A Mária- Palotában tartott tanácskozásról

A burzsoá sajtó már hírt adott a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének Végrehajtó Bizottsága és az Ideiglenes Kormány között folyt tanácskozásról. Ez a közlemény általában nem … pontos, helyenként éppenséggel meghamisítja a tényeket, megtéveszti az olvasókat. Már nem is beszélünk a tények sajátos, a burzsoá sajtóra jellemző megvilágításáról. Ezért nem szabad elmulasztanunk, hogy a valóságnak megfelelő képet adjunk a tanácskozásról.

A tanácskozásnak az volt a célja, hogy tisztázza az Ideiglenes Kormány és a Végrehajtó Bizottság kölcsönös viszonyát Miljukov miniszter jegyzékével kapcsolatban, amely kiélezte a konfliktust.

A tanácskozást Lvov miniszterelnök nyitotta meg. Bevezető beszéde a következő mondatokban foglalható össze: Egészen a legutóbbi időig az ország bizalommal viseltetett az Ideiglenes Kormány iránt és az ügyek kielégítően folytak. De most valahogy megszűnt a bizalom, sőt ellenállás mutatkozott. Ez különösen az utóbbi két hét alatt volt érezhető, amikor közismert szocialista körök sajtóhadjáratot indítottak az Ideiglenes Kormány ellen. Ez így nem tarthat tovább. A Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje részéről határozott támogatásra van szükségünk. Különben — lemondunk.

Azután a miniszterek (a hadügy-, földművelésügyi, közlekedésügyi, pénzügy- és külügyminiszter) „beszámolói” következtek. Gucskov, Singarjov és Miljukov beszéde volt a leghatározottabb. A többi miniszter csak az előbbiek következtetéseit ismételte.

Gucskov miniszter forradalmunkkal kapcsolatban azt az ismert imperialista nézetet igyekezett indokolni, mely szerint az oroszországi forradalom csak a „végsőkig menő háború” eszköze. Meggyőződésem volt — mondotta —, hogy Oroszországban a vereség elkerülése végett forradalmi átalakulásra volt szükség. Azt akartam, hogy a forradalom megteremtse a győzelem új tényezőjét, és reméltem, hogy meg is teremti azt. Honvédelem — a szó tágabb értelmében, honvédelem nemcsak most, hanem a jövőben is — ez a célunk. De az utóbbi hetek folyamán a helyzet lényegesen rosszabbodott … „Veszélyben a haza” … Ennek főoka — a „pacifista eszmék áradata”, melyeket bizonyos szocialista körök hirdetnek. A miniszter világosan arra célzott, hogy az ilyen eszmék hirdetését meg kell akadályozni, a fegyelmet pedig — helyre kell állítani és hogy ehhez szükség van a Végrehajtó Bizottság segítségére. . .

Singarjov miniszter az oroszországi élelmezési válság képét vázolta … A fő kérdés nem a jegyzék és nem a külpolitika, hanem a kenyér: ha nem tudunk megbirkózni a kenyérkérdéssel, akkor nem birkózunk meg semmivel. Az élelmezési válság kiéleződésében nem kis szerepük van a tavasszal járhatatlan utaknak és más átmeneti jelenségeknek. De a fő ok — Singarjov szerint — az a „szomorú jelenség”, hogy a parasztok „a földkérdéssel kezdenek foglalkozni”, hogy önhatalmúlag felszántják a földesúri földeket, hogy a földesúri gazdaságokból elengedik a hadifoglyokat és általában agrár-„illúziókban” ringatják magukat. A parasztoknak ezt a — Singarjov véleménye szerint — káros mozgalmát a „leninistáknak” a földek elkobzását hirdető agitációja, „fanatikus pártelvakultsága” „szítja”. A „Kseszinszkaja-palotából”, e „fertőző gócból” kiinduló „káros agitációnak” véget kell vetni… Vagy — vagy: vagy marad a mostani Ideiglenes Kormány, amelyet bizalom övez — s akkor az agrár-„ kilengéseknek” véget kell vetni; vagy jöjjön valami más hatalom.

Miljukov. A jegyzék nem az én személyes véleményem, hanem az egész Ideiglenes Kormány véleménye. Külpolitikánk lényege ebben a kérdésben foglalható össze: hajlandók vagyunk-e teljesíteni a szövetségesekkel szemben fennálló kötelezettségeinket? Mi kapcsolatban vagyunk a szövetségesekkel… Bennünket általában, mint erőt értékelnek, amely vagy alkalmas, vagy alkalmatlan bizonyos célokra. Ha gyengéknek bizonyulunk — a viszony megromlik … Ezért az annexióról való lemondás veszélyekkel fenyeget… Szükségünk van az önök bizalmára, ajándékozzanak meg bizalmukkal, és akkor a hadsereget is lelkesedés fogja áthatni, akkor mi is támadást indíthatunk a front egysége érdekében, akkor nyomást fogunk gyakorolni a németekre és elvonjuk őket a franciáktól és az angoloktól. Ezt követelik a szövetségesekkel szemben fennálló kötelezettségeink. Látják — fejezte be Miljukov —, hogy ilyen helyzetben, amikor azt kívánjuk, hogy ne ingassuk meg a szövetségesek belénk helyezett bizalmát, a jegyzék nem lehetett más, mint amilyen.

