Christian Wehrschütz osztrák újságíró – rákerülvén maga is egy, a „Mirotvorechez” hasonló honlapra, amelyre Ukrajna minden „ellenségét” is kiteszik – most az életéért aggódik. És ebben nincs semmi különös: az ORF ízig-vérig európai rádió- és televíziós társaság tudósítója riportjaiban nem a Kijevnek megfelelő színben tüntette föl a Krímet. Az ukrán hatóságok, érthető okoknál fogva, nem kívánják bemutatni az objektív hangvételű tudósítást.

(A falon lévő felirat: „Dicsőség a nemzetnek / Halál az ellenségre!” – a második világháborús ukrán fasiszta segédcsapatban, az „Ukrán Felszabadító Hadseregben” (UPA) használatban volt, napjainkra átöröklött jelmondat, üdvözlés)

A mostani hibridháborúban az ukrán tömegtájékoztatási eszközök a megrendelő érdekeit kiszolgáló eszközökké váltak. A „Független Ukrajnában” az elfogulatlan, becsületes véleményt nemcsak hogy nem kedvelik, de annak szörnyű következményei lehetnek.

Az ukrán portálok így tudósítottak arról, hogy Christian Wehrschützöt besorolták az ellenségek közé: ez az osztrák, úgymond, azzal, hogy Moszkva álhíreit terjeszti, annak kiszolgálójává lett. (1) Az ukrán sajtó „propagandista kacsának” nevezte azt a híradást, hogy a krími tatárok, a korábban üldöztetéseket elszenvedett nép, most beintegrálódik az orosz társadalomba. Noha ez bizonyított tény, és az európai riporter egyszerűen konstatálta azt.

Az a félelme, hogy most rákerült az eltérő gondolkodásukért likvidálandók listájára, teljességgel érthető. Én közelről ismertem Olesz Buzina írót, akit 2015 tavaszán azért lőttek le, mert próbálta helyrerázni az orosz-ukrán kapcsolatokat. És amikor sok szakértő azzal viccelődik, hogy „nagy tisztesség rákerülni a Mirotvorecre és a hozzá hasonló honlapokra” – én azt nem találom nevetségesnek. Nem szabad könnyelműen viszonyulni ezekhez a „halállistákhoz” – bárki az ukrán nácik áldozatául eshet. Ehhez még egyáltalán az sem szükséges, hogy valaki kiálljon Kijevvel szemben. Ehhez elegendő – ahogy ez Buzina esetében is történt – hogy valaki ne álljon be egy sorba a gyilkosokkal és a különítményesekkel. Olesz gyakran viccelődött azzal kapcsolatban, ami Ukrajnában történik. És amikor arról próbáltam meggyőzni, hogy veszélyes itt, a szülővárosában maradni, egyre csak azzal válaszolt: nem kell dramatizálni a helyzetet.

Az üzleti perpatvaroknak ebben az országában, a nagy port fölverő politikai gyilkosságokon kívül, emberek tucatjai és százai halnak bele az SZBU kínzásaiba. Igor Asztahov,(2) aki az ogyesszai vizsgálati fogházban vesztette életét; a hazaárulással vádolt Alekszandr Kovalenkó; vagy Viktor Topcsajev, a harkovi Antimajdan (3) aktivistája. Olyan emberek ezrei tűntek el nyomtalanul, akik szót emeltek a kijevi rezsimmel szemben. Minderről a nemzetközi közösség hallgat. Ilyenkor hol van Európa? Reagál egyáltalán valamit? Semmit.

Mivel tudna Oroszország válaszolni az ilyesfajta honlapok létesítésére és népszerűsítésére? Ugyanolyat létrehozni – például: russzofóbok összesítő adatbázisa. Ám önmagában az, hogy nálunk nincsenek ilyen portálok, már arról tanúskodik, hogy mi a magunk részéről elutasítjuk az ő módszereiket. Ami máris ellentmond az ukránok kedvelt tézisének, miszerint: „Oroszország agresszor”. A legelső olyan jogos lépés, ami eszükbe juthat: Oroszország viszont határozatokat fogad el az Ukrajna által politikai okokból elkövetett bűntettekről. Csakhogy van-e értelme erről győzködni a nyugat-európai vezetést?

Gyanítom, hogy a nyugati közösség nem fog sietni azzal, hogy ennek az osztráknak a védelmére keljen. Ahogy nem tette ezt Graham Phillips brit újságíró (4) esetében sem, amikor az ő fejére tízezer dollár vérdíjat tűztek ki.

Meglehet, hatékonyabb lesz, ha az egyszerű európaiakkal, a közvélemény hangadóival állunk inkább szóba. Kulturális projektek keretében, konkrét példákon mutatva meg a mostani ukrán hatalom gaztetteit. Így gyorsabban utat találhatunk a világközösséghez.

Ezért nekünk kell szólnunk az ukrán hóhérok áldozatairól: dokumentumfilmeket kell készítenünk, kiállításokat kell rendeznünk, föl kell szólalnunk a világ fórumain, szüntelenül emlékeztetnünk kell mindazokra, akik a nacionalisták, a russzofóbok kezei által lelték halálukat. Ne várjunk emléknapokra, Olesz Buzin, vagy Kalasnyikov (5) születési vagy halálozási dátumaira. Napról napra mutassunk rá Kijev kannibál politikájára. Csak így lesz esélyünk arra, hogy a nyugati világ, az Európai Unió képviselői többé ne mehessenek el az embertelenség, a fasizmus eme égbekiáltó példázatai mellett.

