“Öt pontban a Kercsi-szorosban lezajlott orosz-ukrán incidensről és hatásairól”

– címmel egy komoly magyar tanulmány jelent meg a történésekről.
Íme:

“1. A november 25-én a Kercsi-szorosban lezajlott, ukrán hadihajók elleni orosz támadás az első eset volt, hogy orosz fegyveres erők orosz zászló alatt hajtottak végre akciót ukrán katonai egységek ellen. A támadás egyértelműen megsértette az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros közös használatáról szóló, 2003-as orosz-ukrán megállapodást. Az orosz szándék feltehetően Ukrajna gyengeségének illusztrálása lehetett, valamint Ukrajna kiszorítása az Azovi-tenger hajóforgalma feletti ellenőrzésről. Cél lehetett az is, hogy gyengítsék az elnökválasztás előtt álló Ukrajnában Petro Porosenko elnök újraindulási pozícióját.

2. Az incidensben komoly eszkalációs potenciál rejlett; a szerencsén is múlt, hogy az összetűzés annak ellenére is halálos áldozat nélkül zajlott le, hogy orosz részről fegyverhasználatra is sor került. Az elfogott három ukrán hajó és az összesen 23 főnyi legénység (köztük több sebesült) jelenleg a megszállt Krím-félszigeten lévő Kercs kikötőjében várja, hogy sorsukról döntés szülessen.

3. A nemzetközi közösség gyorsan és határozottan reagált. Az orosz akciót elítélte az Európai Unió, a NATO, az Egyesült Államok, a brit, a német és több más kormány is. Oroszországra komoly hatást gyakorolt a kemény nemzetközi válasz, annál is inkább, mert Moszkva el akarja kerülni, hogy újabb szankciókat vezessenek be vele szemben. November 26-án Oroszország már érzékelhetően a katonai feszültség de-eszkalálására törekedett.

4. Hasonlóan kemény volt az ukrán reakció is. A történtekre válaszul Ukrajna mozgósította haditengerészetét, az ország tíz megyéjére pedig hadiállapotot hirdetett. Mindez nem jelent Oroszország elleni hadüzenetet. Magyar szempontból ennél is lényegesebb, hogy a hadiállapot nem fog kiterjedni Kárpátaljára.

5. Az ukrán parlament a döntéssel egy időben rögzítette az elnökválasztás időpontját is 2019. március 31-ére, elejét véve ezzel minden olyan találgatásnak, amely szerint a kercsi incidenst Porosenko elnök provokálta volna ki azzal a céllal, hogy elhalasszák a választást. A döntés erősíti Ukrajna bel- és külpolitikai stabilitását a külvilág szemében.”

  • – A nyugati mainstream médiák – így a döbrögisztániak is – a fenti módon IGYEKEZNEK LÁTTATNI a történteket!

Csakhogy létezik – LÉTEZHET – egy  HATODIK PONT is!

Ehune:

Tegnap – nov. 26 – án, az ukrán haditengerészet parancsnoka Igor Voroncsenko állítása szerint a Kercsi – szorosban az OROSZ TENGERI HATÁROKAT MEGSÉRTŐ, és emiatt pórul járt három ukrán hajó fedélzetén sima haditengerészek tették a dolgukat.

Erre fel ma nov. 27 – én, az SzBU honlapján maga Vaszilij Gricak – a Főnök – ismeri be: a hajókon az SzBU “tisztviselői” tartózkodtak, FELADATVÉGREHAJTÁS CÉLJÁBÓL! Hogy hányan? – miért? – ezt Gricak nem közli. Mindössze azt, hogy egyikük súlyosan megsebesült.

Aztán van itt még valami. Az ukrán médiának is kezdenek a dolgok gyanússá válni. “Nyomozgatnak – nyomozgatnak”, és néha leletre bukkannak.

A hajók legénységét FÖLKÉSZÍTETTÉK az útra. Ami VÉLHETŐEN VESZÉLYES LESZ, ÁM HA LÖVÖLDÖZÉS TÖRNE KI, VISSZA KELL LŐNI! VISSZAFORDULNI TILOS! A KÜLDETÉS TITKOS, ARRÓL TILOS BESZÉLNI BÁRKINEK IS! Még a családnak is.

Az egyik megsebesült ukrán haditengerész a szigor ellenére is kilocsogta barátnőjének – Marinának – a várható kalandot. Marina pedig a rábukkanó “zsurnalisztkának”! Azt is elmondva, hogy vasárnap reggel már hiába hívta Andrejt, a mobilja nem volt kapcsolható.

Mint kiderült, a tengerészek saját hírközlő eszközeit a móka előtt begyűjtötték.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a fősodratúak a történteket úgy adják elő, hogy “az eset Odessza és Mariupol között történt”. Két ukrán kikötő között! Ami tökéletesen igaz! – csak hiányzik valami a tudósításokból.

Egy térkép!

A balrad.ru mellékel egyet:

Fizikai alapvetés: KÉT PONT KÖZÖTT A LEGRÖVIDEBB ÚT AZ EGYENES!

Öt pont esetében már lehetnek gondok.