“Nem fogjuk kívülállóként szemlélni a közvetlenül a határainknál folyó játszmát” – hörögte vészjóslóan tegnap esti televíziós igehirdetésébe Kardigan szultán. Rögvest be is jelentette, hogy Szíria Eufrátesztől keletre fekvő vidékein néhány napon belül” megindítják hadai a támadást, annak érdekében, hogy “megmentsük a területet a szeparatista terroristaszervezettől”. No nem a rémkalifátusra, hanem a YPG – re, azaz a Kurd Népvédelmi Egységekre gondolt.

Kardigan szerint ez biztosítja majd Szíria területi integritását, megteremti a lehetőséget a szír helyzet politikai rendezéséhez, és egyúttal egészségesebb légkört alakít ki az együttműködésre az Egyesült Államokkal a térségben. A török armada pedig mozgásba is lendült a Szent Cél megvalósítása érdekében.

Kardigan helyi szövetségesei is nagyban készülődnek az offenzívára.

Az USA – LÁTSZÓLAG – nem örül a kardigani tervnek. Viszont LÁTHATÓAN nem is tesz a SZÖVETSÉGES tervei ellen.

Ugyanakkor például nem emelte fel szavát Manbidzs kurdjainak a helyi arab lakosságot elnyomó és terrorizáló ténykedése ellen. Az emiatti arab magatartás pedig egyenesen ösztökéli Kardigant az expanzióra. Így aztán a kurdok szép lassan mindenki ellenségeivé tették/teszik magukat.

Az amerikai kongresszus ma “ÁLLÁSFOGLALÁS” – t adott ki Szíriáról. Nincs ebben az égvilágon semmi új. Oroszország egy hódító agresszor, amelyben senkinek és semmilyen körülmények között nem szabad bízni! Aszad pedig maga az ördög! Bezzeg az USA…! – Szóval a szokványos.

Tegnap az orosz diplomácia irányítója Szergej Lavrov telefonon vitatta meg iráni kollégájával, Javad Zariffal Szíria dolgait.

Az orosz HM mai közleménye szerint Szíria területének mintegy 95 százaléka a damaszkuszi kormány ellenőrzése alatt áll. (Vélhetőleg az Eufrátesztől nyugatra eső területet értik ez alatt.)

A minisztérium által kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a Szíriai Arab Köztársaságban az instabilitás legfőbb forrása Washington katonai tevékenysége.

Az Eufrátesz baparti (keleti) részén Hadzsin térségében továbbra is dúl az egyik küzdő fél számára sem sikeres miniháború.

Egy tegnapi amerikai légiakciózás némi előnyhöz juttatta állítólag az SDF – et, amely így birtokba tudott venni egy mecsetet.

Pillanatnyilag ezt leszámítva nyugodt, évvégét váró a szíriai csataterek hangulata.

Aleppotól északra Azaz és Al- Bab városokban volt néhány robbantás. Egy – egy halottal, és mintegy kéttucatnyi sebesülttel.