Vicceskedő performanszt adott elő egy magát újságírónak nevező férfi. Az ellenzék MTVA-s akcióját idézve zavarta meg Hadházy nyilvános eseményét. 

Orbán-fan fociultra zavarta meg Hadházy Ákos fórumát

Fotó: Facebook

A fideszes médiaholdingból a Magyar Idők, az Origo és a Mandiner is beszámolt az esetről, a férfit következetesen újságírónak nevezve, mintha a performansz klasszikus újságírás lett volna. A Magyar Idők megfogalmazása:

„A fórumot az elején a Vadhajtások.hu oldal szerkesztője, Bede Zsolt performansza zavarta meg, aki Hadházy Ákosnak hétfőn az MTVA-ban bemutatott produkcióját imitálta, miközben

azt kiáltozta, hogy: »olvassák be!«, illetve »Ákos, jól csinálom?«

Hadházy erre odavitte a mikrofont a férfihoz, aki ezután felállt és Kunhalmi Ágnes filmbe illő, ugyancsak hétfői jelenetét utánozva nekifutott az ajtónak, miközben távozott a teremből.”

Az Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő arcképét viselő, felakasztott bábuért is felelős Vadhajtások csoportról a Magyar Idők már többször beszámolt baráti hangnemben, azt állítva, hogy annak tagjai kiábrándult jobbikosok. Azt is megírták, hogy a „nemzeti radikális” csoport is részt vesz a választások előtti Békemeneten. „Amikor olyan miniszterelnöke van az országnak, aki maga is radikális módon politizál mind belföldön, mind pedig külföldön, mert csak így látja – nagyon helyesen – biztosítottnak Magyarország megmaradását, akkor a nemzeti radikálisnak az a feladata, hogy ebben a harcban mellé álljon”– nyilatkozta akkor a Magyar Időknek egy neve elhallgatását kérő csoporttag.

Orbán-fan fociultra zavarta meg Hadházy Ákos fórumát

Fotó: Instagram (a 444 találata)

Az Index írta meg, hogy szélsőjobboldali körökben otthonosan mozgó források szerint a Vadhajtások vezetője egy bizonyos B. Zsolt (vagyis Bede Zsolt), aki korábban az Ultras Liberi egyik meghatározó figurája volt, tavaly nyáron pedig Orbán Viktorral is fotózkodott a Duna-korzón.

propeller.hu