Az MSZP és a Párbeszéd közös listát állít az 2019. májusi európai parlamenti (EP-) választásra. Az Európa-párti erők szövetségéhez várják további pártok, civil szervezetek, szakszervezetek csatlakozását.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője szombaton Budapesten az MSZP választmányi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar választópolgárok döntő többsége támogatója Magyarország európai uniós tagságának.

Bejelentették: az MSZP és a Párbeszéd közösen indul az EP-választáson

Fotó: MTI/Mónus Márton

Hozzátette: azért küzdenek, hogy azok az erők, amelyek az EU szétverésén dolgoznak, minél kisebb arányban tudják befolyásolni az uniós döntéseket.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke örömét fejezte ki, hogy a szocialisták választmánya «óriási többséggel» kötelezte el magát a Párbeszéddel közös lista mellett. Elmondta, a Párbeszéd taggyűlése vasárnap egy hasonló javaslatot tárgyal és ő társelnökként amellett fog érvelni, hogy folytassák a közös munkát az MSZP-vel.

(MTI)