https://karpathir.com/2019/01/16/oroszbarat-tamadok-karpataljan-nagyon-hallgat-a-magyar-kulugyminiszterium/

Mint arról beszámoltunk, egy putyinista állhat az ungvári gyújtogatás hátterében. Ennek kapcsán kereste a Népszava a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztériumot, de válasz nincs, mélyen hallgatnak.

A lap szerette volna megkérdezni Szijjártó Pétert, hogy

a magyarellenes provokáció kapcsán kértek-e bármilyen magyarázatot Oroszországtól.

Az eset kapcsán Mirkóczki Ádám, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke közölte: az ügyben tájékoztatást kérnek az Információs Hivataltól (IH).

A Népszava emlékeztet, hogy a külügy nem mindig volt olyan hallgatag az ügyben, mint most. A gyújtogatás után bekérették az ukrán nagykövetet, majd a tárca közleményében Ukrajnára mutogatott, mondván az országban előretörőben vannak a politikai szélsőségek.

A 43 éves, bevándorlás-ellenes Ochsenreiter a német AfD párt volt tanácsadója. Sajtóhírek szerint szoros kapcsolatot ápol a Kremllel, és rendszeresen szerepel az orosz propagandamédiumokban. A lengyel sajtó, így a Tvp.info szerint

a lengyel hatóságok egyenesen azt gyanítják, hogy az orosz titkosszolgálat állt az ungvári akció mögött.

A cél az lehetett, hogy a támadást az ukrán szélsőségesekre fogják, tovább mérgesítve a Budapest és Kijev közötti, az ukrán nyelvtörvény miatt amúgy is feszült viszonyt.

Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője – aki a támadás idején éppen Ungváron volt – úgy emlékezett vissza: ha volt is szándék a magyar-ukrán kapcsolat elmérgesítésére, a tavalyi támadás éppenséggel az ellenkezőjét váltotta ki,

a gyújtogatás után a helyi szláv lakosság szolidaritást vállalt a megtámadott magyar közösséggel.

A lengyel támadók a neonáci szimbólum 88-as számot festették fel a központ falára, hogy ukrán szélsőjobboldaliakra tereljék a gyanút. Azonban az amatőr elkövetők pillanatok alatt lebuktak: saját nevükön lépték át az ukrán határt, helyi benzinkúton vették meg a Molotov-koktél gyújtóanyagát, közös szállodában laktak, végül hazafele menet az egyikük nagyobb mennyiségű ukrán cigarettát vásárolt, ami után a határon kénytelen volt vámot fizetni, így nyoma maradt az utazásuknak, a lengyel elhárítás pedig pillanatok alatt lefülelte őket.

Frissítés:

A Népszava portálhoz megérkezett a két napig várt válasz, melyben továbbra is Ukrajnára mutogat a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári irodája elleni támadás ügyében, pedig a lengyel bírósági iratok szerint putyinista, szélsőjobboldali fiatalok hajtották végre az akciót.

Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartjuk az iroda elleni támadást. A magyar álláspont az ügyben változatlan: elvárjuk az ukrán hatóságoktól, hogy védjék meg a magyar embereket, tegyenek meg mindent a kárpátaljai magyar közösség biztonságáért. Az elkövetőknek pedig természetesen meg kell kapniuk a méltó büntetést a gyalázatos tettükért

– írta két nap hallgatás után a tárca.