A Krími, illetve a Tamanyi-félsziget által körbezárt Azovi tenger olyannyira „orosz beltenger” hogy a „Nyugat” nevű ének és táncegyüttes által, a tengerhajózás szabadságáról előadott műsorszám nevetségesen hat.

 

Kilátástalan minden olyan kísérlet, amellyel Moszkvára nyomást próbálnak gyakorolni az Azovi térség területi vizeit illetően. Ez a politikai bolhacirkusz azzal magyarázható, hogy az USA kénytelen fájó búcsút venni a világuralomtól.

Egyrészt: immár történelmivé lett reménytelen helyzete okán az USA kénytelen beavatkozni az orosz belügyekbe. A másik ok: a hivatalos Kijev, amely igyekszik tényleges hasznot húzni a Nyugat virtuális vágyálmaiból. A feszültség növekszik, de attól még a tény tény marad: Oroszország nem mond le az Azovi-tengerről. Akkor hát miben reménykedik a Nyugat teljes közössége. Nem világos.

Bár „a Majdan rövidlátó gyermekeinek” az orosz agresszió témájában folytatott szóbeli gyakorlatait senki sem veszi komolyan, szükség esetén azonban ezt a szálat is föl lehet használni a mostanság szövögetett tervekben. Így például a NATO Parlamenti Közgyűlésének a kanadai Halifaxban megtartott legutóbbi ülésszakán, Kanada előterjesztésében elfogadták azt, a tömbön kívüli Ukrajnától származó határozati javaslatot, amely elítéli a Krími Híd megépítését, illetve Oroszország „agresszióját” az Azovi-tenger térségében.

A NATO hangjával egybecsengően szólalt meg az Európai Unió is. Amely felszólította Oroszországot, hogy vessen véget a hajók „túlzott ellenőrzésének”. Ennek során azt hozták fel, hogy az, állítólag, gazdasági károkat okoz Ukrajnának.

Úgy látszik, Washington hozzászokott ahhoz, hogy úgy képzelje: az Egyesült Államok haditengerészete bárhol jelen lehet, ahol csak akar. A Krímben telepített légvédelmi rendszerek, a part őrzésére szolgáló, illetve rádióelektronikai védelmi rendszerek azonban keresztülhúzták ezt a fajta „jogukat.”