Nemcsak Putyin népszerűségét rendítette meg a tavaly átvitt nyugdíjreform, hanem a Szovjetunió iránti nosztalgiának is új szárnyakat adott. Az ifjúság tetemes része nem is hallott a Sztálin-korszak borzalmairól.

A szovjet médiában politológusok, közvélemény-kutatók, újságírók próbálják előre vetíteni, mire számíthat idén Oroszország. Az oroszok reményei és elvárásai elszakíthatatlanok a múlt történéseitől. Mindenekelőtt a Szovjetuniótól. Hosszú évek óta ez az a „lakmuszpapír”, amelyet alkalmasnak tartanak arra, hogy teszteljék az emberek gondolatvilágát.

A rendszerváltozás óta követhetjük nyomon a Levada-központ elemzőinek évente megismételt felmérését a Szovjetunió iránti nosztalgia alakulásáról. Tíz év óta nem volt tapasztalható a vélemények olyan polarizációja, mint most. A Szovjetunió felbomlását a megkérdezettek 66 százaléka sajnálja az egy évvel korábbi 58 százalékkal szemben, és csak 25 százalékuk nem érez sajnálatot. A legtöbben azt fájlalják, hogy megszűnt az egységes gazdasági rendszer, mások pedig arra hivatkoztak, hogy elvesztették a nagyhatalmi kötődés érzetét. Azt sem tetszik sokaknak, hogy a társadalomban megnőtt az egymás iránti bizalmatlanság, rokoni és baráti kapcsolatok szűnnek meg. A megkérdezettek többsége szerint a Szovjetunió megszűnése nem volt szükségszerű, azt el lehetett volna kerülni.

A központ egyik szociológusa a nyugdíjreformmal magyarázza a növekvő nosztalgiát, ami nemcsak az idősebb korosztályt jellemzi. Immár trendnek tekinthető mindannak az idealizálása, amelyre ráhúzható a szovjet jelző. Ez pedig a szovjet korszak legsötétebb eseményeinek a rehabilitációjához vezethet. Aki az orosz honlapokat böngészi, számos példát talál erre. Meghökkentő annak a moszkvai bíróság döntése, amely elutasította azt a keresetet, amelyet a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója ellen nyújtottak be. Alekszandr Bortnyikov egy évvel ezelőtt adott interjúját a főügyészség volt nyomozója támadta meg, s akadémikusok, irodalmárok, újságírók, emberjogi aktivisták csatlakoztak a tiltakozóhoz, kifejezve azt a véleményüket, hogy az interjú a sztálini megtorlások igazolását szolgálja, helyi túlkapásként igyekszik bemutatni a tömeges kivégzéseket. A védelem sikerrel képviselte azt az álláspontot, hogy Bortnyikov a saját véleményét fejtette ki. Márpedig alkotmányos joga a szabad vélemény-nyilvánítás.

Ennél is tovább ment a jekatyerinburgi városi duma kommunista képviselője, a 23 éves Andrej Pirozskov, aki kijelentette, hogy a GULAG végeredményben jó dolog volt. Az emberek felügyelet alatt dolgoztak a társadalom javára. Azt nem tette hozzá, hogy addig dolgoztak, amíg bele nem pusztultak. Bár Pirozskov utólag megpróbálta megmagyarázni szavait, ezt is azonban úgy, hogy a büntetőtáborok szovjet rendszerének koncepcióját olyannyira életképesnek minősítette, amit ma is alkalmazni lehetne. Egy 18 éves kommunista lány, Anasztaszija Zikova úgy foglalt állást a sajtóban, hogy a megtorlások megalapozottak voltak. A 19 éves Dmitrij Terentyev pedig azt nyilatkozta, hogy pozitívan ítéli meg Lenint és Sztálint csak úgy, mint a sztálini megtorlásokat. Szerinte a táborokba megérdemelten kerültek olyan emberek, akik valami rosszat követtek el.

A fiatalok bírálói nem kevesebbet állítanak, mint hogy ezek a szavak egy teljesen műveletlen nemzedék szavai, amely semmit nem tud a történelemről. Közvélemény-kutatások is megerősítik, hogy a 18-24 év közöttieknek majdnem a fele soha nem is hallott a sztálini korszak szörnyűségeiről. Gyakran még azt sem tudják, van-e a családjukban olyan ember, aki ezeknek az éveknek a szenvedő alanya volt. Még ennél is lehangolóbb, hogy a sztálini megtorlásokat ismerők körében igen magas azoknak az aránya, akik azokat megalapozottaknak tartják.

Oroszország az ellentétek országa. Miközben a fiatal generáció történelmi tájékozatlanságáról olvashatunk az orosz médiában, arról is beszámolnak az elemzők, hogy az internet az ifjúság fő információs forrásává vált. A tv-propaganda már kevésbé hat rájuk. Az átlagnál jobb a viszonyuk az Egyesült Államokhoz és Nyugat-Európához. Vonzza őket a nyugati életstílus. Csakhogy a politika nem érdekli őket. Így hiába az internet nagy lehetősége, a tengernyi információ ellenére sincs hű képük hazájuk viharos múltjáról. E tekintetben inkább az idősebbek véleménye befolyásolja őket. Az optimisták azt remélik, hogy idővel az ország helyzete a fiatalokat is a politika jobb megértése felé fordítja.