A jogállamiság elleni lépésekre kellene ismét felelnie a magyar miniszterelnöknek és ebben már az elmúlt napok eseményei, így az MTVA-székházban történtek is szerepelhetnek. 

Megint a szőnyeg szélére állíthatják Orbánt az Európai Parlamentben

Fotó: AFP

Jávor Benedek, a zöldpárti frakció magyar tagja, a Párbeszéd EP-képviselője a Magyar Hangnak megerősítette hírt, hozzátette, hogy a napirendre vételt indokolja az is, ami az MTVA székházában történt, ahol parlamenti képviselők ellen erőszakot alkalmaztak. Jávor Benedek kiemelte, hogy a kezdeményezésnek a nyomásgyakorlás is a célja, egyrészt az Európai Tanácsra, másrészt az Európai Néppártra. A Magyarországgal szembeni hetes cikkes eljárás ugyanis már a tagállamok asztalán hever, azonban érdemi vita még mindig nem volt erről a témáról. Az Európai Néppártnak pedig el kell döntenie, hogy meddig asszisztál még az Orbán-rendszer lépéseihez.

Mindeközben Manfred Weber az Euractiv nevű brüsszeli hírportálnak azt mondta, hogy nem élvez egyéni bánásmódot Orbán Viktor a Néppárton belül, ha az alapjogokról, vagyis a szólásszabadságról vagy a jogállamiságról van szó. Weber szerint most a tagállamoknak kell dönteniük a további lépésekről, az Európai Parlament, közöttük a néppárti képviselők jelentős része már kifejezte az álláspontját, amikor megszavazták a Sargentini-jelentést. Ugyanakkor Manfred Weber azt is bejelentette, hogy januárban egy új, kötelező érvényű mechanizmust mutatnak majd be, amely szankcionálja a jogállamisági követelmények megsértését.

A Zöldek kezdeményezéséről majd az Európai Parlament vezetéséből álló, úgynevezett Elnökök Értekezlete dönt január elején. Ha itt meglesz a szükséges támogatás, akkor január 15-én vagy 16-án kerülhet ismét napirendre a plenáris ülésen a magyar demokrácia ügye. Úgy tudjuk, más képviselőcsoportok is nyitottak arra, hogy támogassák a kezdeményezést. Amennyiben a Szociáldemokrata, a Liberális és az egységes baloldali frakció a Zöldek mögé áll, akkor a hezitáló Néppárt hozzájárulása nélkül is lefolytathatják a vitát

(Magyar Hang)