Útban a miniszteri tárcák felé

A napokban jelentek meg az „Egység” csoportjának az Ideiglenes Kormányról, a háborúról és az egyesülésről szóló határozatai.

Ez a csoport Plechánov—Burjánov „honvédő” csoportja.

A csoport jellemzésére elegendő annyit tudnunk, hogy véleménye szerint:

1) „Az Ideiglenes Kormány intézkedéseinek szükséges demokratikus ellenőrzése úgy érhető el a legjobban, ha a munkásdemokrácia részt vesz az Ideiglenes Kormányban”;
2) „A proletariátus kénytelen folytatni a háborút”, egyebek között azért is, hogy „megszabadítsa Európát a fenyegető osztrák-német reakciótól”.
Röviden: gyertek, munkás urak, legyetek túszok Gucskov és Miljukov Ideiglenes Kormányában és tessék, folytassátok a háborút . . . Konstantinápoly elfoglalásáért!

Ez a jelszava Plechánov—Burjánov csoportjának.

És ennek a csoportnak mindezek után még van mersze felszólítani az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártot, hogy egyesüljön vele!

Az „Egység” igen tisztelt csoportja megfeledkezik arról, hogy az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Zimmerwald—Kiental határozatainak álláspontján áll, ezek a határozatok pedig tagadják a „honvédelmet”, tagadják a mai kormányban való részvételt, még ha az ideiglenes is (nem tévesztendő össze a forradalmi Ideiglenes Kormánnyal!).

Ez a csoport nem veszi észre, hogy Zimmerwald— Kiental Guesde—Sembat megtagadását jelenti és fordítva, a Gucskovval—Miljukovval való egyesülés kizárja az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárttal való egységet. . .

Elkerülte a figyelmét, hogy Liebknecht és Scheidemann már régóta nincsenek és nem is lehetnek egy pártban …
Nem, urak, rossz helyre fordulnak önök ezzel az egységre való felhívással!

Persze, lehet törekedni miniszteri tárcákra, lehet egyesülni Miljukovval—Gucskovval… „a háború folytatása” stb. érdekében, mindez ízlés dolga, de mi köze ehhez az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártnak és hogyan jöhet szóba a vele való egyesülés?
Nem, urak, menjenek csak odébb . . .

„Právda” 11. sz.
1917. március 17.
Aláírás nélkül.

Az orosz forradalom győzelmének feltételeiről

A forradalom halad. Petrográd után átcsap a vidékre és fokozatosan elönti a mérhetetlen Oroszországot. Sőt: a politikai kérdésekről elkerülhetetlenül rátér a társadalmi kérdésekre, a munkás- és parasztélet rendezésének kérdéseire, elmélyítve és kiélezve ezzel a mai válságot.

Mindez szükségszerűen nyugtalanságot kelt a vagyonosok Oroszországának bizonyos köreiben. Felüti fejét a cári-földesúri reakció. Az imperialista klikk félreveri a harangot. A fináncburzsoázia kezet nyújt az elkorhadt feudális arisztokráciának, hogy együttesen szervezzék meg az ellenforradalmat. Ma még gyengék és határozatlanok, de holnapra megerősödhetnek és felkészülhetnek a forradalom ellen. Mindenesetre lankadatlanul végzik sötét munkájukat, gyűjtik az erőket a lakosság minden rétegében, beleértve a hadsereget is. . .

Hogyan vessünk gátat a kezdődő ellenforradalomnak?
Milyen feltételek szükségesek az orosz forradalom győzelméhez?

Forradalmunk egyik sajátossága abban van, hogy mindeddig Petrográd a bázisa. Az összeütközések és lövöldözések, a barikádok és áldozatok, a harcok és győzelmek főként Petrográdon és környékén (Kronstadt stb.) voltak. A vidék arra szorítkozott, hogy a győzelem gyümölcseit átvette és kifejezte az Ideiglenes Kormány iránti bizalmát.

Ezt a tényt tükrözte az a kettőshatalom, az a tényleges hatalommegoszlás az Ideiglenes Kormány és a Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetje között, amely nem hagyja nyugodni az ellenforradalom bérenceit. A Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetje, mint a munkások és katonák forradalmi harcának szerve és az Ideiglenes Kormány, mint a forradalom „túlzásaitól” megszeppent mérsékelt burzsoázia szerve, amely a vidék tétlenségében leli támaszát — így fest a helyzet.

Ez a forradalom gyengéje, mert ez a helyzet állandósítja a vidéknek a fővárostól való elszakadását, a vidék és a főváros együttműködésének hiányát.