Ukrajna a megfélemlítés taktikáját választotta. Ezek a honlapok félelemben tartják azokat, akik netalán, szívük szerint meg is mutatnák az objektív híreket és nem sodortatnák magukat a kijevi propagandával – ám, féltve életüket, nem teszik ezt. A „Mirotvorec”, illetve a „Poszipaka” (6) honlap megteszi a magáét. Ezért a mi igazságunk gyakorlatilag sehol sincs a világ hírei között. Az Oroszország imázsának sem tesz jót, hogy a vele szomszédos országban hiányzik a szólásszabadság és nem lehetnek alternatív álláspontok. A mi feladatunk ezért, hogy minimum gondoskodjunk Christian Wehrschütz biztonságáról. Hogy ennek a független újságírónak mégiscsak sikerüljön rányitnia nyugati, un. partnereink szemét annak az országnak a bűntetteire, amelyik annyira igyekszik az európai társadalom részévé válni.

Diana Kadi, LIFE

Megjegyzések:

(1) Az Önök fordítóját, mintegy két évvel ezelőtt, név szerint említve őt, hasonlóval vádolta meg az „Index”, egy vele készített, bár alattomosan kiforgatott interjúban. Az interjút a 2017. február 2-i, budapesti Putyin látogatásra időzítették. Két nappal az írás megjelenése után Szigetvári Viktor, az azóta megszűnt „Együtt”társelnöke, a tüntetésen, magából kikelve, lényegében hasonló tartalmú vádat ordított: a magyar titkosszolgálatoknak, úgymond tilos fellépniük a Kreml zavarkeltő álhíreinek magyarországi terjesztésével szemben. E veszedelmes vád időpontjában már életbe lépett az a washingtoni/brüsszeli direktíva, mely „az orosz propagandát” nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek minősítette. Ezzel a liberális portál az interjúalanyt nem kevesebbel, mint hazaárulással vádolta meg.

(2) Igor Asztahov, az ogyesszai antifasiszta tiltakozó mozgalom egyik aktivistája volt. A 2014. május 2-án, a város szakszervezeti székházában elkövetett mészárlást követően a fasiszta hatóságok nem a gyilkosokat, hanem az áldozatokat kezdték üldözni. Másfél-két száz embert – közöttük Asztahovot is letartóztatták. Aki már több mint egy éve – újra és újra – meghosszabbítgatott vizsgálati fogságban volt, amikor is az elszenvedett bántalmazásokba, kínzásokba – orvosi segítség híján – belehalt.

(3) Az ultranacionalista csőcselék, Majdan néven ismert, és már hetek tomboló erőszakja, a mindinkább kibontakozó erőszakos hatalomátvétel elleni tiltakozásként szerveződni kezdett az „Antimajdan” nevű mozgalom. A puccs 2014. február 22-i győzelme nyomán az új hatalom hozzálátott a tiltakozó mozgalom letöréséhez. Dnyepropetrovszkban ezt a város, a megye új kormányzója, Igor Kolomojszkij véres erőszakkal hajtotta végre. Ogyesszában a 2014. május 2-i tömegmészárlással fojtották vérbe a békés tüntetés-sorozatot (az akciót Andrej Parubij, az ukrán parlament mostani elnöke a helyszínen irányította). A Donyec-medencében (Donbassz) a hatalom, „Terrorellenes Művelet” (ATO) néven indított katonai büntetőexpedíciót az „Antimajdan” ellen. Az ötödik éve tartó népirtó terrorhadjárat eddig – mélyen alábecsült hivatalos adatok szerint is – mintegy tízezer halálos áldozatot követelt. (A valóságban ez a szám ennek sokszorosa lehet.)

(4) Graham Phillips hosszú évek óta Ogyesszában, majd Kelet-Ukrajnában (Donbassz) dolgozó, brit „szabadúszó”újságíró, aki kezdetektől a Donbassz népének ügye mellett állt. Kétszer is ukrán kezekbe került, de sikerült kiszabadulnia. Egy harmadik alkalommal, Luganszk megyében, az elrablására tett kísérletet a mellé kíséretül adott luganszki biztonsági rendszerek akadályozták meg. Ellene az ukrán hatóságok szabályszerű hajtóvadászatot indítottak, hogy az újságírót kerítsék elő, élve, vagy holtan.

(5) Kalasnyikov – az ukrán parlament korábbi képviselője, ellenzéki politikus. Röviddel az említett Olesz Buzina meggyilkolása után, a politikus „kiesett lakásának az ablakán”.

(6)  „Poszipaka”– egy újabb honlap. Erre „a Kreml ügynökei”kerülnek rá. Magyarországról öten vannak ilyenek. Első helyen Szijjártó Péter, „ukránellenes politikája” miatt. Porosenkó elnök személyes véleményével összhangban az ukrán propaganda „Putyin vazallusának”, „Moszkva csatlósának”minősíti Magyarországot. Melynek kormányfője, külügyminisztere az orosz titkosszolgálatok utasítására folytatnak aknamunkát Ukrajna ellen. Egyebek mellett a „kárpátaljai szeparatizmus”szításával, továbbá Ukrajna euroatlanti integrációjának akadályozásával. Ez utóbbi kiváltotta a Washington és Brüsszel mélységes elégedetlenségét és ingerültségét is, aminek nyilvánosan hangot is adtak. Ez immár kellő indok a Nyugat törekvéseivel szemben gáncsoskodók kiiktatására.