A miniszterek hosszú beszédeit néhány rövid mondatban lehet összefoglalni: az ország súlyos válságban van, a válság oka — a forradalmi mozgalom, a válságból kivezető út – a forradalom megfékezése és a háború folytatása.

Ezek szerint tehát az ország megmentéséhez elengedhetetlen: 1. a katonák megfékezése (Gucskov), 2. a parasztok megfékezése (Singarjov), 3. azoknak a forradalmár munkásoknak a megfékezése (valamennyi miniszter), akik lerántják az álarcot az Ideiglenes Kormányról. Támogassatok bennünket ebben a nehéz munkában, segítsetek a támadó háború folytatásában (Miljukov) — és akkor minden rendben lesz. Különben — lemondunk.

Ezt mondták a miniszterek.

Nagyon jellemző, hogy a Végrehajtó Bizottság többségének képviselője, Cereteli, nem utasította vissza a miniszterek módfelett imperialista és ellenforradalmi beszédeit. Cereteli, akit megijesztett, hogy a miniszterek ennyire élére állították a kérdést, a miniszterek lemondásának kilátásba helyezése miatt fejét vesztve azért könyörgött hozzájuk, hogy tegyenek egy még lehetséges engedményt, azaz kívánatos szellemben adjanak ki valami „magyarázatot” a jegyzékhez, legalább „belföldi használatra”. „A demokrácia — mondotta — teljes erejével támogatni fogja az ideiglenes Kormányt”, ha megadja ezt a lényegében semmitmondó engedményt.

Cereteli beszédein vörös fonalként húzódott végig az a kívánság, hogy elkenje az Ideiglenes Kormány és a Végrehajtó Bizottság közötti konfliktust, a hajlandóság engedményekre, csakhogy megóvja az egyességet.

Kámenyev merőben ellenkező szellemben beszélt. Ha az ország a pusztulás szélén áll, ha gazdasági, élelmezési stb. válságban van, akkor a helyzetből kivezető út nem a háború folytatása, amely csak kiélezi a válságot és elemésztheti a forradalom gyümölcseit, hanem a háború legsürgősebb megszüntetése. A mostani Ideiglenes Kormány a jelek szerint nem képes vállalni, hogy a háborút megszüntesse, mert „végsőkig menő háborúra” törekszik. Ezért csak ez lehet a kiút: olyan osztálynak kell kezébe venni a hatalmat, amely az országot ki tudja vezetni a zsákutcából…

Kámenyev beszéde után a miniszterek helyei felől felkiáltások hallatszottak: „ebben az esetben vegyék át a hatalmat”.

„Právda” 40. sz.
1917. április 25.

Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Az ideiglenes kormányról
– írta: J. V. Sztálin –

Beszéd a Vaszilij-szigeti népgyűlésen 1917. április 18 (május 1)

A forradalom folyamán két hatalom jött létre az országban: a június 3-iki duma által választott Ideiglenes Kormány és a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje, amelyet a munkások és a katonák választottak.

E két hatalom viszonya egyre jobban kiéleződik, egykori együttműködésük gyengül és vétek volna, ha ezt a tényt lepleznők.

Először a burzsoázia vetette fel a kettőshatalom kérdését, először a burzsoázia ajánlotta, hogy válasszunk: vagy Ideiglenes Kormányt, vagy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjét. Nem volna méltó hozzánk, ha kitérnénk a világosan feltett kérdésre adandó válasz elől. A munkásoknak és katonáknak világosan, határozottan meg kell mondaniok, hogy kit tartanak a maguk kormányának, az Ideiglenes Kormányt-e vagy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjét?

Beszélnek az Ideiglenes Kormány iránti bizalomról, beszélnek e bizalom szükségességéről. De hogyan lehet bízni abban a kormányban, amely a legfontosabb és legdöntőbb kérdésben maga sem bízik a népben? Most háború van. Ezt a háborút azoknak a szerződéseknek alapján folytatják, amelyeket a cár a nép háta mögött kötött Angliával és Franciaországgal, és amelyeket az Ideiglenes Kormány a nép hozzájárulása nélkül szentesített. A népnek joga van ahhoz, hogy megismerje e szerződések tartalmát, a munkásoknak és katonáknak joguk van tudni, hogy miért ontják vérüket. A munkások és katonák azt követelik, hogy hozzák nyilvánosságra a szerződéseket. És mit válaszolt erre az Ideiglenes Kormány?

