http://www.karpatalja.ma/kitekinto/karpat-medence/az-erdelyi-magyar-politikai-szervezetek-azt-kerik-az-ensz-tol-hogy-kerje-szamon-ukrajnan-a-kisebbsegi-jogokat/?fbclid=IwAR38AYKij_mbRMl4bizdfA1dUGMLVSp_m95eUuZJWEH5f8k_eLRgYZ5Hxsc

Szerkesztő: Gál Adél Kárpát-medence 2018.10.24.

Közös nyilatkozatban figyelmeztettek az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői arra a szerepre, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetére (ENSZ) hárul a kisebbségek jogainak védelmében.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére tanácskoztak szerdán Kolozsváron.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a tanácskozás napirendjén a román közigazgatási törvénykönyv kisebbségeket érintő szabályozása, valamint a kisebbségi törvény ismételt benyújtása előtti aktualizálása szerepelt.
Az ENSZ kisebbségvédelmi szerepére abból az alkalomból hívták fel a figyelmet, hogy október 24. az ENSZ világnapja. Megállapították: az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozat egyértelműen rögzíti, hogy az ENSZ-re fontos szerep hárul a kisebbségek védelme terén.

“Most, amikor Ukrajnában nem csupán megfosztják a kárpátaljai kisebbségeket jogaiktól, hanem üldözik is a magyarságot, külön ki kell emelni a nyilatkozat megkülönböztetés tilalmára vonatkozó 2. cikkét. Kérjük, hogy az ENSZ töltse be az Alapító Okiratba foglalt céljait, és figyelmeztesse Ukrajnát az általa is elfogadott dokumentum betartására” – áll a nyilatkozatban.
A dokumentumot az RMDSZ részéről Horváth Anna ügyvezető alelnök, az EMNP részéről Toró T. Tibor ügyvezető elnök, az MPP részéről Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, az EMNT részéről Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az SZNT részéről pedig Izsák Balázs elnök írta alá.

Forrás: mti.hu