A 88 éves asszonyt a nyílt utcán raboltak el a burgenlandi Kismartonban.

Az eset kedden a délutáni órákban történt, a rendőrség késő este tájékoztatott róla. Az idős asszony az utcán sétált ápolója kíséretében, amikor két, feltehetően külföldi rendszámtáblájú fekete limuzin fékezett le mellettük. Egy nő és egy férfi ugrott ki belőlük, az ápolót félrelökték,

az idős asszonyt pedig betuszkolták az egyik autóba, majd nagy sebességgel elhajtottak a kismartoni Hegytemplom irányában.

Helmut Marban rendőrségi szóvivő az APA hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy nagyszabású hajtóvadászat indult az emberrablók után. „Nemzetközi keresés folyik minden irányban” – fogalmazott a szóvivő, és részletesen elmondta, hogyan néztek ki az emberrablók.

Herbert Kickl belügyminiszter azonban óvatosságra intett, azt mondta, egyelőre nem tudni, hogy ez – mint fogalmazott – „klasszikus értelemben vett emberrablás volt-e”.

A rendőrség nem fedte fel az elrabolt nő kilétét, de osztrák híradások szerint az Esterházy Alapítványt kezelő Ottrubay István édesanyját ejtették túszul.

Szemtanúk szerint az eset után állig felfegyverzett rendőrök lepték el Kismarton utcáit, megállították és átkutatták a magyar rendszámú gépkocsikat.

(MTI)