A kormánypártok bevándorlási és családpolitikája jól kiegészíti egymást, és a többi párt szavazóinak többsége is egyetért ezekkel — ezzle indokolta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője, hogy miért vezet óriási fölénnyel a Fidesz-KDNP a többi ellenzéki párttal szemben. 

A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint a kormánypártok a bevándorlási és családpolitikájuk miatt sikeresek. Nagy Dániel erről annak kapcsán beszélt, hogy az intézet kutatási eredményei alapján a felnőtt magyar lakosság 38 százaléka a Fidesz-KDNP-vel szimpatizál, ami mintegy hárommillió kormánypárti választópolgárt jelent.

FORRÁS: NÉZŐPONT INTÉZET

Nagy Dániel azt mondta,a kormánypártok bevándorlási és családpolitikája jól kiegészíti egymást, és a többi párt szavazóinak többsége is egyetért ezekkel.Felidézte, hogy mérésük szerint két százalékkal növekedett a kormánypártok szavazóinak aránya. A Fidesz-KDNP támogatottságának növekedése valószínűleg a Jobbikból átpártolóknak tudható be, ugyanis az eredményekben a Jobbik ott gyengült, ahol a kormánypártok erősödtek — értékelt.

Hozzátette, a Mi Hazánk Mozgalom is elvonhatja a Jobbik szavazóit, mert továbbvitte az ideológiát, amely korábban a Jobbiknál megtartó erő volt. Az elemző kitért arra is, ha most rendeznék az EP-választásokat, a Fidesz-KDNP 14, a Jobbik négy, az MSZP kettő, a Demokratikus Koalíció pedig egy mandátumhoz jutna.

Parlamenten kívül találná magát az LMP

Mint arról korábban beszámoltunk, a választási részvételüket biztosra ígérő választópolgárok körében 51-ről 53 százalékra emelkedett a kormánypártok támogatottsága. A tavaszi választások óta ez már 6 százalékos emelkedést jelent a Fidesz-KNDP belföldi listás eredményében.

A Jobbik fordított utat járt be, támogatottsága októberről novemberre 17-ről 15 százalékra csökkent a biztos szavazók körében.Ez 4 százalékos csökkenés az országgyűlési választás óta,miközben a belőle kivált Mi Hazánk 2 százalékra növelte szavazói arányát.

A biztos szavazók körében az MSZP-Párbeszéd megtartotta múlt havi, 10 százalékos táborát, a DK 1 százalékpontot veszítve ezúttal 7 százalékon áll. Továbbra is 4-4 százalékos a támogatottsága az LMP-nek, a Kutyapártnak és a Momentumnak, a biztos szavazók 1 százaléka pedig egyéb pártokra szavazna.