Az Iszlám Állam terrorszervezet felszámolásával nem ért véget a szélsőséges iszlamisták uralma Irakban. Most az ország legbefolyásosabb szunnita és síita vallási vezetők uszítják a muszlimokat a keresztények ellen.

Alig pár napja, hogy Adil Abdul Mahdi miniszterelnök kezdeményezésére az iraki parlament hivatalosan is ünnepnappá nyilvánította karácsony első napját az országban, a december 26.-át pedig munkaszüneti nappá a keresztények számára, máris megjelentek a szélsőséges ellenreakciók. Ráadásul nem fegyveres csoportok, vagy terrorszervezetek részéről, hanem Irak szunnita és síita vallási vezetői adtak ki fatwa-kat (vallási kinyilatkoztatást), miszerint a keresztény ünnepek eretnekek.

Irak szunnita főmuftija az újévet, míg a síiták egyik legbefolyásosabb vezetője a karácsonyt nyilvánította eretnek ünnepnek.

Az iraki Youm7 online hírportál közölte, hogy Mahdi bin Ahmed Al-Sumaydai Irak szunnita főmuftija szerint

tilos megünnepelni az újévet, vagy köszönteni a keresztényeket, illetve részt venni az ünnepségükön.

Az iraki főmufti Ibn Qayyim al-Jawziyya, XVI. században élt muszlim teológusra hivatkozva kijelentette, hogy a muszlimoknak tilos együtt ünnepelniük a zsidókkal és a keresztényekkel, mert ezzel elismerik az ő hitüket, ami az iszlám szerint eretnek – közölte az alquds.co.uk

Aki felköszönti a keresztényeket az ünnepekkor, az olyat tesz, mintha üdvözölné a kereszt imádságát – idézte a szalafita főmufti a középkori iszlamista teológust.

A szélsőséges főmufti a szalafita Al-Jama irányzathoz tartozik. Irak legbefolyásosabb szunnita vezetője közeli kapcsolatot ápol a kormánnyal. Több alkalommal is feltűnt Adil Abdul Mahdi kormányfő és Qasem Soleimani iráni tábornok, a Jeruzsálem Dandár vezetőjének oldalán.

Qasem Soleimani iráni tábornok a Jeruzsálem Dandár vezetője, Mahdi bin Ahmed Al-Sumaydai Irak szunnita főmuftija, Abdul Mahdi iraki miniszterelnök. (balról, jobbra)

A iráni támogatást is élvező Hasd Al-Shaabi főként síitákból álló milícia két szunnita ezredével az iraki főmufti rendelkezik. Ez nagy hatalmat jelent keresztényeket gyűlölő szalafista vallási vezetőnek, és még nagyobb veszélyt a megfogyatkozó iraki keresztényeknek.

Aala Al-Mousawi az Al-waqaf Al-Shíi (Síita Kiállás) Alapítvány irodavezetője

Két nappal később az iraki síiták egyik legbefolyásosabb vezetője is megszólalt a keresztények ünnepének kapcsán.

Aala Al-Mousawi, az Al-waqaf Al-Shíi (Síita Kiállás) Alapítvány irodavezetője szerint,

a keresztények minden mocskos dolgot elkövetnek a Messiás születésének napján, ami nem méltó egy prófétához. Egyes muszlimokat már a hatásuk alá vontak, és részt vesznek a romlott ünneplésben.

A síita imám kinyilatkoztatása kicsit zavarosnak tűnt, ugyanis szerinte a keresztények tévesen ünneplik január elsején – nem december 24.-én – Issa (muszlimoknál Jézust jelent) próféta születését, mivel nem ezen a napon jött a világra.

Jézus születésének téves napon való megünneplését anno szándékosan a római barbár pogány királyok – nem császárok – rendelték el és tették kötelezővé.

A befolyásos síita imám szerint ennél már csak az a nagyobb baj, hogy a hitetlenek alkoholizálnak, zenét hallgatnak és orgiákat rendeznek az ünnep alatt. A síita vezető szerint ezek az erkölcstelen cselekedetek már példaként jelennek meg egyes muszlimoknál, akik követik ezeket az eretnek szokásokat – közölte az iraki alakhbaar.org.

Nagy felháborodást keltett Irak két legbefolyásosabb muszlim vezetőjének uszító és gyűlöletkeltő vallási kinyilatkoztatása.

Az iraki nép ellenakciójáról itt olvashat.

S4C.news – Kassab Adonis