából igyekeztek becsempészni emberüket a Dumába, a pétervári munkások akarata ellenére. De vajon a munkástömegektől elszakadt „Lucs” sehogy sem érti meg, hogy a pétervári munkások ilyen képviselővel szemben bizalmatlanságukat fejezték volna ki?

„Právda” („Igazság”) 151. sz.
1913. október 24.
Aláírás: K. Szt.

(idézet: – Sztálin Művei 2. kötet – című könyvből)