Elmarasztalta Törökországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért a hatóságok több ponton is megsértették Selahattin Demirtas kurdbarát politikus jogait, akinek előzetes letartóztatása “kétségtelenül a politikai pluralizmus elfojtását” célozza.

Elsőfokú ítéletében a bírói testület megállapította, hogy Törökország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének három pontját is, és ezért 25 ezer euró (körülbelül nyolcmillió forint) kártérítést és perköltséget ítélt meg a panaszosnak.

A törvényszék emellett felszólított a Népek Demokratikus Pártját (HDP) vezető, 2016 novembere óta bebörtönzött vezető mielőbbi szabadon bocsátására. A verdikt egyelőre nem jogerős, még mindkét fél fellebbezhet.

Hír.ma, MTI