Akár 10-20 ezren is lehetnek a mai tüntetésen – legalábbis ebben bízik Földiák András, aki a Startban azt mondta: nagy a felháborodás az országban.

 

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint a törvény lényegében visszaállítja a hatnapos munkahetet. Ráadásul úgy, hogy szombaton is 8 órát kell dolgozni, ha a munkaadó ezt előírja.

Ilyen még a szocializmusban sem volt – Földiák szerint. Mint mondta: nem mindenhol, de sok cégnél biztosan áterőszakolják a dolgozókon, hogy dolgozzanak többet. Például azzal, hogy majd valamilyen kompenzációt ígérnek nekik.                                                   (atv)