— Azt, hogy a szerződések érvényben maradnak.

A szerződéseket azonban mégsem hozta nyilvánosságra és nincs is szándékában, hogy nyilvánosságra hozza!

Nem világos-e tehát, hogy az Ideiglenes Kormány a nép előtt titkolja a háború igazi céljait, s ha titkolja a háború céljait, nem nyilvánvaló-e, hogy egyáltalában nem bízik a népben? Hogyan bízhatnak a munkások és parasztok az Ideiglenes Kormányban, amely a legfontosabb és legdöntőbb kérdésben maga sem bízik a munkásokban és parasztokban?

Beszélnek az Ideiglenes Kormány támogatásáról, e támogatás szükségességéről. De ítéljék meg önök maguk: forradalmi korszakban lehet-e támogatni azt a kormányt, amely megalakulása óta kerékkötője a forradalomnak? A helyzet mindeddig az volt, hogy a forradalmi kezdeményezés és a demokratikus intézkedések a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjétől, és csakis tőle indultak ki. Az Ideiglenes Kormány, vonakodva és ellenkezve, csak utólag értett egyet a Szovjettel és akkor is csak részben és csak mondva, mert a valóságban akadályokat gördített a Szovjet elé. Mindeddig ez a helyzet. De amikor a forradalom előretör, hogyan lehet támogatni azt a kormányt, amely csak lábatlankodik és visszahúzza a forradalmat? Nem lenne-e jobb inkább arról gondoskodni, hogy az Ideiglenes Kormány ne akadályozza a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjét az ország további demokratizálásában?

Az országban folyik az ellenforradalmi erők mozgósítása. Agitálnak a hadseregben. Agitálnak a parasztok és a városi kisemberek között. Az ellenforradalmi agitáció elsősorban a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje ellen irányul. Az agitációt az Ideiglenes Kormány nevével fedezik. Az Ideiglenes Kormány pedig nyilván megengedi a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje ellen intézett támadásokat. Kérdezzük, miért támogassuk az Ideiglenes Kormányt? Talán az ellenforradalmi agitáció megengedéséért?

Oroszország szerte megindult az agrár-mozgalom. A parasztok önhatalmúlag fel akarják szántani a földesurak által elhagyott földeket. E szántás nélkül az éhínség közvetlen veszélye fenyegetheti az országot. A Szovjetek Összoroszországi Tanácskozása a parasztok kívánságainak megfelelően elhatározta, hogy „támogatja” a parasztok mozgalmát, amely a földesúri földek elkobzására irányul. És mit tesz erre az Ideiglenes Kormány? A parasztmozgalmat „önkényes eljárásnak” nyilvánítja, a parasztoknak megtiltja a földesúri földek felszántását s biztosainak „megfelelő” rendelkezéseket ad (lásd a „Récs” április 17-i számát). Kérdezzük: miért támogassuk az Ideiglenes Kormányt? Talán azért, hogy hadat üzen a parasztságnak?

Azt mondják, hogy az Ideiglenes Kormány iránti bizalmatlanság megbontja a forradalom egységét, eltaszítja tőle a tőkéseket és a földesurakat. De ki meri azt mondani, hogy a tőkések és a földesurak valóban támogatják vagy támogathatják a néptömegek forradalmát?

Vajon a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje a nyolcórás munkanap bevezetésével nem taszította-e el magától a tőkéseket és nem tömörítette-e a forradalom köré a munkások nagy tömegeit? Ki meri azt állítani, hogy egy maroknyi gyáros kétes értékű barátsága értékesebb a forradalom szempontjából, mint a munkások millióinak igazi, vérrel megpecsételt barátsága?

Vagy még: amikor a Szovjetek összoroszországi Tanácskozása elhatározta a parasztok támogatását, vajon ezzel nem taszította-e el magától a földesurakat és nem kapcsolta-e a forradalomhoz a paraszti tömegeket? Ki meri azt mondani, hogy egy maroknyi földesúr kétes értékű barátsága értékesebb a forradalom szempontjából, mint a jelenleg katonaköpenybe öltözött sokmilliós szegényparasztság igazi barátsága?

A forradalom nem elégíthet ki mindent és mindenkit. A forradalom mindig olyan, hogy egyik végével a dolgozó tömegeket elégíti ki, a másik végével pedig e tömegek titkos és nyílt ellenségeit üti.

Ezért választani kell: vagy a munkásokkal és a szegényparasztsággal együtt a forradalom mellett vagy a tőkésekkel és a földesurakkal együtt a forradalom ellen.

Tehát, kit fogunk támogatni?

Kit kell saját kormányunknak tekinteni: a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjét-e, vagy az Ideiglenes Kormányt?

Világos, hogy a munkások és a katonák csak az általuk választott Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjét támogathatják.

„Szoldatszkaja Právda” («A Katona Igazsága») 6. sz.
1917. április 25.

Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)