A francia elnök azt szeretné, ha a fiataloknak nem kellene többet francia vagy német egyetemeken tanulniuk, ezért egy kisebb összeggel, mintegy 100 millió euróval (31 milliárd forint) megtámogatná saját álmát. Macron ismét twitterezett.

Emmanuel Macron francia elnök ismét bemutatta, hogy miért is tartják őt a nemzetállamok egysíkú ellenfelének. A rekordnépszerűtlen elnök legújabb bejegyzésében azt írta Twitter-oldalán, hogy

hamarosan nem mondhatjuk azt, hogy Németországban vagy Franciaországban tanulunk, hanem azt mondjuk, hogy Európában bárhol.

Szerényen sorbonne-i beszédének egyik elemét idézte fel, amiben vázolta egy európai egyetem kialakításának tervét. Macron Frédérique Vidal francia felsőoktatási miniszter bejegyzését osztotta meg, aki elárulta, hogy egy éve dolgoznak a projekten, amit Macron Sorbonne-ban meghirdetett. Hozzátette, hogy határozott lépés történt a terv megvalósításában, hiszen 30 millió euró értékű pályázati felhívást tettek közzé hat kísérleti projektre.

 

 

A politikus egy korábbi tweetjében azt írta, hogy Franciaország 10 év alatt 100 millió euróval támogatja az európai egyetem létrehozását.

Az még egyelőre nem dőlt el, hogy a Karib-szigeteki bűnözők ölelgetését tanítani fogják-e Macron új felsőoktatási egyetemén.