A munkás- és katonaküldöttek szovjetjeiről

Villámgyorsan halad előre az orosz forradalom szekere. Mindenütt nőnek és sokasodnak a forradalmi harcosok csapatai. A régi hatalom bástyái alapjukban megrendülnek és omladoznak. Mint mindig, most is Petrográd jár az élen. Utána vonul, néha még botorkálva, a beláthatatlan vidék.

A régi hatalom erői hanyatlanak, de még nem kapták meg a végső döfést. Csak elrejtőztek és az alkalmas pillanatot várják, hogy előtörjenek és rárontsanak a szabad Oroszországra. Nézzetek körül és meglátjátok, hogy a fekete erők sötét munkája szakadatlanul folyik…

Meg kell tartani a kivívott jogokat, hogy véglegesen legyűrjük a múlt erőit és a vidékkel együtt továbbvigyük az orosz forradalmat — ez legyen a fővárosi proletariátus soron következő feladata.

De hogyan tegyük ezt?
Mi szükséges ehhez?

Ahhoz, hogy szétzúzzuk a régi hatalmat, elegendő volt a felkelő munkások és katonák ideiglenes szövetsége. Mert magától értetődik, hogy az orosz forradalom ereje a munkások és a katonaköpenybe öltözött parasztok szövetségében rejlik.

De ahhoz, hogy megőrizzük a kivívott jogokat és továbbfejlesszük a forradalmat — ahhoz a munkások és katonák ideiglenes szövetsége egymagában korántsem elegendő.

Ehhez ezt a szövetséget tudatossá és maradandóvá, tartóssá és szilárddá kell tenni, olyan szilárddá, hogy ellen tudjon állni az ellenforradalom provokációs kirohanásainak. Mert mindenki előtt világos, hogy az orosz forradalom végleges győzelmének záloga — a forradalmi munkás és a forradalmi katona szövetségének megszilárdítása.

Ennek a szövetségnek a szervei a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjei.

És mennél szorosabban tömörülnek ezek a Szovjetek, mennél erősebben vannak megszervezve, annál valóságosabb a forradalmi nép bennük kifejezett forradalmi hatalma, annál reálisabb a biztosíték az ellenforradalom ellen.

Megszilárdítani ezeket a Szovjeteket, megalakítani őket mindenütt, összekapcsolni őket egymással, élükön a Munkás- és Katonaküldöttek Központi Szovjetjével, mint a nép forradalmi hatalmának szervével, ebben az irányban kell dolgozniok a forradalmi szociáldemokratáknak.

Munkások! Zárjátok szorosabbra soraitokat és tömörüljetek az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt köré!

Parasztok! Szervezkedjetek a parasztszövetségekben és tömörüljetek a forradalmi proletariátus, az orosz forradalom vezére köré!

Katonák! Szervezkedjetek saját szervezeteitekben és zárkózzatok fel az orosz nép, az orosz forradalmi hadsereg egyetlen hű szövetségese köré!

Munkások, parasztok, katonák! Egyesüljetek mindenütt a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeiben, az oroszországi forradalmi erők szövetségének és hatalmának szerveiben!

Ez a záloga annak, hogy a régi Oroszország sötét erőit teljesen legyőzzük.

És ez a záloga annak is, hogy megvalósuljanak az orosz nép alapvető követelései: a földet — a parasztoknak, munkavédelmet — a munkásoknak, demokratikus köztársaságot — Oroszország valamennyi polgárának!

„Právda” 8. sz.
1917. március 14.
Aláírás: K. Sztálin.
(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A háborúról

Kornyílov tábornok a napokban jelentést tett a Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetjének arról, hogy a németek támadásra készülnek Oroszország ellen.

Rodzjanko és Gucskov ebből az alkalomból felszólította a hadsereget és a lakosságot, hogy készüljön a végsőkig menő háborúra.

