Továbbra is keresik a rendőrök a strasbourgi terrortámadás végrehajtóját, a 29 éves Cherif Chekattot. Hajnali adatok szerint hárman meghaltak, 12-en megsérültek az esti támadásban, közülük hatan kritikus állapotban vannak. Az iskolákat reggel kinyitják, de a szülők otthon tarthatják a gyerekeiket. A terrorista kétszer is tűzpárbajt vívott a rendőrökkel, de mindkétszer megszökött. Kiderült: már Franciaországban és Németországban is volt börtönben.

Christophe Castaner belügyminiszter bejelentette, hogy a történtek miatt magasabb terrorkészültségi szintet rendeltek el,megerősítik a határvédelmet és a karácsonyi vásárok körüli biztonsági intézkedéseket is,hogy megakadályozzák a további támadásokat.

Christophe Castaner belügyminiszterFORRÁS: AFP/HANS LUCAS/CHRISTOPH DE BARRY

Castaner tájékoztatása szerint a terroristakét alkalommal is tűzpárbajba keveredetta biztonsági erőkkel kedd este. Egyszer 20 óra 20 perckor, majd 21 órakor. Cherif Chekatt továbbra is szökésben van, a biztonsági erők 350 tagja kutat utána.

Két országban is elítélték

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a fegyveres férfi „terrort hintett” Strasbourg három helyszínén is. Elmondta, hogy a férfi „rendkívül kedvezőtlen módon” ismert a rendőrség előtt. Ugyanakkor azt állította, hogy eddig terrorizmushoz nem köthető bűncselekményeket követett el. Franciaországban és Németországban is elítélték, korábban és börtönben is volt. A Le Figaro információi szerint könnyen lehet, hogy a merénylő a börtönben radikalizálódott, ahol az erőszak mellett nagyon komoly vallási térítés is folyik a rabok között.

Őt keresik

A rendőrség a 29 éves strasbourgi születésű Cherif Chekattként azonosította a lövöldözőt, akinek neve szerepel a potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek lajstromán.

Francia sajtóértesülések szerint a lövöldözés elkövetőjét kedd reggelőrizetbe akarták venni.A France Info műsorszolgáltató a rendőrségre hivatkozva jelentette, hogy a rendvédelmi szervek nem találták otthonában a 29 éves, gyilkossági kísérlettel vádolt gyanúsítottat. Két, névtelenséget kérő rendőrségi forrás ugyanakkor arról számolt be, hogy a férfi lakását egy rablással összefüggésben kutatták át a hatóságok.

Kétmillióan fordulnak meg a vásárban

A strasbourgi karácsonyi vásár az egyik legnépszerűbb egész Franciaországban. A mintegy 300 faházból kialakított bódésor és a Kléber téren felállított 30 méteres karácsonyfa évente nagyjából kétmillió érdeklődőt vonz a világ minden tájáról. A rendezvénynek 2000 óta volt terror-vészhelyzeti terve. Ezt 2015-ben a párizsi, majd a 2016-os berlini merényletek után aktualizálták, és fokozták a biztonsági intézkedéseket.

A merénylet miatt magasabb terrorkészültségi szintet rendeltek elFORRÁS: AFP/FREDERICK FLORIN

Az Iszlám Állam ünnepelt

A párizsi főügyész, aki a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben illetékes, terrorcselekmény miatt indított vizsgálatot.

Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor a dzsihadista weblapokat figyelő amerikai SITE központ szerintaz Iszlám Állam hívei ünnepeltek a történtek miatt.

Megnyitották az épületeket

Castaner közölte azt is, hogy feloldják a kijárási korlátozásokat, miután több városrész órákon át le volt zárva. A karácsonyi vásár környékén lévő épületekben biztonságba helyezett emberek időközben ezeket elhagyhatták.

Hajnalban elindultak a városi buszok és villamosok is, közölte a Le Figaro.

Betiltották a tüntetéseket, hogy még több rendőr üldözhesse a merénylőtFORRÁS: AFP/FREDERICK FLORIN

Betiltják a tüntetéseket

A miniszter bejelentette, hogy a strasbourgi városvezetés betiltja a tüntetéseket, ezzel felszabadítva a biztonsági erőket, hogy elfoghassák a tettest. Hozzátette:a városi iskolák nyitva lesznekszerdán, de a szülőkre bízzák, ha a gyermekeiket otthon tartják aznap.

Az Európai Parlament (EP) zárlatát is feloldották, a képviselők – saját felelősségükre – elhagyhatták az épületet. Ezt Antonio Tajani, az EP elnöke közölte az ülésteremben összegyűlt képviselőtársaival. A városközpontba készülők számára elmondta, hogy oda csak egy a rendőrség által biztosított konvojjal tudnak eljutni.

Feloldották az épületzárakat, megnyitják az iskolákatFORRÁS: AFP/HANS LUCAS/CHRISTOPH DE BARRY

Válságtanácskozás

Emmanuel Macron francia elnök az egész ország szolidaritásáról biztosította az áldozatokat és hozzátartozóikat. „A teljes nemzet szolidaritása Strasbourggal, az áldozatokkal és családjaikkal van” –írta az államfő szerdára virradóra Twitter-üzenetben. Sajtóértesülések szerint korábban egy válságtanácskozáson vett részt a francia belügyminisztériumban.

„Mélyen megrázott a szörnyű hír Strasbourgból” – reagált a történtekre a német kormány szóvivője a Twitteren. „Bármilyen indíték is húzódik meg a lövések mögött: gyászolunk a meggyilkoltak miatt, gondolatainkkal és jó kívánságainkkal a sebesültekkel vagyunk. Remélhetőleg senki sem kerül már veszélybe” – tette hozzá Steffen Seibert.

Hajtóvadászat

A 29 éves Chérif Chekatt marokkói származású. S-kartonja van, ami azt jelenti, hogy potenciális terroristaként tartották számon. Este több vezető francia politikus is úgy nyilatkozott, hogy a francia terrorellenes intézkedések láthatóan kudarcot vallottak, változtatásra van szükség.