Petro Porosenko ukrán elnök üdvözölte a lengyel alkotmánybíróság csütörtöki döntését, amely kimondta, hogy nem büntethető az ukrán nacionalisták által javarészt a második világháború idején elkövetett bűncselekmények tagadása.

Az államfő köszönetet mondott Andrzej Duda lengyel elnöknek az alkotmánybírósági eljárás kezdeményezéséért. “Tovább dolgozunk az ukrán-lengyel partnerség erősítésén” – fűzte hozzá Porosenko a Facebookon közzétett bejegyzésében.

A lengyel parlament tavaly januárban szavazta meg a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvénymódosítás részeként azt a törvényt, amely büntetni rendelte az ukrán nacionalisták által 1925 és 1950 között elkövetett bűncselekmények tagadását.

Andrzej Duda elnök a törvénymódosítást februárban jóváhagyta, de egyúttal utólagos alkotmánybírósági normakontrollt kért. A testület most hozott ítéletében kimondta, hogy nem egyeztethetők össze az alkotmánnyal a Lengyelország jó hírnevét védelmezni hivatott törvénynek azok az előírásai, amelyek az ukrán nacionalisták által az említett időszakban elkövetett bűncselekmények tagadását szankcionálják.

Kijev az említett törvény miatt több ízben kifogást emelt az elmúlt évben Varsónál, arra szólítva fel lengyel partnereit, hogy a történelmi kérdések átpolitizálása helyett inkább az aktuális kérdésekre összpontosítsanak.

Forrás: mti.hu