A polgári sajtó pedig riadót fújt: „Veszélyben a szabadság, éljen a háború!” Ebben a riadóban közreműködött az orosz forradalmi demokrácia egy része is …

Ha azokat hallgatjuk, akik a riadót fújják, azt hihetnők, hogy Oroszországban olyanféle helyzet alakult ki, mint Franciaországban 1792-ben, amikor Közép- és Kelet-Európa reakciós királyai szövetséget kötöttek a köztársasági Franciaország ellen, hogy visszaállítsák ott a régi rendet.

És ha Oroszország mai nemzetközi helyzete valóban olyan volna, mint Franciaország helyzete 1792-ben, ha velünk szemben ott állna az ellenforradalmi királyok különleges koalíciója, melynek az a különleges célja, hogy Oroszországban visszaállítsa a régi rendet — nem kétséges, hogy a szociáldemokrácia az akkori Franciaország forradalmáraihoz hasonlóan egy emberként kelne fel a szabadság védelmére. Mert magától értetődik, hogy a vérrel szerzett szabadságot fegyverrel a kézben kell megóvnunk minden ellenforradalmi támadással szemben, bárhonnan jöjjön is az.

De valóban ez-e a helyzet?

Az 1792-es háború a franciaországi forradalmi tűzvésztől megrémült, korlátlan hatalmú, jobbágytartó királyok dinasztikus háborúja volt a köztársasági Franciaország ellen. A háborúnak az volt a célja, hogy ezt a tüzet eloltsa, hogy Franciaországban a régi rendet visszaállítsa, és ily módon biztosítsa a megrémült királyokat a forradalmi ragály ellen saját államaikban. Franciaország forradalmárai éppen ezért harcoltak olyan önfeláldozóan a királyok csapatai ellen.

De a mai háború egészen más. A mai háború imperialista háború. Ezt a háborút azért viselik, hogy a fejlett kapitalista államok idegen, főként agrárterületeket hódítsanak (annektáljanak) maguknak. A kapitalista államoknak új piacok, az új piacokhoz vezető jó utak, nyersanyag, ásványi kincsek kellenek, ezeket igyekeznek magukhoz ragadni mindenütt, tekintet nélkül a meghódítandó ország belső rendjére.

Ez a magyarázata annak, hogy a mai háború, általában szólva, nem vezet és nem is vezethet elkerülhetetlenül az elfoglalt terület belügyeibe való beavatkozásra, olyan értelemben, hogy ott a régi rendet visszaállítják.

Éppen ezért Oroszország mai helyzetében semmi ok sincs arra, hogy félreverjék a harangot és ezt a jelszót hangoztassák: „Veszélyben a szabadság, éjjen a háború!”

Oroszország mai helyzete inkább 1911 Franciaországára emlékeztet, Franciaországra a háború kezdetén, amikor elkerülhetetlennek bizonyult a háború Németország és Franciaország között.

Mint most az oroszországi burzsoá sajtóban, akkor is így fújtak riadót Franciaország burzsoá táborában: „Veszélyben a köztársaság, üsd a németet!”

Ez a riadó akkor sok francia szocialistát is magával sodort (Guesde, Sembat stb.), és most ugyanígy Oroszországban szintén nem kevés szocialista halad a „forradalmi honvédelem” burzsoá hirdetői nyomdokában.

A franciaországi események későbbi menete megmutatta, hogy a riadó hazug riadó volt, a szabadság és köztársaság hangoztatásával pedig csak az Elzász-Lotaringia és Westfália meghódítására törekvő francia imperialisták valódi étvágyát leplezték.

Mélységesen meg vagyunk győződve arról, hogy az oroszországi események menete is megmutatja majd, mennyire hamis ez a fékeveszett ordítozás: „Veszélyben a szabadság”; a „hazafias” füst eloszlik és az emberek saját szemükkel fogják látni az orosz imperialisták igazi törekvéseit . . . a tengerszorosokhoz, Perzsiába . . .

Guesde, Sembat és mások magatartását a zimmerwaldi és kientali háborúellenes szocialista kongresszusok (1915—1916) ismert határozatai kellően és hivatottan értékelték.

