Hosszú menet, a projekt életében 12 év volt, mire a mai alapkőletételre sor került — emlékeztetett Futó Gábor a szerdai rendezvényen. Az Etele Plaza első, Kelenföldi pályaudvar melletti telkét még 2006-ban vette meg a Futureal, akkor abban a hiszemben, hogy 2008-ban átadják a 4-es metró kelenföldi végállomását. Ám nemcsak a metró átadása csúszott, a válság is beütött, a finanszírozás eltűnt a piacról. Mindezek mellett mégis a területek tulajdonosainak — MÁV, állam, kerület, BKV, Volán — érdekeit volt a legnehezebb egyeztetni úgy, hogy létrejöhessen a szabályozási terv.

Közben megszületett a plázastop törvény, az alól is felmentést kellett kérni — sorolta lapunknak a projekt nehézségeit Futó Gábor. A Futureal azonban végig kitartott a koncepció mellett, s nagyjából másfél évvel ezelőtt jött el az a pillanat, amikorra belátható távolságba került a központ megvalósítása. Ugyanakkor az utóbbi 3 évben 80 százalékkal drágult a kivitelezés, s bár a bérleti díjak is emelkedtek ez alatt az idő alatt, a kivitelezés drágulásával nem tartottak lépést. A mostanra kialakuló bérlői mix azonban fenntarthatóbbá teszi a projektet — mondta Futó.

Eddig a kiadható terület 60 százalékára szerződtek a bérlők, a terület további 25 százalékára aktív tárgyalásokat folytatunk — tette hozzá Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója. A központtól 10 perc távolságra lakó negyedmillió ember, illetve 30 percnyire élő akár kétmillió potenciális vásárló meggyőző érv a bérlőknek, a térségben ráadásul nem csak nagy tömegben, de nagy vásárlóerővel rendelkező lakosok élnek, így bérlői mixben a hegyvidéki, tehetős vevők igényeire koncentráló kereskedők is megjelennek — fejtegette Tatár Tibor.

A dél-budai központ méretei, parkolókapacitása és szolgáltatásai egyedülállók: a méretek miatt a mágnesbérlők teljes kínálatukat felvonultathatják, a parkolást a közeli P+R egészíti ki 2800 férőhelyre, a szolgáltatások között pedig olyan navigációs rendszert kínálnak majd, amely otthonról az elérni kívánt bolthoz legközelebb eső parkolóig vezeti a látogatót — sorolta a részleteket Tatár.

A két év múlva esedékes nyitást nem fenyegeti az építőipari munkaerő- és kapacitáshiány, amit a Futureal inkább a lakó- és irodafejlesztéseinél tapasztal, az Etele Plaza ebből a szempontból kivétel — magyarázta a vezérigazgató. A pláza mérete miatt ugyanis itt hosszabb távra köthetik le eszközeiket és a munkaerőt a kivitelezők, itt nem fordult elő, ami más beruházásoknál gyakori,  hogy ajánlat híján vissza kell vonni egy-egy tendert. A jelenlegi, szerkezetépítési szakaszban az elvégzett munka minőségére sincs ok panaszkodni — reagált a szakmunkáshiánnyal kapcsolatos felvetésre.

A 300 millió eurós beruházáshoz az Unicredit-Erste konzorciumban 150 millió eurós hitelt nyújt, 10 éves futamidőre. A Közép-Európában 35 projekten — 700 ezer négyzetmétert — fejlesztő Futureal az USA-ban, Nagy-Britanniában, Németországban újabban olyan ingatlanbefektetési projektekkel is foglalkozik, amelyek keretében meglévő ingatlanokon hajtanak végre értéknövelő fejlesztéseket.