1. január 15.

Napjaink Lengyelországa már régen eltért az Európai Unió közös vektorától. Lengyelország lett az EU első olyan tagországa, amelyik ellen Brüsszel szankciókat vezetett be. És végül Varsó igencsak szkeptikusan viszonyult az Unió migrációs politikájához, miáltal nem kevés ellenséget szerzett magának a „demokratikus Európa” térségeiben. Akik most revánsot vehetnek.

Nemrég az országot megrázta az egyik legnagyobb lengyel város, Gdansk főpolgármesterének, Pawel Adamowicznak a szörnyű meggyilkolása. Adamowicz a közvélemény kedvence volt, tőről metszett liberális és meggyőződéses européer.

Adamowiczot seregnyi ember szeme láttára ölték meg. A lengyelek még sosem láttak ilyen kegyetlen leszámolást. Egy gdanski lakos mérte a késszúrásokat a politikusra, bosszúnak nevezve tettét. Sokan voltak azonban olyanok, akik ebben politikai motívumokat véltek fölfedezni ebben az incidensben – és nem véletlenül. Ezeknek a lehetséges motívumoknak még komoly következményei lehetnek.

Manapság az Európai Unió számára a legnagyobb problémát az Európa-ellenes tendenciák jelentik. Kiváltképpen tetten érhető az euroszkepticizmus Magyarországon, Olaszországban, no és persze Lengyelországban. Az elsőként említett országot már elérte a büntetés. Sok szakértő vélte úgy, hogy a Budapesten sorra került Majdan oka Orbán Viktornak az EU-val kapcsolatos álláspontjában keresendő. És, úgy tűnik, hasonló sors vár most Varsóra is.

Az nyilvánvaló, hogy Adamowicz meggyilkolása Brüsszel kezére játszik – amelyik már kezdte futtatni a politikust. Ily módon a két pártra szakadt Lengyelországban hamarosan fellobbanhat egy új színes forradalom lángja, méghozzá pár hónappal a választások előtt. Ráadásul – mint arról korábban már szó volt – Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke esetleg hamarosan visszatér a lengyelországi politika terepére.

A gond csak az, hogy egy ilyen elképzelés Brüsszel számára legalább annyira kockázatos, mint amennyire nyilvánvaló. Az Európai Unió számára esély nyílt arra, hogy nyertesen kerüljön ki az Európa-ellenes válságból. Mert ha ez a kampány sikerrel zárul, az Európa-szerte magával vonhatja az Unió ellenfeleinek gyökeres kiküszöbölését. Ám ha az euroszkeptikusok Lengyelországban megőrzik pozícióikat, az világosan megmutatja majd valós politikai erejüket. Ami abszolút megszorongathatja majd politikai erejüket.

Jevgenyij Gaman írása, külön a News Front számára