Magyarország a béremelkedést tekintve is egyre jobban teljesít, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt két évben mintegy 26 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az országban – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormány által kezdeményezett hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a versenyszférában és a közszférában is folyamatosan emelkednek a keresetek. A megállapodás értelmében 2017-ben a minimálbér 15, a szakmunkás garantált bérminimum 25 százalékkal nőtt, 2018-ban pedig ebben a két kereseti kategóriában újabb 8, illetve 12 százalékos béremelés történt.

Ez a tendencia idén is folytatódik, hiszen tavaly év végén a kormány kétéves bérmegállapodást kötött a szociális partnerekkel. Idén január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege. A döntés értelmében idén a kötelező legkisebb munkabér bruttó értéke 149 ezer forintra, a garantált bérminimum bruttó összege 195 ezer forintra nőtt, jövőre pedig előbbi eléri majd a bruttó 161 ezer forintot, utóbbi pedig a bruttó 210 600 forintot – erősítette meg az államtitkár.