Trump válaszolt Muellernek, de a lényegről inkább nem beszél

Donald Trump amerikai elnök benyújtotta írásos válaszait azokra a kérdésekre, amelyeket Robert Mueller különleges ügyésztől kapott a 2016-os elnökválasztásokba történt orosz beavatkozást, illetve Trump kampánystábjának az oroszokkal való esetleges összejátszását feltárni hivatott vizsgálat keretében – közölte kedden az elnök ügyvédje, Rudy Giuliani.

Megválaszoltuk minden olyan kérdésüket, amely jogszerűen a választások előtti dolgokra és Oroszországra vonatkozott – mondta Giuliani egy interjúban. Leszögezte ugyanakkor, hogy nem válaszoltak azokra a kérdésekre, amelyek a választások utáni időszakra vonatkoztak. És meg is mondtuk nekik, hogy ezt nem fogjuk megtenni – fűzte hozzá. Giuliani kifejtette, Trump nem tervezi, hogy válaszoljon olyan kérdésekre, amelyekben Mueller azt tudakolja, hogy hivatalba lépését követően megpróbálta-e akadályozni az ügyben indított vizsgálatot, például James Comey-nak, az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) igazgatójának elbocsátásával. Ideje lezárni ezt a nyomozást – hangoztatta az elnök ügyvédje egy előző, kedden közzétett nyilatkozatában, amelyben bejelentette, hogy Trump megválaszolta a különleges ügyész kérdéseit az általa következetesen boszorkányüldözésnek minősített vizsgálat keretében.

A válaszait tartalmazó iratot Donald Trump közvetlenül az előtt írta alá, hogy elutazott Floridába, hogy ott töltse a hálaadás ünnepét. A posztjára 2017 májusában kinevezett Robert Mueller különleges ügyész szóvivője nem kívánta kommentálni Giuliani bejelentését. Az Egyesült Államok hírszerző ügynökségei korábban arra a megállapításra jutottak, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányába, hogy Trump javára billentsék a versenyt a demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton pozícióinak megingatásával. Trump ugyanakkor következetesen tagadta, hogy bármilyen módon összejátszott volna Moszkvával, Oroszország pedig azt állítja, hogy nem avatkozott bele a választások folyamatába.