De a forradalom elmélyülésével a vidék is forradalmasodik. A vidéken megszervezik a Munkásküldöttek Szovjetjeit. A parasztok bekapcsolódnak a mozgalomba és saját szövetségeikben szervezkednek. A hadsereg demokratizálódik és a vidéken katonai szövetségek alakulnak. A vidék tétlensége szűnőben van.

Ez megingatja a talajt az Ideiglenes Kormány lába alatt.

Ugyanakkor a Munkásküldöttek Petrográdi Szovjetje sem felel már meg az új helyzet követelményeinek. Szükség van az egész oroszországi demokrácia forradalmi harcának összoroszországi szervére, amely elegendő tekintéllyel rendelkezik, hogy egybeforrassza a fővárosi és vidéki demokráciát és kellő pillanatban a nép forradalmi harci szervéből a forradalmi hatalom szervévé váljék, amely a nép minden eleven erejét az ellenforradalom ellen mozgósítja.

Ilyen szerv csak a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Összoroszországi Szovjetje lehet.
Ez az orosz forradalom győzelmének első feltétele.

Továbbá. A háborúnak, mint mindennek az életben, negatív oldalain kívül megvan még az a pozitív oldala is, hogy amikor Oroszország csaknem egész felnőtt lakosságát mozgósította, a hadsereget népi szelleművé tette és ezzel megkönnyítette a katonák és a felkelő munkások egyesülését. Ez a magyarázata annak, hogy nálunk aránylag könnyen tört ki és győzött a forradalom.

De a hadsereg mozgékony és hullámzó, különösen azért, mert a háború követelményeinek megfelelően állandóan változtatja helyét. A hadsereg nem állhat örökké egy helyen, hogy óvja a forradalmat az ellenforradalomtól. Ezért más fegyveres erőre, a forradalmi mozgalom központjaival szerves kapcsolatban álló felfegyverzett munkások hadseregére van szükség. És ha igaz az a tétel, hogy a forradalom nem győzhet állandóan rendelkezésére álló fegyveres erő nélkül, akkor a mi forradalmunk sem lehet meg a maga munkásgárdája nélkül, amelynek szívügye a forradalom.

A munkások azonnali felfegyverzése, a munkásgárda — ez a forradalom győzelmének második feltétele.

A forradalmi mozgalmaknak jellemző vonása — például Franciaországban — az a kétségtelen tény, hogy ott az ideiglenes kormányok rendszerint a barikádokon jöttek létre és ezért forradalmiak voltak, mindenesetre forradalmibbak, mint az általuk később összehívott alkotmányozó gyűlések, amelyek rendszerint az ország „lecsillapítása” után gyűltek egybe. Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy az akkori idők legtapasztaltabb forradalmárai még az alkotmányozó gyűlés összehívása előtt igyekeztek megvalósítani programjukat a forradalmi kormány segítségével és halogatták az alkotmányozó gyűlés összehívását. Az alkotmányozó gyűlést ily módon a már megvalósított reformok ténye elé akarták állítani.

Nálunk más a helyzet. Az Ideiglenes Kormány nálunk nem a barikádokon, hanem a barikádok mellett jött létre. Ezért nem is forradalmi — csak vonszolódik a forradalom után, vissza-vissza hőköl, csetlik-botlik. És amikor azt látjuk, hogy a forradalom, szociális kérdéseket — nyolcórás munkanap, a földek elkobzása — állítva előtérbe, lépésről-lépésre mélyül és forradalmasítja a vidéket, akkor bízvást mondhatjuk, hogy a jövőbeli, az egész nép által választott alkotmányozó gyűlés sokkal demokratikusabb lesz, mint a június harmadiki duma által választott mai Ideiglenes Kormány.

Ugyanakkor attól tarthatunk, hogy a forradalom lendületétől megijedt és imperialista törekvésektől áthatott Ideiglenes Kormány bizonyos politikai konjunktúra esetén a szervezkedő ellenforradalom „törvényes” pajzsa és leple lehet.

Ezért semmi esetre sem szabad halogatni az Alkotmányozó Gyűlés összehívását.

Tehát a lehető leghamarabb össze kell hívni az Alkotmányozó Gyűlést, ezt az egyetlen intézményi, mely a társadalom valamennyi rétegében egyaránt tekintélynek örvend, amely betetőzheti a forradalom ügyét és ezzel elmetszheti a felemelkedő ellenforradalom szárnyát.

Az Alkotmányozó Gyűlés mielőbbi összehívása — a forradalom győzelmének harmadik feltétele.

Mindennek általános feltétele az, hogy mielőbb megkezdik a béketárgyalásokat, megszüntetik az embertelen háborút, mert a huzamos háború és a velejáró pénzügyi, gazdasági és élelmezési válság veszélyes zátony, amelyen forradalmunk hajótörést szenvedhet.

„Právda” 12. sz.
1917. március 18.
Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)