A későbbi események teljesen igazolták a zimmerwaldi és kientali tételek helyességét és termékeny hatását.
Szomorú volna, ha a forradalmi orosz demokrácia, amely meg tudta dönteni a gyűlöletes cári rendszert, Guesde és Sembat hibáját megismételve, az imperialista burzsoáziával együtt fújná a hazug riadót. . .

Mi legyen hát a párt álláspontja a most folyó háborúval szemben?
Milyen gyakorlati úton vethetünk véget a háborúnak leghamarabb?

Mindenekelőtt kétségtelen, hogy pusztán ez a jelszó: „Le a háborúval!”, mint gyakorlati út teljesen alkalmatlan, mert nem megy túl a békeeszme általános propagandájának keretein és ezért nem ad és nem is adhat semmit, amivel a háborút viselő hatalmakra a háború befejezése céljából gyakorlatilag hatni lehetne.

Továbbá. Feltétlenül üdvözölnünk kell a Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetjének tegnapi kiáltványát, amelyben arra szólítja fel a világ népeit, hogy kényszerítsék saját kormányaikat a vérengzés beszüntetésére. Ez a kiáltvány, ha valóban eljut a nagy tömegekhez, a munkások százainak és ezreinek kétségtelenül ismét eszébe juttatja az elfeledett jelszót: „Világ proletárjai egyesüljetek!” Mégis meg kell jegyeznünk, hogy ez a kiáltvány sem visz egyenesen a célhoz. Mert, feltéve hogy a kiáltvány messze elterjed a háborút viselő hatalmak népei között, még akkor is nehéz elképzelni, hogy a felhívás értelmében tudnának cselekedni, hiszen a népek még nem ismerték fel a mai háború rabló jellegét és hódító céljait. Arról már nem is beszélünk, hogy mivel a kiáltvány a „szörnyű mészárlás megszüntetését” a németországi „félönkényuralmi rend” előzetes megdöntéséhez köti, ezzel a „szörnyű mészárlás megszüntetésének” ügyét ténylegesen bizonytalan időre halasztja és lecsúszik a „végsőkig menő háború” álláspontjára, mert nem tudhatni, hogy a német népnek mikor sikerül megdönteni a „félönkényuralmi rendet” és egyáltalán sikerül-e a közeljövőben. . .

Hol van hát a kivezető út?

A kivezető út ez: — nyomást kell gyakorolni az Ideiglenes Kormányra és követelni kell tőle, jelentse ki, hogy hajlandó azonnal béketárgyalásokat kezdeni.

A munkásoknak, katonáknak és parasztoknak népgyűléseket és tüntetéseket kell rendezniök, követelniük kell az Ideiglenes Kormánytól, hogy nyíltan és az egész világ hallatára próbáljon hatni valamennyi háborús hatalomra, hogy a nemzetek önrendelkezési jogának elismerése alapján azonnal kezdjék meg a béketárgyalásokat.

Csakis ebben az esetben kerülhető el, hogy ez a jelszó: „Le a háborúval” tartalmatlan, semmitmondó pacifizmus legyen, csakis ebben az esetben nőhet ez a jelszó hatalmas politikai kampánnyá, amely lerántja az álarcot az imperialistákról és felfedi a mai háború igazi hátterét.

Mert ha — tegyük fel — a felek egyike vonakodnék az említett alapon tárgyalásba bocsátkozni, még ez a visszautasítás is, vagyis az a tény, hogy nem kíván lemondani hódító törekvéseiről, gyakorlatilag gyorsítani fogja a „szörnyű mészárlás” megszüntetését, mivel a népek ebben az esetben saját szemükkel fognak meggyőződni arról, hogy ez a háború rabló háború és meglátják azoknak az imperialista csoportoknak vérrel borított arcát, amelyek kapzsi érdekeiért fiaik életét feláldozzák.

De ha az imperialistákról lerántjuk az álarcot, ha a tömegek előtt feltárjuk a mai háború igazi hátterét — ezzel valóban hadat üzenünk a háborúnak és lehetetlenné tesszük a mai háborút.

„Právda” 10. sz.
1917. március 16.
Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)