https://pestisracok.hu/nincs-masik-sajtoszabadsag-nemetorszagban-ezert-mar-ulnel/

Valamit eltávolítottunk, amit közzétettél, mert sértette a közösségi elveinket. Talán Önnek is ismerős ez a szöveg, amelyet a jobboldali publicisták egyre gyakrabban olvashatnak a Facebooktól kapott értesítésben, amely egyúttal közli, hogy egy/három/hét/harminc napra blokkolta a profiljukat, amellyel elkövették a véleménybűncselekményt. Mind többen vélekednek úgy, hogy fel kéne végre lépni a monopóliumot élvező közösségi portál önkényes cenzúrája ellen, és az sem jelent vigaszt, hogy nálunk – Németországgal ellentétben – legalább a sajtót nem cenzúrázzák. Ugyanakkor a lehetséges megoldás is a negyedik birodalomban bukkant fel, ám előbb érdemes közelebbről megnézni, hogy néz ki ott a Wilkommenskultur védelmében felszámolt sajtószabadság ügye.

Magyarország a migránsválság kezdetekor, 2015 augusztusától került a német sajtó érdeklődésének homlokterébe. Az egyre sűrűbben megjelenő cikkek rendre arról szóltak, hogy Orbán mennyire embertelen, amiért nem engedte át a jövevényeket Németország felé. (Később Németország azzal fenyegetőzött, hogy visszaküldi Magyarországra az ott regisztrált migránsokat – a szerk.) A Keleti pályaudvaron viszont nem azok a kétségbeesett, nagy barna szempárok gyülekeztek, akikről a német sajtó folyamatosan beszámolt, hanem sokkal inkább fiatal „katonák”. Amióta elindult Európába a menekültáradat, az összes német újság haptákba vágta magát, és kötelességtudóan felsorakozott Merkel konzervatívnak legkevésbé sem nevezhető, tehát kizárásos alapon baloldali politikája mögött.

Magyarország a migránsválság kezdetekor, 2015 augusztusától került a német sajtó érdeklődésének homlokterébe. Az egyre sűrűbben megjelenő cikkek rendre arról szóltak, hogy Orbán mennyire embertelen, amiért nem engedte át a jövevényeket Németország felé. (Később Németország azzal fenyegetőzött, hogy visszaküldi Magyarországra az ott regisztrált migránsokat – a szerk.) A Keleti pályaudvaron viszont nem azok a kétségbeesett, nagy barna szempárok gyülekeztek, akikről a német sajtó folyamatosan beszámolt, hanem sokkal inkább fiatal „katonák”. Amióta elindult Európába a menekültáradat, az összes német újság haptákba vágta magát, és kötelességtudóan felsorakozott Merkel konzervatívnak legkevésbé sem nevezhető, tehát kizárásos alapon baloldali politikája mögött.

Még a korábban konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung is besorolt balra, a Bild Facebook-oldalának borítóképe pedig leplezetlen politikai állásfoglalásként, másfél évig a „Refugees welcome” felirat volt.

Emellett mindennapossá váltak a nemi erőszakokról, késelésekről szóló híradások – utóbbiak közül csak az ámokfutásos hírek jutnak el Magyarországra, azok nem, amikor megkéselt holttesteket találnak –, a gyanúsítottak, illetve a tettesek kilétét viszont elmaszatolja a sajtó. A kézre kerített gyilkosokról ráadásul rendre az derül ki, hogy ujjlenyomat-mintavétel hiányában hülyét csináltak a német hatóságokból, több helyen, több álnéven bejelentkeztek menedékjogért, és vonatozgattak a tartományok között, hogy mindenhol felmarkolják a munkanélküli segélyt.

Semmit sem tudnak, egyet kivéve

Németországban ugyanis a menekültstátuszhoz automatikusan jár a munkanélküli segély (Hartz IV), amely magasabb összeg a menedékkérők ellátmányánál. A nyolc fő migránskibocsátó országból származók közül egymillióan kapnak így munkanélküli segélyt, miközben az alkotmány szerint csak a politikai üldözötteknek járna a menekültstátusz. Azt viszont nem tudni, hogy ez mennyi valós embert takar az átfedések miatt, ahogy azt sem tudni, hogy a Németországba érkezett 1,5 millió migránsból hol van 450 ezer, akikről semmi hírük a hatóságoknak. Szintén nem tudják, hogy a 1,5 millió azóta mennyivel gyarapodott, hiszen most is körülbelül napi 500 ember érkezik az országba illegálisan. Azt pedig végképp nem tudni, hogy a családegyesítésekkel mennyien érkeztek utólag Németországba, az erre vonatkozó statisztikákat ugyanis nem kötelesek nyilvánosságra hozni.

