A most induló évvel ötödik évébe lép a Donbasszban folyó háború. Az utóbbi három évben ez a háború a leginkább elviselhetetlen fázisába lépett – mind a civil lakosság, mind pedig a katonák számára. Ez az állandósult feszültség, a robbanás szüntelen várásának az időszaka.

Azok az erők, amelyeket Kijev, a hírhedt hadiállapot leple alatt a feleket elválasztó vonalnál vont össze, ékesszólóan tanúsítják, hogy, így vagy úgy, de az eszkaláció elkerülhetetlen. Erre a kijevi vezetést mind keményebben és aktívabban nógatják amerikai gyámolítói. Dacára az európai vezetők ellenkezésének. Akik, úgy tűnik, ezúttal sokkal józanabbul mérlegelik a Donbassz helyzetét, mint akárcsak pár hónappal ezelőtt.

Az elmúlt három év során a sokat szenvedett Szíria volt az a sakktábla, amelyen a vezető világhatalmak folytatták geopolitikai játszmájukat. Figyelembe véve azonban a búcsúzó óesztendő egy sor gazdasági és politikai tényezőjét, 2019-ben minden esély megvan arra, hogy a Donbassz váljék azzá a tereppé, ahol összecsapnak a különböző érdekek. A világpolitikai azon szereplőié is, akik a Közel-Keleten is szemben álltak egymással, illetve e szereplők új szövetségeseié és ellenfeleié is.

Amennyiben a helyzet határozottan kiéleződne – ami, szerintem, így, vagy úgy, de elkerülhetetlen – a donbasszi háború az egész Óvilágnak fejfájást fog okozni. És nemcsak az olyan hagyományos szereplőknek, mint Németország és Franciaország – amelyek, lényegében, így vagy úgy, de felvállalták a döntőbírák szerepét – de olyan kevésbé befolyásos országoknak is, mint Belorusszia és Lengyelország (amelyek azonban a térségben nem kevésbé fontosak). Az eszkalációban érdekelt USA igyekezni fog minél több országot bevonni a szembenállásba – összeugrasztva őket egymással a Donbassz geopolitikai színterén.

Nem vagyok abban biztos, hogy 2019-ben a DNR-nek és az LNR-nek (a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságnak) érdemes lenne-e számítani arra, hogy diplomáciailag és nyilvánosan is elismerik őket. Túlságosan sok feloldhatatlan ellentmondás halmozódott föl, ugyanis, amelyeket, szerintem, nem egyhamar lehet majd kibogozni.

Az nem zárható ki, hogy a közvélemény eredményes nyomásgyakorlásának fényében – melynek a legutóbbi szakaszát Margarita Szimonyjan testesíti meg – 2019-ben a Donbassz népköztársaságai lakosságának éppen úgy elkezdik majd kiadni az orosz útleveleket, ahogy az Abházia és Dél-Oszétia esetében is történt. A most lezárult év egyik legfőbb integrációs vívmánya: az állampolgárság megadásának egyszerűsített procedúrája. A politikai döntést mostantól át kell ültetni a gyakorlatba. És csak remélni tudom, hogy ezt senki sem fogja akarni halogatni.

Az új évben, viszont, mindenki másnál nehezebb soruk lesz a Donbassz titkosszolgálatainak. Itt én a felderítőkre, illetve a biztonságért felelősökre gondolok. Az elmúlt évben éppenséggel azoknak a felderítési adatoknak köszönhetően sikerült megállítani az ukrán hadsereg offenzíváját, amelyeket a Donbassz elhárítói szereztek meg. Nem sokan értik, hogy a hadviselés mostani technológiájának közepette, milyen üzemmódban dolgoznak ezek a fiúk. Manapság az államvédelem egyedüli, leghatékonyabb eszköze az, ha – a felderítési adatok maximális titokban tartása helyett – operatívan közzéteszik a megszerzett információt.

Amikor például a DNR hivatalos szóvivői idejekorán szóltak arról, hogy a mariupoli frontszakaszon Kijev vegyi támadást tervez, ezzel hozzájárultak békés állampolgárok tucatjai (vagy akár százai) életének megmentéséhez, illetve már eleve értelmetlenné tették a provokáció elkövetését. Ugyanezt lehet elmondani Lavrovnak arról a szenzációs előrejelzéseiről is, miszerint Porosenkó csapata újabb akciókra készül a Krím határai mentén. Biztos vagyok abban, hogy fő külügyérünk megelőző csapásának köszönhetően tudtuk elkerülni a Kercsi-szorosban történtek megismétlődését.

Ha figyelembe vesszük, hogy Porosenkó milyen lázasan igyekszik megoldást találni a számára személy szerint kritikussá vált helyzetből (itt, természetesen, a közelgő ukrajnai elnökválasztásra gondolok amelyen az ő esélyei az istennek sem akarnak nőni) – az új esztendőben a Donbassz titkosszolgálatainak csak még több munkájuk lesz. Nem gondolom, hogy az ukrán elnök egyszerűen csak úgy megválik a székétől. Bizonyos, hogy a végsőkig fog érte küzdeni. Népszerűségi indexét újabb hadiállapotokkal és egyéb véres ötletekkel igyekszik majd növelni.

Valójában azt a helyzetet, amelybe a mostani kijevi vezetés került, éppenséggel azért lehet úgyszólván végletesnek tekinteni, mivel az európai vezetők (így Macron és Merkel) látványosan elhatárolódtak Porosenkó csapatától. Így adva értésre, hogy nem óhajtanak beszállni az immár az ő népszerűségüknek a rovására is menő ukrán kalandokba.

Itt persze egyrészt arra gondolok, hogy a maga teljes pompájában megmutatta magát a nacionalista tényező éppen úgy, mint az iszlám értékekkel manipuláló radikális tényező. A Donbasszban, az ukrán hadsereggel együtt harcoló un. icskériai (csecsen) zászlóaljak fegyveresei által hangoztatott szenzációs bejelentések, miszerint ők az Iszlám Államnak a Szíria és Irak területén lévő táboraiban kaptak kiképzést, az európaiak szemében komolyan fölveti azt a kérdést, hogy, egyáltalán, beszámítható-e az ukrán vezetés. Egy dolog, ugyanis, az, hogy pátyolgatják a náci jelképek láttán tűzbe jövő, hímzett ukrán népviseleti ingekben parádézó pogányokat. És egészen más dolog az, ha Európa orra előtt terelgetik össze az abszolút valódi terroristákat. (Az persze kérdés, hogy közülük melyikek a veszélyesebbek. Az Óvilágban azonban erre a témára maximálisan érzékenyen reagálnak.)

Összességében, összegezve a föntebb mondottakat, elmondhatom, hogy a 2019-es év a Donbassz számára nagyon nem könnyű és feszült lesz. Nem tudok mást, mint erőt és bátorságot kívánni civil lakosságának is – és azoknak a fiúknak is, akik most is a lövészárkokban vannak. Kívánom nekik azt a kitartást, hősiességet, amelyekről bőven tanúbizonyságot tettek a konfliktus kezdete óta eltelt évek hosszú során.

Szemjon Pegov, RT