Emmanuel Macron francia államfő egyre kétségbeesettebben próbálja meggyőzni honfitársait arról, hogy ellen kell állniuk a nacionalista kísértésnek, ami egyebek mellett elvezetett az éppen 100 éve véget ért első világháborúhoz. Úgy tűnik, nem hallgatnak rá.

Emmanuel Macron francia államfő az első világháború befejezésének 100 évfordulója, 2018. november 11. előtt felkereste a világégés legvéresebb franciaországi csatáinak helyszíneit. A megemlékezést arra használta fel, hogy figyelmeztesse honfitársait a nacionalizmus európai újjáéledésének súlyos veszélyeire.

Az embereket azonban, úgy tűnik, nem igazán érdekli ez az üzenet — kezdi tudósítását a Bloomberg. Jobban izgatja őket, hogy az elnök mit tud kínálni a néhai hadszínterek, azaz Franciaország északkeleti részének gazdasági bajaira. A térség ipara az 1970-es évek óta hanyatlik — a helyiek ezzel kapcsolatos kérdéseikre várnak választ a több millió életet követelő háborúval kapcsolatos megemlékezések helyett.

Költői kérdések

Nem újdonság, hogy Macron és a választók két malomban őrölnek. Amikor az államfő a klímaváltozás veszélyeire figyelmeztet, az utca embere azt kérdezi, miért kell a költségvetési egyensúly javításához éppen a benzin árára rakodó adót növelni és a nyugdíjak növekedését fékezni. Eközben az Európa véres történelmére emlékeztető évforduló árnyékában eljutnak hozzá a nacionalisták ígéretei arról, hogy akkor lesz újra jó az élet Franciaországban, ha visszaszerzi az ellenőrzést határai felett.

— A jelenlegi kormánypolitika rossz — mondta egy 57 éves nő a Charleville-Mezieres-be látogató Macronnak. — Soha életemben nem vettem részt utcai tüntetéseken, de most maga miatt ezt fogom tenni. Az elnöktől azt a választ kapta, hogy az ország vezetésének és a társadalomnak együtt, egymással összefogva kell harcolnia azért, hogy helyrehozzák az elmúlt 30 év rossz politikája okozta károkat. Ugyanakkor ez a találkozás is jelzi, hogy hanyatlik a népszerűsége és a november 17-ére a benzinár emelkedése miatt meghirdetett tüntetés az államfő elleni tiltakozóakcióvá szélesedhet.

Nem változtat

A panaszkodó választónak adott válasz azonban jelzi, hogy Macron nem kíván változtatni politikai irányvonalán. Amióta 2017 májusában az elnökválasztáson legyőzte Marine Le Pent, a nacionalista Nemzeti Gyűlés (akkor még Nemzeti Front) jelöltjét, igyekszik összegyűjteni maga köré azokat az embereket, akik azokban a nehéz időkben is képesek lesznek ellenállni a radikális politikai erők csábításának, amelyek a szükséges reformok miatt a franciákra várnak.

A november 11-ét megelőző hét utazásait, médiaeseményeit is arra igyekezett felhasználni, hogy a mának szóló üzenetét eljuttassa az emberekhez. Egy héttel az évforduló előtt Frank-Walter Steinmeier német államfővel francia és német zeneszerzők, Beethoven és Debussy műveit hallgatták a strasbourgi katedrálisban. Egy nappal később a mohrange-i csatatéren elesett katonák előtt tisztelgett, majd meglátogatott egy üzemet és helyi politikusokkal ebédelt.

Eparges-ben kedden a közeli csata ifjú áldozatairól emlékezett meg egy rövid beszédben, amelyből kirajzolódott, hogyan látja Európa jelenét. Víziója szerint az öreg kontinenst az újra előrenyomuló nacionalisták fenyegetik. Ez arra kényszeríti, hogy felgyorsítsa a francia gazdaság reformját. Tudja, hogy mielőbb bizonyítania kell a szavazóknak liberális, piacbarát, Európa-párti politikai-gazdasági receptjének hatásosságát. Közeledik ugyanis 2022, a következő elnökválasztás, amikor Le Pen újra megpróbálja majd a maga oldalára csábítani őket.

Rosszul áll

Az újabb «nagy háború» (nem mellesleg az első világháború egyik elnevezése), amelyet a nativizmus «sötét erői» ellen vív, nem áll jól. (A nativisták szerint az embernek vannak vele született eszméi.) A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Köztársaság Lendületben fej fej mellett áll Le Pen Nemzeti Gyűlésével — és közelednek a 2019. májusi európai parlamenti választások.

Ennek ellenére akárkivel beszélt is körútján újra és újra elismételte, hogy nem tér el határozott reformprogramjától, amelyre meggyőződése szerint szüksége van a francia gazdaságnak, továbbá nem adja fel az európai projekt előrelendítésének szándékát sem. Miközben első világháborús veteránokkal járt Eparges határában, olyanokkal, akik látták szűkebb hazájuk újabb lerombolását a második világégésben kevesebb mint egy emberöltővel az első után, sötét víziót fogalmazott meg.

Furcsa ellentmondás

Ha nem leszünk elég óvatosak, akkor azok a démonok, amelyek a két háborús katasztrófát okozták és továbbra is körbelengik a társadalmunkat, itt maradnak velünk, készen arra, hogy újra elhozzák a káoszt és a halált — fejtegette. Furcsa ellenmondásban volt ezzel a drámai hangulattal, amely gyakorlatilag egy újabb világháború lehetőségét vetette fel, egy nagyon prózai jelenet.

A francia államfő egy nagyjából kétszáz fős csoport közepébe került Charleville-Mezieres-ben, ahol a csöpögő esőben fél órát beszélt egy nővel a legfontosabb kérdésről, ami az illetőt akkor és ott érdekelte. Macron azt magyarázta az asszonynak, hogyan kell visszaigényelni az új autók vásárlását ösztönző állami támogatást az autó árából.