Nem tudják, mennyi migráns van Németországban, és nem tudják, hogy hova lett a nem tudják mennyiből eltűnt majdnem félmillió. (kép: unzensuriert.at)

De akkor tudnak egyáltalán valamit a németek? Ó, hogyne! Tudják például, hogy miközben 4,4 millió gyereket érint ott a szegénység, sokkal fontosabb a migránsokra költeni a pénzt, ez ellen felszólalni pedig büntetendő gyűlöletbeszéd. A Dublini egyezmény lehetővé teszi, hogy egy ország illetékesnek mondja magát bizonyos menekültek ügyében,

ám a nyilvánvalóan egyéni esetekre kitalált lehetőséget Merkel tömegekre terjesztette ki önkényesen, a szövetségi parlament megkérdezése nélkül.

Valójában nem is hivatalos döntés volt ez, csupán hangosan hirdetett Wilkommenskultur, miközben a határőrök egyszerűen nem védték meg a határokat az özönlő tömegektől. Ilyet a határőrök utasítás nélkül aligha tesznek, utasítást pedig végső soron a határőrség parancsnokától kaphatnak, akinek a felettese pedig a belügyminiszter. Thomas de Maizière akkori belügyminiszter bizonyára érdekeseket tudna mesélni erről az informális ügymenetről, ahogy arról is, mi köze mindehhez Angela Merkel kancellárnak.

Németországban csak álmodnak olyan szabad és sokrétű sajtóról, mint a magyar

A Wilkommenskultur szétfuttatása a sajtó feladata volt ebben a történetben. A két legnagyobb német médiakiadó, a Bertelsmann és az Axel Springer egyaránt két női sajtómágnás, a médiakonszerneket a férjeik után megöröklő Liz Mohn (Bertelsmann) és Friede Springer (Axel Springer) kezén van. Ők egyaránt Angela Merkel közeli barátnői és politikájának támogatói, így a német sajtó túlnyomó része „független” és „szabad” módon ugyanezt teszi; illetve tette, amíg Merkel is tette, amit neki kiszabtak. Véletlenül a Bertelsmann tulajdonában áll az a cég is, amelyhez a Facebook kiszervezte a cenzúrát. Aggodalomra azonban nincs ok, a sokszínűséget a harmadik nagy konszern, a Funke Mediengruppe garantálja, amelyben kisebbségi tulajdonosként vesz részt Merkel örök nagykoalíciós partnere, a szocdem párt (SPD). Ez utóbbi konszern például a magyarországi HVG többségi tulajdonosa is.

Ebből a csodálatos sokszínűségből csupán a jobboldali konzervatív gondolat marad ki a végtelenül demokratikus Németországban, ahol persze virágzik a sajtószabadság, nem úgy, mint a magyarországi „diktatúrában”.

Ahogy nyilvánvalóan csak az antidemokratikus botrány, ha Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc egymás mellett néznek egy focimeccset, az viszont a világ legtermészetesebb dolga, ha Merkel mosolyog együtt a német sajtó tulajdonosaival.

Merkel és Liz Mohn (jobbra), a Bertelsmann médiakonszern tulajdonosa, valamint a lánya, Brigitte Mohn (balra). (fotó: sueddeutsche.de)

Ezzel párhuzamosan az ARD és ZDF közszolgálati tévéadók is minden erejüket beleadva érzékenyítik a lakosságot a közel-keleti népekre, folyamatosan a migránsokat kibocsátó népeket sajnáltatva manipulálják a közvéleményt. Ennek eszköze pedig az a latin-amerikai szappanoperákat idézően faék egyszerűségű világkép, miszerint

vannak a Jó Emberek, akik befogadnák a migránsokat, és a keblükre ölelnének minden vélt vagy valós kisebbséget meg áldozati csoportot, illetve vannak a mindezt elutasító nácik, akik gonoszak.

Most már minden német az egykori NDK-ban érezheti magát

Az azonban már a németeknek is kezd feltűnni, hogy nem nagyon bízhatnak a fősodrú sajtójukban, s ennek eredményeként jelentősen esnek a nyomtatott lapok példányszámai. Betudhatnánk ezt a nyomtatott sajtó általános válságának is, ha eközben nem produkálnának egyre jobb eladási számokat a Németországban alternatívnak nevezett, valójában egyszerűen jobboldali lapok, mint a Junge Freiheit vagy a Compact Magazin. A menekülőutat pedig sokaknak a svájci német sajtó jelenti, amelyet már az egykori kommunista NDK-s bezártságot megidézve, „neu Westfernsehennek” (új nyugati tévének) neveznek.

Merkel és Friede Springer, az Axel Springer médiakonszern tulajdonosa. (fotó: taz.de)

Ilyen világ alakult ki Európa vezető „demokráciájában”, ahol a kormány, a politikai pártok többsége és a teljes fősodrú sajtó véd- és dacszövetsége folyamatosan manipulálja a közvéleményt. Ez sem volt azonban elég, hiszen mindezek mellett Németországban kapta a legnagyobb hangsúlyt a gyűlöletbeszéd elleni harc a közösségi médiában. Az erre hozott törvénnyel belekergették a Facebookot egy olyan harcba, amelyben egyre több kínos csatát veszít el, eredendően egy magyar származású németországi férfi állhatatossága miatt. Holnapi cikkünkben az ő segítségével mutatjuk be, hogyan lehet fogást találni az idehaza is mindenhatónak látszó Facebook-cenzúrán.