Több bejelentett munkaórát is remél.

Fotó: Komka Péter/MTI

Az online pénztárgépek és az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) mellett a munka törvénykönyve módosítása, azon belül pedig az önkéntesen vállalható túlmunka is a gazdaság fehérítését szolgálja – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A számvevőszék elnöke szerint a gazdaság jelenlegi felfutó állapotában, amikor munkaerőhiány van, nem valószínű, hogy a vállalkozások egy megrendelésnél megnézték a túlóra lehetőségeket.

A vállalkozó a dolgozóit vélhetően a normál munkaidőre igen, a túlmunkára azonban már nem jelentette be, a túlmunka mértékéről csupán megegyezett a dolgozóval.

A Munka törvénykönyvének a módosítása azonban rugalmas munkaerőpiaci környezetet hoz létre, így a munkaadóknak és a dolgozóknak is nagyobb lehetőségük van legális, mindenki számára előnyös, szerződéses formában rögzített megegyezést kötni – ismertette Domokos László.